Képtelen vagyok megtapasztalni a pozitív érzelmeket, általában teljesen érzelemmentes vagyok (bár előfordul,hogy néha magam alatt vagyok és ilyenkor szuicid gondolataim vannak), kínzó ürességet érzek legbelűl, nem vagyok empatikus másokkal. Rendkívül magányos vagyok, vágyom egy párkapcsolatra ill. barátokra,de amint emberek közé megyek, már idegesítőknek találom
őket és elvonulok tőlük. Általában kerülöm az emberekkel való kommunikációt, szinte egész nap a fejemben élek, ami sok konfliktushoz vezet. Nincs időérzékem, a napok perceknek tűnnek és a realitásérzékem is sérült.Olyan érzésem van, mintha egy álomban élnék és semmi sem lenne valóságos. Egész nap fáradt vagyok, nem tudom kialudni magam, függetlenül attól, hogy mennyit alszom.

Kedves Márk!

Olyan sérülésekről ír, melyek nagyon ijesztőek lehetnek az Ön számára. Érzelemmentes; pozitív érzelmek hiánya. És mi van a negatív érzelmekkel? Düh, harag, türelmetlenség stb? Üresnek érzi magát, kerüli a az embereket, a kapcsolatokat, a „fejében él”. A külvilág ezt nem fogadja el, hiszen viselkedése konfliktusokhoz vezet. Konfliktust él át saját magában is, hiszen vágyik barátokra, párkapcsolatra, de nem érez empátiát, nehezen visel el másokat.

Az időérzék a napi tevékenységünk során kialakuló ritmusra épül, ha sokat van egyedül, nem jár sehova, akkor nincs mihez mérni az időt. Ha úgy érzi, nem várja semmi a külvilágban, nem készül sehova, akkor elfolyik az idő, amit félálomban, behúzódva tölt.

Kedves Márk! Önnek segítségre van szüksége, hogy megértse, miért húzódik ki az emberek világából, hogyan kapcsolódhatna hozzájuk, illetve minek kellene változnia ahhoz, hogy akarjon kapcsolódni, hogy elviseljen másokat, akiknek a társaságára vágyik.

Pszichológust vagy pszichiátert keressen (az utóbbi orvos), akár a Mindennapi Pszichológia oldalain is.

üdvözlettel

bárdos kata