Hirdetés

Lehetséges, hogy megrendült a kislányom bizalma bennem?

Tisztelt Szakért?! Van egy 5,5 éves kislányom. Kb. 3 éves kora óta nagy problémák vannak a házasságunkban, sajnos ezt a kislány is megérezte, nemegyszer hallotta, mikor az apukája kiabál velem. Szerencsére sikerült javítanunk a kommunikáción, amihez hozzájárul az is, hogy az apuka elköltözött a barátn?jéhez és már van egy 3 hónapos babájuk is. Én a kislányomat sose neveltem ellenük, elengedtem ultrahangra, vettem ajándékot a babának a nevében, szóval igyekeztem ezt a helyzetet megkönnyíteni neki. Már beadtuk a válást, de még nem volt tárgyalás, így jelenleg 1 hetet velük, 1 hetet velem tölt a kislány. Ezt sokan ellenezték, de mivel a kislányom mindkett?nket nagyon szereti, az óvón?k szerint is kiegyensúlyozottabb, amióta ez a rendszer van. Én maradtam a közös házban, egyedül, vagyis kéthetente a lányommal. Alakul egy párkapcsolatom, de apuka még régebben többször szidta a páromat a kislány el?tt, így nem sietjük el a dolgot. Találkoztak már, szerintem a kislányom el is fogadja, játszik, beszélget vele. Tegnap voltunk fogadóórán az óvodában, és mutattak egy rajzot, ahol a gyerekeknek le kellett rajzolni a családjukat. Az én kislányom rajza így nézett ki: ? maga, kistestvére, apa, és apa barátn?je. Én nagyon kiborultam, mert úgy gondolom, jó a kapcsolatunk, szeret velem lenni, sokat foglalkozom vele, barátn?i is átjönnek, de társasozunk, mesélek, sütünk-f?zünk együtt. Sokszor mondja, hogy mennyire szeret. Azt mondták az óvónénik, hogy ebb?l nem kell messzemen? következtetést levonni, mert össze lehet zavarodva, nem ismeri még a mozaikcsalád értelmét. Bár többször mondta azt is, hogy szeret velem lenni, de inkább az apukájáéknál szeretne lakni. Lehetséges, hogy amiért nekem nincs társam, én nem jelentek akkora biztonságot neki? Én attól félek, hogy a veszeked?s id?szak mély nyomott hagyott benne, akkor sokat mondta a férjem a gyerek el?tt, hogy idióta vagyok, nem vagyok jó semmire. Lehetséges, hogy emiatt megrendült a gyermek bizalma bennem? Mit tudnék tenni azért hogy engem is a családjának érezzen? El?re is köszönöm a választ.


Kedves Anyuka!

 

Mottóként kezdeném azzal, amit pszichológus berkekben szokás emlegetni: „egy teszt – nem teszt”. Vagyis ha egy komplex dologról (pl. egy családról, de akár egy ember személyiségér?l vagy köt?dési mintáiról) akarunk véleményt formálni, akkor érdemes sokféle információt kinyerni az adott helyzetb?l, hogy árnyalt képet kapjunk. Az adott, konkrét családrajz ilyen értelemben egyetlen mozaikdarab, amely részinformációt hordoz, de elhamarkodott volna a családi felállásról formált képet pusztán erre alapozni.

Zárójelben megjegyezném, hogy az óvodai helyzetben rajzolt családrajzok jópofák, de nem diagnosztikus érték?ek, mert a gyerekek csoportban rajzolják ?ket, és az egyszül?s felállásban nevelt gyerekeket olykor félreviszi a vélt elvárás, hogy a többiekhez hasonlóan ?k is „teljes családot” rajzoljanak.

De lássuk a többi részinformációt is. Azt mondja, jó a kapcsolatuk kislányával, szeretik egymást, min?ségi id?t töltenek együtt – kettesben is, barátn?kkel is, apránként az Ön új párjával is. Én ezt elég biztos bázisnak érzem – ha mégis elbizonytalanodik a lányával való kapcsolatát illet?en, érdemes a nehéz szakítás során megtépázott szül?i önértékelését lassacskán visszaépíteni.

Elmondása alapján kislánya mindkét életterében oldottan, felszabadultan tud jelen lenni, úgy t?nik, a heti váltás is flottul megy. Ez az elrendezés egyébként is csak akkor m?köd?képes, ha a résztvev? feln?ttek képesek a mindennapos gördülékeny, feszültségmentes kommunikációra – ha pedig ez megvan, az érintett gyerekek érezhet?en kisimulnak. Ez ügyben lehet, hogy még van fejl?dnivalójuk volt férjével, hogy majd az Ön új párja is harmonikusan belesimulhasson a családba.

Ami a válás utáni elrendezést illeti: kicsi még a lánya az önálló döntéshez, nem érdemes a választás terhét a nyakába tenni, mert a lojalitáskonfliktus aránytalanul nagy terhet róna rá. Önök, feln?ttek döntsék el, hogy Önök szerint mi a legjobb megosztás a két színtér között, és ha azt jó szívvel, következetesen tudják képviselni lányuk felé, számára az lesz az otpimális elrendezés!

 

Üdvözlettel – Kiss Kinga

 

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.