"Még ennyit sem vagyunk képesek megcsinálni"

Egy régóta fennálló konfliktussal fordulnék Önhöz. Anyám rendszeresen nehezményezi, hogy én és apukám nem segítünk neki a házimunkában. ? azt találja ezen viselkedésünk okának, hogy fárasztó dolog és lusták vagyunk hozzá. A valóság az, hogy többször is próbáltunk már neki becsületesen segíteni, aminek az lett a vége, hogy alaposan le lettünk tolva, hogy mennyire rossz munkát végzünk, még ennyit sem vagyunk képesek megcsinálni stb. (És most finoman fogalmaztam.) Példa: nem jól teregettünk ki. Id?nként el?jön ez a probléma, ilyenkor rendszeresen kér valami megoldást anyám. Többször is felajánlottuk neki, hogy a t?lünk telhet? legnagyobb igyekvéssel és tudással segítünk, illetve különböz? hatékonyságnövel? technikákat is javasoltunk, amennyiben ? hajlandó felhagyni az állandó kritizálással. Minden ötletünk elvetésre került értelmes indoklás nélkül. Én megértem, hogy ez számára mennyire kimerít? lehet, hiszen én is egyedül vezetek egy háztartást. De én meg nem szeretném szinte minden egyes itthon töltött percben azt hallgatni, hogy mennyire nem vagyok jó. (És szerintem apukám sem.) Tudna valamilyen megoldást javasolni a problémánkra?

Kedves L!

Problémája annyira gyakori, hogy szinte már közhely. Szomorú szívvel nézem a fiatal párokat, hogyan rontják el – az Önökéhez hasonló módon – az egész életüket. A rendr?l, tisztaságról szóló elképzeléseinket általában otthonról, a szül?i házból hozzuk, de nagyon nagy szerepet játszik a saját személyiségünk is. Egyesek arra törekszenek, hogy a szül?i házból hozott mintáikat valósítsák meg a saját, feln?tt életükben is, és ha ez nem sikerül, akkor nem érzik jól magukat. Mások azt a mintát hozzák magukkal, ahogy az otthoni rend el?állításában részt vettek. Pl. az asszony széls?séges rendet és tisztaságot akar, a férfi pedig gyerekként azt látta, hogy a házimunka az asszonyok dolga. Egy új kapcsolatban érdemes megvizsgálni a két család hagyományait, szokásait, és kiválogatni, megtartani azokat, amik mindkét félnek tetszenek. Sajnos az esetek többségében maga a rendcsináló asszony, az anya az, aki leszoktatja a családtagjait arról, hogy részt vegyenek a háztartás feladataiban. A rend és tisztaság életcéllá is válhat, ilyenkor nem szól másról az élet, csak suvickolásról, és minden, ami ennél picit kevésbé jó, az nyugtalanságot, feszültséget, és ennek megfelel?en elégedetlenséget, veszekedést szül.

Ugyanakkor a rendhez való viszonyulás – miként a csepp a tengerben – általánosságban is jellemzi egy család életét. Az az elégedetlenség, ami a házimunkával kapcsolatban megjelenik, jellemz? lesz minden más területre. Az asszony elégedetlen lesz a párjával, mint férfival, mint családfenntartóval, mint apával. A férfi, aki segítene, de mindig kritikát kap, el?bb-utóbb kivonul a családi élet s?r?jéb?l, hiszen nap mint nap azt tapasztalja, hogy nem elég jó. Olyan területeken próbálja megvalósítani magát, melyekre nem terjed ki felesége hatásköre, vagy teljes passzivitásba húzódik.

Véleményem szerint a renddel való viszonyuk egy komoly családi probléma, mely családi megoldást kíván. Javaslom, hogy kezdjenek családterápiát, mely segít helyreállítani a bels? egyensúlyt. Olvasnivalóként pedig ajánlom Polcz Alaine: Rend és rendetlenség cím? könyvét. Szakembert (akár online is) a MIPSZI oldalain is találhat.

üdvözlettel

bárdos kata