Legszívesebben kil?ném magam a Holdra

Huszonéves lány vagyok. Nincs egzisztenciám, félek elmenni pszichológushoz, mert a szüleim szerint ha róluk beszélek, az nem marad titokban, lesz valami következménye. ...Meg amúgy sem lenne rá pénzem. Nem tudom, bárkinek van-e lelkiereje ilyen bonyolult dologgal foglalkozni... Annyira nehéz, hogy inkább pontokba szedem.
- nincs testvérem, kés?i gyerek vagyok
- apám paranoid-skizofrén, mániákus gy?jtöget?
- anyám diagnózisa bipoláris zavar
(-mindennek ellenére én még próbálom tartani magam, szociális fóbián, depresszív hajlamon, szorongáson kívül nincs más bajom)
- nem a saját apámmal n?ttem fel, mert az életkörülményei nem engedték volna meg, hogy gyereket neveljen (a hozzáállása sem)
- a nevel?apám képtelen gyermeket nemzeni
- 13 évesen tudtam meg, hogy akit addig apámnak hittem, mégsem az
- 19 évesen kerestem meg az édesapámat, azóta kapcsolatban vagyok vele
- születésemkor megegyeztek, hogy az édesapám "lemond rólam", mintha nem is az ? gyereke lennék
- a nevel?apám nevén élek
- a nevel?apám nem tudja, hogy kapcsolatban vagyok az édesapámmal
- ha megtudná, nagyon dühös lenne, akár felkeresné az édesapámat, kárt tenne benne, ill. édesanyámat is bántaná
- gyerekkoromban egyszer ki kellett hívni a rend?rséget, mert a nevel?apám késsel fenyegette anyámat
- én másnap kisírt szemekkel mentem iskolába, és mosolyogtam, mintha mi sem történt volna - 10 éves voltam
- ha nevel?apám kirak itthonról, nem tudok hova menni (ez megtörténne, ha megtudná az igazságot)
- az apám házában nem tudok lakni, nincs víz, nincs hely, nincs rendes f?tés, magától semmire nem hajlandó költeni
- albérletbe nem szeretnék menni
- folyamatban van az egyetemi képzésem, most passziváltattam, mert ahogy a vírus miatt haza kellett költözni, nem tudtam a tanulásra koncentrálni itthon
- elkezdhetnék dolgozni, de nem leszek azon megkeseredett emberek egyike, aki 3 m?szakban, látástól vakulásig robotol, és semmi másra nincs ideje
- csak egy érettségim van, nem vagyok szakképzett
- azt szeretném csinálni, amit SZERETEK: zenélni, gyerekekkel foglalkozni, utazni, olvasni, állatokat simogatni, boldognak lenni, ill. maradni
- nem állok be a sorba azok közé, akik félreértelmezik az életet
- ennek ellenére sokszor gondolok öngyilkosságra - megtenni aligha tudnám
- mostanában elhanyagolom magam, nem mosok hajat, nem érdekel, ahogy kinézek, nem írok dalokat, nem járok futni, ahogy régen
- amikor középiskolás voltam (16-7-8 évesen), annyira boldog voltam, szívb?l (!) készültem az órákra, 4,6 volt az átlagom
- azóta megrekedtem, sokszor úgy érzem, nem vagyok jó semmire, bár vetetett volna el az anyám, úgysem sikerül semmi, nincs értelme az egésznek
- kapcsolatom nincs, úgy érzem, nem is lesz
- nincs sok barátom
- egy társaságra vágyom, ahol hasonló emberekkel találkozhatok: olyan fiatalokkal, akik nem olvadnak be, hanem kit?nnek a tömegb?l
- édesapámmal kapcsolatban ambivalens érzéseim vannak: szeretem ?t, örülök, hogy ? az apukám, viszont egyszerre "gy?lölöm" is, amiért fel?le akár meg is hallhattam volna 19 évig, felém sem nézett, de még most sem tud segíteni rajtam.
Úgy érzem, bele?rülök ebbe. A passzív félévem alatt dolgozni fogok, ami leköt, viszont nem tudok elvonatkoztatni az otthoni helyzett?l. Nevel?apámtól nagyon különbözöm, ? sosem beszél az érzelmeir?l, mintha egy fatuskó lenne. ...Én pedig túlérzékeny vagyok. Nehéz érzékenynek lenni ebben a világban, ahol törtetni kell. Egy ilyen "családban", ahol ki kell szökdösnöm a lakásból. Legszívesebben kil?ném magam a Holdra. Vagy legalábbis... Ha újrakezdeném, nem kezdeném újra.

Kedves „a.”!

Már eddig is sokat tett azért, hogy az élete ne olyan legyen, mint a szüleié. Nagy bátorság, hogy felkereste, és kapcsolatot tart az édesapjával eltitkolva ezt a jelenlegi családja el?l. Sok dolgot meg tud fogalmazni, amiben különbözik t?lük, ami reményt adhat, hogy az élete másmilyen lehet, mint az övék. Talán pont a tanulás lehetett volna, lehetne az, ami segítene másmilyenné válni. Azzal, hogy otthon van, nem tanul, nem dolgozik – egyre nagyobb a veszély, hogy átveszi családja hangulatát, hozzáállását, egyre jobban hasonul hozzájuk.

Nehéz lehet, hogy csak olyan munkákat ismer, amit csak robot és nem ad örömet.  Pont a munka az, ami segít kiteljesedni, célokat, eredményeket, sikereket elérni. Talán tényleg pszichológusra lenne szüksége, de mivel nincs saját jövedelme, nem tud keresni. A helyi családsegít? szolgálatban esetleg találhat ingyenes, terápiás lehet?séget. Egy másik lehet?ség, hogy valóban elvállal valamilyen munkát annak érdekében, hogy jó terapeutát találjon.

Úgy t?nik, hogy a megélhetése megoldott otthon, tehát arra fordíthatná a jövedelmét, hogy kimásszon jelenlegi helyzetéb?l. Ehhez nem kell 3 m?szakban dolgozni. Akár alkalmi munka is elegend? lehetne. A terápia segíthetne abban, hogy megfogalmazza, mi az, amit nem tud elfogadni a családtagjaiban, mit csinálna másképp és hogyan. Ha elkezdi ezt a munkát, hamarosan talál majd kifelé vezet? utat ebb?l a reménytelennek t?n? helyzetb?l. A járvány sokak életét passzívabbá tette, nehezebben mozdulunk ki, sok dolgot feladtunk. Pl. nem tanulunk, mert otthon nem lehet annyira figyelni, elvonatkoztatni a családtól. Másoknak épp a munka és a tanulás ad lehet?séget arra, hogy átvészeljék ezt az id?szakot, és a passzív id?t arra használják, hogy tanultabban, felkészültebben léphessenek ki a világba, amikor majd kinyílnak az ajtók. Szakembert a MIPSZI oldalain is találhat.

üdvözlettel

bárdos kata