Egy nem épp boldog házasságban élek a férjemmel és 18 éves lányommal. A férjem gyermekkora óta depressziós, ebb?l adódó alkoholproblémái is jelentkeztek. 2010-ben elköltözött t?lünk, ezt követ?en teljesen leállt az italról.
Baráti társaságban megismerkedtem egy budapesti fiatalemberrel. Sokáig leveleztünk, nagyon jókat beszélgettünk. Közelebb csak 2012-ben kerültünk egymáshoz. Mi egy vidéki nagyvárosban lakunk, 120 km-re Budapestt?l, ami a kapcsolattartást megnehezítette. Elvált, és a gyermeke láthatását nagyon komolyan véve minden percet kihasznált, amit vele tölthetett. Én ezért nagyon tiszteltem, de a közös id?nkb?l is sokat elvett. Volt, hogy 6 hétig nem sikerült találkozni. Ekkor én sokkal jobban ragaszkodtam hozzá, mint ? énhozzám, de biztos voltam, hogy szeret. Telefonon mindennap beszéltünk, de ez nem pótolta a személyes találkozásokat. Az együtt töltött id? nagyon tartalmas és csodálatos volt, élveztük egymás társaságát és a közös programokat. Sok dologban azonos érdekl?dést mutattunk. Nem állapodtunk meg semmiben, és nem t?ztünk ki célt, hiba volt. A f?városba költözés régóta a terveim között szerepelt. Néha felvet?dött, hogy a lányommal Budapestre megyünk, és családot alapítunk. ? is és én is szerettem volna még egy gyermeket, de ehhez a feltételek nem igazán voltak adottak akkor, így maradt a távkapcsolat, egyre ritkuló találkozásokkal, kilátások nélkül.
2014 ?szén a férjem felvetette a visszaköltözés és közös életvitel lehet?ségét. Els? gondolat, hogy nem! 40 éves voltam, a lányom újdonsült gimnazista, lebegtem egy párkapcsolatban, talaj nem volt a lábam alatt. Vágytam egy normális családi életre, és nem mellesleg két keresetb?l és egy albérlet bevételéb?l csak tisztesebben tudom nevelni a lányomat, mint egy fizetésb?l. Végül igent mondtam. Nem f?ztem nagy reményeket, az újrakezdéshez, a bizalom, mint olyan is már rég a múlté
volt.
A döntésemet a barátommal telefonon közöltem. Tudtam, hogy csalódott lesz és valami olyat vártam, hogy „szép volt, jó volt, köszönöm, ennyi” - de ami ezután következett, arra nem számítottam. A hír hallatán összeroskadt. Borzasztóan éreztem magam. Gyakran beszéltünk és írtunk, de majd a szívem szakadt meg érte. Álmomban sem gondoltam, hogy ilyen mély érzései vannak irányomban. Az ismeretségünk egész ideje alatt soha nem veszekedtünk, vitatkoztunk, és még egy tisztességes nézeteltérés sem terhelte a viszonyunkat. Szinte betege lett a kialakult helyzetnek, meg én is, de tartottam magamat és benne is a lelket. Felajánlotta, hogy megvárja, amíg a lányom feln?. Ezt nem fogadhattam el, 4 év olyan sok id?nek t?nt akkor és annyira önz?nek éreztem volna ezt a kérést. Biztattam, ha még családot szeretne, keressen ehhez megfelel? alanyt - ez nem volt valami ?szinte, mert a lelkem mélyén kicsit bíztam benne, hogy pár év és én lehetek a befutó. Hetente beszéltünk, leveleztünk. Ugyanúgy tudtunk mindent a másikról, mint azel?tt. Folyton bizonygatta az irántam érzett szerelmét, nagyon mély és érzelmes leveleket írt. Én meg hárítottam. Id?nként találkoztunk, összefutottunk, ha éppen a f?városban volt dolgom. Vártam is ezeket az alkalmakat, de ugyanakkor féltem is t?le, mert nem tudtam jól kezelni a helyzetet, a szeretete sokat jelentett és jólesett. Ambivalens érzések alakultak ki bennem. Itthon csendesen, de nagyon ridegen éltünk egymás mellett. Gyakorlatilag lakótársak lettünk. Onnan kaptam a „jaj de szeretlek”-et, innen meg a feladatokat, mert minden ügyes-bajos dolog rám hárult. A férjem kivonta magát mindenb?l, a hobbijain kívül semmi nem érdekelte.
