A problémám kicsit összetett. A párommal külön vagyunk lassan egy éve, van egy 5 éves kislányunk. Most lett barátn?je az apukának, amikor el?ször találkozott a lányom a n?vel, együtt is aludtak hárman egy ágyban. Azóta nagyon rosszul alszik éjszaka, elaltatom meseolvasással, mint el?tte, zaklatottnak t?nik, de beszélni nem beszél róla. 10 percet sem alszik a szobájában és csak megáll az ajtóban és néz. A kérdésem lenne, hogy mi okozhatja ezt a problémát, ha esetleg láthatott olyat a gyerek (szexre gondolok), amit nem tud hova tenni és nem mer beszélni róla.
Lehet, hogy szexet látott a gyerek?
Kedves B!
Valószín?nek tartom, hogy kislányukra az apával és a párjával való találkozás volt hatással, de nem feltétlenül egy olyan eseményen való jelenlét, ami a feln?ttek együttléte lett volna. Sokkal valószín?bb, hogy a találkozás volt korai vagy intenzív. Nem tudom, hogy korábban hallott-e már a barátn?r?l, találkoztak-e bármilyen formában korábban, vagy mennyire volt el?készítve ez a találkozás. De ha ez egy els? találkozás volt, akkor egy idegennel aludt egy ágyban szinte, és közben más konfliktusokat is megél (az élethelyzetb?l adódóan), amikkel szembe kellett néznie: az Önök kapcsolatának a vége, és az újraegyesülés reményének elvesztése, illetve az apa teljes figyelméért történ? harca az új n?i szerepl?vel. Érdemes lehet kicsit lassítani, és a kislány igényeihez igazítani a találkozást, tudatosabban id?zíteni, fokozatosan mélyíteni a kapcsolatot. Ehhez nyilván az apával kell egyeztetni, vele egyezségre jutni, hogy mi lehet a módja ennek az átmenetnek, ami neki is és a kislányuknak is elfogadható. De ha biztonságban érzi magát az apja mellett, és a barátn?vel is pozitív élményeket gy?jt, akkor ez egy rövid átmeneti id?szak lehet, és nyugodtan, könnyen tudja majd a találkozásokat venni. Csak meg kell várni, el? kell teremteni a biztonságos, alkalmas id?t.
Üdvözlettel
Standovár Sára
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
