Megállás nélkül a halálra gondolok

22 éves egyetemista lány vagyok, bár már rájöttem, nem a jelenlegi szakom érdekel, hanem a biológia. Szeretnék majd jelentkezni biosz alapszakra, ha ezt befejeztem. Nagy és szeret? családom van és egy kétéves boldog párkapcsolatom. Mégis meg akarok halni. Tisztában vagyok minden hibámmal, er?sségemmel, voltak csodálatos és borzasztó dolgok az életemben, de úgy gondolom, mindent sikerült már feldolgoznom, és a halálvágyamat nem kötném múltbéli dolgokhoz. Egyszer?en csak számba vettem a lehet?ségeimet, a
pozitív és negatív dolgokat a jelenlegi és jöv?beli életemben, és arra jutottam nem éri meg. Egyszer?en nincs hozzá kedvem. Persze ez az érzés nem állandó, de id?r?l id?re visszatér, és pár havonta annyira elhatalmasodik rajtam, hogy szinte pánikrohamom lesz a gondolattól, hogy élnem kell. Vannak hetek, amikor a semmib?l b?gni kezdek és mint egy görcs, nem múlik el. Nem tudok semmi jóra gondolni, a munkahelyemen el kell bújnom a mosdóba, hogy ne vegyék észre, mindjárt összeroppanok.
Megállás nélkül a halálra gondolok pl. hogy begyógyszerezem magam és vízbe ugrok. Még a lassú, tüd?met mardosó fulladást is elképzelem, és egyszer?en vágyok rá. Van, amikor ennyire nem vészes, inkább csak folyamatosan unott vagyok. Arra gondolok, hogy mennyire problémás az élet, vagy hogy tönkretesszük a bolygónkat, de ahhoz is lusta vagyok, hogy a saját életemen változtassak és jobban odafigyeljek a környezetemre. Aztán van, hogy hirtelen fellelkesülök, kitakarítom az egész családi házat, segítek másoknak, stb. De mindig visszajönnek a rossz napok. Az elmúlt másfél évben egyre gyakoribb, hogy a halálra gondolok.
A kérdésem az lenne, miért annyira szörny?, ha valaki nem akar élni? Lehetséges-e, hogy én minden ellene és mellette szóló érvet megvizsgálva, teljesen tiszta fejjel úgy döntsek, meg akarok halni, vagy egy egészséges ember elméje nem kívánna ilyet és ez valamilyen betegség miatt van? Valószín?bb, hogy depressziós vagyok, vagy valamilyen mentális zavarral küzdök, mint hogy csak nem való nekem az élet? Sokszor vagyok boldog. Sok embert szeretek, sok hobbim van, csak egyszer?en úgy érzem id?nként, nekem ez nem elég. Egy értelmetlen világban élünk, amiben rádásul gonosszá és butává teszik az embereket. Miért kötelez? akarni ezt, vagy ha annak kell lennie a normálisnak, hogy élni akarjak, mekkora az esélye, hogy beteg vagyok? Lehet, kissé furcsa kérdés és talán nem is adtam át megfelel?en a körülményeket, de köszönöm el?re is a választ!

Kedves Anonymous!

Szinte mindenki gondol a halálra, elképzeli a saját temetését, megpróbálja felvázolni, milyen lenne a világ nélküle. Az Ön helyzete azonban túlmutat ezen, életének jelent?s részében eltölti a halál gondolata. Az esetek nagy részében nem saját, személyes sorsa aggasztja, hanem a környezeti károk, a napi, helyi politika, mindez úgy, hogy távolról figyeli a történéseket, saját maga nem vesz részt benne.

Úgy t?nik, hogy Ön gazdag, színes egyéniség, aki sok dologgal foglalkozik, szeret tanulni, fejl?dni, és ehhez társul a jó család és a csodálatos párkapcsolat. Honnan jönnek mégis a rossz gondolatok, a pánikká fokozódó félelem? Lehetnek olyan élmények, tragédiák, amiket eltemetett magában, és így figyelmeztetnek arra, hogy nem dolgozta fel ?ket. Persze lehet valamilyen lelki betegség is, vagy egyszer?en a m?velt, jól informált ember felel?s aggódása a világért, akár mindezek együtt. Sok nagy író, költ? szenvedett hasonló életérzést?l, félelmeiket versekbe, novellákba, regényekbe ültették át, és így tették elviselhet?vé életüket.

Az Ön életéb?l is ez hiányozhat, hogy tevékenyen részt vegyen azon bajok elhárításában, hátráltatásában, melyekt?l legjobban félti a környezetét és persze saját magát. Mint leend? biológus, sokat tehet a környezetszennyezés, és ennek kezelése érdekében. Addig is figyelhet saját ökológiai lábnyomára. Foglalkozhat bajba jutott, elesett emberekkel, hátrányos helyzet? gyerekek felemelkedésének támogatásával, önkéntes munkával (Pl. a „Juszt is segítünk” Alapítvány keretében).

És végül – valóban szüksége lehet valakire, aki felméri, hogy a halállal kapcsolatos érzései, gondolatai beleférnek a felel?sen gondolkodó ember életérzésébe, vagy valamilyen lelki betegség jelei. Keressen pszichológust, pszichiátert, akár a MIPSZI oldalain is.

üdvözlettel

bárdos kata