Egy párkapcsolati problémával fordulok Önhöz. Én 20, párom 21 éves, két és fél éve vagyunk együtt. A kapcsolatunk kezdetén elég rosszul indult a szexuális életünk, ugyanis páromnak volt egy urulógiai m?tétje ami miatt közel 3 hónapot kellett várni az els? együttléttel. Ez nem is okozott problémát, viszont azt eredményezte, hogy már mindketten nagyon rákészültünk, szinte megbeszéltük és mire belekezdtünk volna, sajnos párom részér?l nem sikerült, ? elkezdett remegni, szégyellte magát, mondogatta, hogy vele még sosem történt ilyesmi, én nyugtatgattam, abszolút nem haragudtam, az ilyen megeshet mindenkivel, mondtam, és gondoltam is. Majd ezt egy közel másfél hónapos tortúra követte, megismétl?dtek ezek a meghiúsult alkalmak, mert párom nem tudta ezt elengedni, ezáltal magát sem, így nem sikerültek az együttléteink. A megoldást az hozta, hogy visszament az urulógusához, hogy nincs-e valami szervi probléma, de természetesen nem volt, kapott egy potencianövel? gyógyszert, hogy visszahozza az önbizalmát.
Ez a probléma kés?bb id?szakosan mindig el?jött nálunk, majd el is múlt, ahogy jött. Sajnos egyre rosszabbul tudtam tolerálni, és most az utóbbi id?ben, körülbelül egy-két hónappal ezel?tt megelégeltem az újabb sikertelen együttlétet és kiborultam, elsírtam magam, mondtam neki nem túl szépen, hogy ez nem normális dolog, f?leg ennyi id?sen stb. Tudom, ez a legkevésbé sem hiányzott, de már nem bírtam tovább, csak a probléma az, hogy azóta nem javul. Egy ideig mindig én kezdeményeztem n? létemre, hol nem sikerült, hol nem is volt kedve a páromnak. Most eljutottam odáig, hogy már nekem sincs kedvem, inkább meg se akarom próbálni, mert akkor nem érhet csalódás, az önbizalmam is alábbhagyott, folyamatosan meger?sítésekre van szükségem, és én, aki sose féltékenykedett, most valamilyen szinten azt is elkezdtem. Nagyon bánt ez az egész, mert nagyon szeretem a párom, de kezd kétségbeejteni ez a helyzet.
Kérem, segítsen megtalálni a megoldást erre a már nem újkelet? gondra.
Meghiúsult együttlétek
Kedves Hölgyem!
Úgy t?nik, belekerültek egy örvénybe, és kapcsolatuk egyre rosszabbá válik egy olyan probléma miatt, amit mindketten egyre rosszabbul kezelnek. Ma már nehéz lehetne kiválogatni, hogy a problémájuk melyik része testi és melyik lelki. Mindketten elveszítették önbizalmukat, a szexuális együttlét teljesítménnyé vált, nem adja meg Önöknek a kiteljesedés, örömszerzés érzését. Ezen sajnos a potencianövel? szerek sem segítenek.
Önök mindketten nagyon fiatalok, talán még nem rendelkeznek sok szexuális tapasztalattal ahhoz, hogy egy ilyen nehézségen túljussanak Az örömszerzésnek új módszereit is megismerhetik, ha változtatnak begyakorolt szokásaikon, új pózokat próbálnak ki. Érdemes romantikus, szerelmes filmeket nézniük együtt, akár olyat is, mely segít az új szokások kialakításában is. Javaslom, hogy keressenek fel egy olyan pszichológust, aki szexuálterápiában, párterápiában egyaránt gyakorlott. Segítségével kizökkenhetnek a mostani rossz körökb?l, és megtanulhatják másképp szeretni egymást. Szakembert a MIPSZI oldalain is találhat.
üdvözlettel
bárdos kata
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
