Látom rajta, hogy fél

A kislányom három nappal ezel?tt megijedt a macska hangjától.  Nem a sima nyávogásától, hanem a verekedés hangjától. A szobájában volt este, de nem égett a villany, csak a nappaliból sz?r?d? fény volt neki. Csak egy pillanatra ment be, és pont abban a pillanatban rikkantotta el magát egy macska az utcán. Annyira megijedt t?le, hogy sokkos állapotba került olyan 2-3 percre.
Kirohant a szobából és a földre vetette magát arccal lefelé, üvöltött és ütötte a földet közben.  Csak akkor tért magához, amikor hangosabban rászóltam. Azóta egész nap a hátam mögött van, nem megy be még nappal sem a szobájába. Látom rajta, hogy fél. Már volt olyan alkalom, hogy nézett oldalra, mintha valamit látott volna. Ezt régebb láttam nála. Ma megint ugyanúgy nézett félre, és utána egyb?l odabújt hozzám. És ha rákérdezek hogy valamit látott-e, akkor kitér a téma el?l és nem válaszol. Az lenne a kérdésem, hogy mit tegyek? vigyem el orvoshoz
(PSZICHOLÓGUSHOZ), vagy hogyan próbáljam meg kideríteni, hogy tényleg lát valamit vagy nem? Hogyan kezeljem ezt a problémát? Mit tegyek? A kislányom 4 éves lesz szeptemberben.

Kedves "Breko"!

A lelki fejl?dés természetes része a félelmek, szorongások fejl?dése is, melynek megvannak a többé-kevésbé meghatározható állomásai, amelyek adott sorrendben követik egymást. Hiszen a csecsem?nek el kell jutnia a szinte teljes függés és kiszolgáltatottság állapotából az önálló életvezetésre képes feln?ttségig, és ez a folyamat sok-sok akadállyal szembesít, sok félelmet kell megélnünk és meghaladunk, míg végighaladunk ezen az úton. El?ször is a megsemmisülés igen mély, ?si, megfoghatatlan szorongása keletkezik majd oldódik fel jó esetben egy kell?en megtartó anya-gyermek kapcsolatban. Majd a lelki szétesést?l való félelem jelentkezik, amelyre szintén gyógyír a bens?séges kapcsolat beépülése, „saját lelkier?vé válása”. Azután a már megfoghatóbb, szeretett személyt?l való elválás félelme, a szeparációs szorongás jellemz?, ami szintén a személyes biztonság megsz?nésével fenyeget – de már egy érettebb fejl?dési szint elérését mutatja. Ez mutatkozik meg a kisgyermek gyakori, sötétt?l való félelmében is. Persze sokszor ezek nem egyértelm?ek, és könnyen összekapcsolódnak aktuális életeseményekkel, mint például egy váratlan, er?s hanghatás. Valamint, a megküzdés során mindig igyekszünk valamihez kötni a megnevezhetetlen, „testetlen” szorongást, mert úgy könnyebb elviselni, vagy akár kifejezni, elfogadtatni környezetünkkel: nagy állattól, helyekt?l való rettegés formájában. Vagy, amint az az óvodáskorra jellemz?, képzeletbeli szörnyeket teremt a fantázia minden sarokba. Ebbe még az is belefér, hogy olyat „lát” egy gyermek, ami „nincs is ott”, csak hogy valahogy felülkerekedjen egyébként megfoghatatlan félelmein.

Ha érzelmileg biztonságos környezetben nevelkedik a gyermek, akkor a szeretetteli kapcsolat megannyi kedves gesztusa, a mesehallgatás, az ismétl?d? napi ritmus, a szokások megnyugtató rendje, az ismer?s környezet (barátságos szoba, kedvenc tárgyakkal) megtartó keretet ad, így elsimítja ezeket a nyugtalanságokat. Amennyiben ez az Önök esetében is egy rendkívüli példa volt, aggodalomra semmi ok. Ha ismétl?dik, súlyosbodik a túlérzékeny reakció, és besz?kíti a gyermek életterét, érdemes szakemberhez fordulni.

Üdvözlettel

Simon Sarolta