Hirdetés

Már nincs, akinek szép akarok lenni

Kb. egy hónapja szakítottunk a párommal, aki nem akarta bevallani, hogy megcsalt. Én jottem rá egy közösségi oldal alapján, egy másik lány profilján talált fotónak köszönhetöen. Amikor megkérdeztem a szakítás okát, annyit mondott, hogy az emberek megváltoznak. Kapcsolatunk elején kijelentette, egy dolgot vár el, hogy ?szinte legyek, ne csaljam meg. Erre pont ? tette meg ezt. A szakításon már túltettem magam, viszont a hazugságon és megcsaláson nem tudom. Állandóan az jár a fejemben, hogy mivel jobb a másik lány, hogy én nem vagyok elég jó senkinek, és hogy a mai világban csak a külsöségek számítanak. Minden szó igaznak hatott az elején, viszont ezután nyomasztó érzés van bennem állandóan, hogy félek belemenni egy új kapcsolatba, mert ez újra megtörténhet. Igyekszem magamat lekötni, magammal foglalkozni, de már nincs, akinek szép akarok lenni. Félek megbězni, és az is nyomaszt, hogy 27éves leszek idén, és az id? elsuhan a fejem felett. Mit kéne tennem, hogy ne féljek megbízni egy új szerelemben?


Kedves Lili!

Egy hónap kevés id?. Nem írta levelében, hogy mióta voltak együtt, de az a folyamat, amíg a “mi” érzéséb?l újra “én” lesz, az bizony nem egy hónap. A párjának volt ideje lejátszani magában ezt a folyamatot, hiszen ? már a kapcsolat ideje alatt elkezdett elbúcsúzni ett?l a “mi”-t?l. Az érzés, hogy nem én kellettem, az önértékelés szempontjából lehet egy érzékeny pont, de ez nem kell, hogy azt jelentse, hogy a másik jobb nálam, és azt sem, hogy én nem vagyok elég jó.

Ez az ember, ebben az életszakaszban most másképp döntött. De egy olyan embernek, aki még abban sem volt ?szinte, hogy mással kezdett kapcsolatot, miért szeretne megfelelni? Hogy gondol arra, hogy a saját értékességét egy másik ember döntése alapján mérje? Talán ez a szakítás er?t adhat abban, hogy a saját értékességét ne mások döntése alapján határozza meg, vagy olyanok legyenek mércéje ennek, akiket Ön is méltónak talál a visszajelzések szempontjából.

A másik része a történetnek, hogy elvesztegetett id?nek érzi azt, amit erre a kapcsolatra szánt, teljesen érthet?. Hiszen nemcsak a kapcsolatot gyászolja, hanem az arra szánt id?t is. Azonban szeretném biztatni, hogy 27 évesen van ideje párt találni, olyat, aki méltó a szeretetére, bizalmára. Természetes, hogy ilyen csalódás után nehéz arra gondolni, hogy valakiben újra megbízzon, de ahogy a kapcsolat a helyére kerül a szívében, ezen már nem fog gondolkodni, hanem ez a lezárt kapcsolat és ennek tapasztalata fog helyet csinálni a következ?nek.

Ne legyen türelmetlen!

Üdvözlettel,

Kovács Réka

 

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.