Egy találkozás ismét megdobogtatta a szívemet, de nem mertem bevallani, mert nem tudtam, milyen hatást vált ki az akkorra már er?sen sérült lelkéb?l. Aztán némi gondolkodás után er?t vettem magamon és döntöttem: a f?városban lesz dolgom, felhívom, találkozunk és színt vallok. El?tte beszéltem egy barátn?mmel, aki szintén baráti körb?l való, említette, hogy pár napja találkoztak egy fiatal lánnyal volt, akit két napja ismert meg és szerelem volt az els? látásra. Akkor ma nem vallok! Pár nap múlva telefonáltam és örömmel újságolta, hogy szerelmes, bizalmi viszony alakult ki közöttük, a lány fiatal és szép és hogy ezt nekem köszönheti. Kisz?rtem a fogaim között egy „jaj de örülök”-öt, de mintha szíven szúrtak volna. Aztán levélváltások során megvallottam ?szinte érzéseimet. A beismerést?l megdöbbent és sajnálkozott, hogy elkéstem. Többször is bizonygatta, hogy örökké a szívében leszek, fontos vagyok és maradok is, és soha nem akarna nekem semmi rosszat. Megköszönte, hogy pátyolgattam a sebeit és tör?dtem vele, kedvel, de tehetetlennek érzi magát. Továbbra is írtunk, beszéltünk, de már volt, hogy más hangnemben, mivel ez a lány beköltözött a szívébe és villámcsapásként beleszeretett els? látásra. Így ment egészen addig, amíg a lány egy üzenetet meg nem talált a telefonjában. Sérelmezte és kérte, hogy azonnal szakítsunk meg mindennem? érintkezést. Ett?l kezdve ritkultak a beszélgetések. Majd a lány ismét elcsípett valami üzenetváltást. Ekkor már követelte, és megígértette vele, hogy mindennem? érintkezést teljesen meg kell szakítania velem. Ezúttal komolyan vette az adott szót és ígéretet, minden szálat elvágott köztünk egyik napról a másikra.
Kérte, hogy ne írjak, ne hívjam, mert ha megszegi az ígéretét, az lelkiismeretfurdalást okoz, csak baja származik mindebb?l és a boldogságát is kockáztatom, ha kiderül. Zárásként közölte, hogy nem fog reagálni semmire.
A lelkiismerettel és érzelmekkel vívott nehéz évek, a boldogtalan házasság, az elveszített barát és szerelem, a gyermekem feln?tté válását tetézte a munkahelyi sikertelenség. Mindez szinte egy id?ben szakadt rám egy súlyos depressziót eredményezve. Mivel már képtelen voltam fejben rendbetenni a dolgaimat, így pszichiáterhez fordultam. Az önértékelésem er?sen csorbát szenvedett. Ez nem szimplán egy szerelem, egy kapcsolat volt, hanem egy nagyon értékes barátság is. Amolyan lelki társnak tartottuk egymást, ezt többször meg is fogalmaztuk Ez tényleg nem hiányzik egy magát érz? embernek valló illet?nek? Hogyan lehet feldolgozni a történteket, f?leg ahogy történtek? Létezik, hogy a tervezett beismer? beszélgetés el?tt egy héttel még belém volt szerelmes, majd hirtelen els? látásra beleszeret valakibe és mindent 180 fokkal „megfordít” ? Bármit megadott volna azért, hogy megkaphassa Álmai asszonyát, ahogy ? hívott. Most mindent megtesz, hogy elkerülje nagy ívben a mára már rémálmai asszonyává avanzsálódott személyt. Milyen indítatásból hoz valaki ilyen döntést?
