Hirdetés

"Márpedig se wc-be, se bilibe - csak pelusba"

Megpróbálom röviden és tömören leírni a kálváriánkat. 3 év 8 hónapos kisfiam (nem)szobatisztaságáról lenne szó. Kb. 8 hónapja a bölcsiben már ügyesen ment neki a leszokás a pelusról, mindíg szólt a nevel?knek, ha pisilnie kellett, max. 1-2 alkalommal fordult el? baleset 3-4 hónap alatt, az sem az ? hibájából, hanem mert nem értek ki vele id?ben a mosdóba. Azonban otthon más a helyzet. Korábban sem szólt nekünk, ha pisilnie kellett, hanem a folyamatos kérdezgetés ellenére tagadta, hogy pisilnie kell és bepisilt. Próbáltuk már a bilizést, de annak mindig sírás és hisztizés a vége. A wc-sz?kít?n sem akar 10 másodpercnél tovább ülni. Rendszeresen közli velünk, hogy ? akkor sem fog se wc-be, se bilibe pisilni, hanem a kisgatyóba. Tudja, mi a különbség a pelus és a kisgatyó között, szóval fogalomzavar jelensége sem áll fenn. Ha nem adunk rá pelust, képes 5-6 órán keresztül is inkább visszatartani a pisilést, mint hogy a wc-be vagy bilibe pisiljen. Majd miután nem bírja tovább tartogatni, bepisil. Amikor megtörténik a baleset, szól, hogy bepisiltem-bekakiltam, majd közli velünk, hogy márpedig akkor sem fog a wc-be illetve bilibe pisilni, kakilni. Ekkor a pisi mennyisége már rengeteg és elég er?s illata is van. Attól félünk, hogy emiatt kes?bb valami szervi problémája lesz.
Pelusba rendesen elvégzi a dolgait, nem tartja visza. Kb. 2 hét múlva jön a második babánk. Az orvosunk szerint ha látja, hogy a hugicáját is pelenkázzuk, az még jobban el fogja nyújtani ezt az id?szakot. Fogalmunk sincs, mit tegyünk, kipróbáltunk már minden segéd- és szórakoztató eszközt a cél érdekében. Próbálkoztunk játékkal, bábozással, meséléssel. 0 eredménnyel. Ti mit javasolnátok, mit tegyünk? Arra a döntésre jutottam, hogy ha a jöv? héten sem haladunk el?re semmit, akkor gyerekpszihológushoz fordulunk. Jelenleg nem jár óvodába, mert költözés miatt 1 év haladékot kértünk


Kedves Zsolt!

Kisfia a szó hivatalos értelmében tulajdonképpen szobatiszta, hiszen képes visszatartani a pisilést, és képes irányítani, hogy hova engedje ki. F?leg a korábbi bölcsödei sikerélmények is azt mutatják, érett már rá, hogy szobatiszta legyen. Érdekes, hogy akkoriban kezdte ezt gyakorolni, mikor kistestvére megjelent - egyel?re még magzatként. És talán jobban is összefügg a kett?, mint hogy látja majd a kistestvérét pelenkában.

Két dolog jutott eszembe: ezzel a kontrollal most ? megél valami biztonságot, amely sokkal biztosabb, mint jelenlegi helyzete a családban. A testvérszületéssel kételyek merülhettek fel magával kapcsolatban, hogy milyen lesz neki, hogy szeretni fogják-e, hogy kap-e figyelmet. Mindez persze nem gondolnám, hogy tudatosan történik, csak egyszer?en érzi, hogy fel fog kavarodni az életük. Ezzel a szobatisztaság témával irányítani is tud valamit az irányíthatatlan élethelyzetében, és emellett büntetés is Önök felé. Hiszen - ahogy írta -, már nem kis mennyiségr?l van szó, és nem éppen rózsaillatú. Mintha eközben kicsit meg is jelölné a helyét a házban. Más közösségben erre nincs szükség, mert ott nem kell majd rivalizálnia a tesóval. Otthon viszont más a helyzet.

Megoldásként mindenképpen el?térbe helyezném a testvérféltékenységet, a testvér születésér?l való (sok-sok) beszélgetést, és a vele külön is eltöltött id?t. Ha eddig is így volt, akkor kicsit intenzívebben, vagy másképp van szüksége arra, hogy meger?sítést kapjon. Kisfiúként amúgy is egy olyan id?szak jön, amiben Önnek, apának van nagyobb szerepe. Az Önök családi helyzetében ez fokozottan így van/lesz. A pisilésnek ezt a közös, fiús voltát is ki lehet hangsúlyozni, hátha értékké, büszkeséggé növi ki magát. 

Magát a pisilést én most lehet, hogy egy pár hónapig nem er?ltetném. F?leg, ha mindeközben a közösségben sikerül gyakorolnia. Ha a kontroll a fontos neki, akkor közösen kitalálhatnának valamit, hogy hova lenne jó pisilni. Ha els? körben se a bili, se a sz?kít? nem jön szóba, akkor hogy lehet elérni, hogy legalább szóljon, vagy legalább valami helyhez vagy tevékenységhez kösse a pisilést. Nyilván ez sokkal könnyebb lenne nyáron a kertben, kevés ruhával... de talán találnak valami kiskaput. Az, hogy hosszú ideig nem pisil, tényleg nem tesz jót. Azonban ha van rá mód, a pelenkát is érdemes kerülni, ha már egyszer le lett véve. Ha ügyesen szól, akkor még azt meg lehet próbálni, hogy csak a pisilésre felhúz egy pelust, de a folyamatos pelushasználatot csak akkor javaslom, ha nagyon nincs már más megoldás. A gyerekpszichológus ötlete amúgy nem rossz irány, hisz úgy t?nik, érett lenne a szobatisztaságra, fejl?dött is benne, és valami lelki gát hátráltatja. Én még megvárnám, hogy a család újrarendez?dése elinduljon, mert sok minden változik majd pusztán azzal, hogy kialakul az új helye a családban.

Szó volt eddig a kontrollról, a figyelemr?l és az Önök büntetésér?l. Azt is érdemes még szem el?tt tartani, hogy egy csecsem? fog bekerülni a családba, ahol milliószor el fog hangzani, hogy ? várjon, mert ? a nagy, neki kell türelmesnek lennie, rajta lesz a kisebb figyelem - természetesen. Így felértékel?dhet az, hogy milyen kisgyereknek lenni. A pelusozással kisgyerek marad, és a gondozásra, tör?désre kiharcol vele magának egy kis id?t. A fenti tipp, hogy ezt a figyelmet, tör?dést megkapja amúgy is, segíthet abban, hogy ilyen “trükkre” ne legyen szüksége.

Üdvözlettel

Standovár Sára

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.