Kisfiam januárban lesz 4 éves, kb 1,5 éves kora óta harap. Míg más gyerek toporzékol vagy földhöz vágja magát hiszti közben, ? mindig harapott. Kés?bb ehhez társult a verekedés, nagyon dühösen ránk tud támadni. Amikor kezd?dött ez az egész, akkor volttam terhes a kisöccsével, 22 hónap a korkülönbség. Látszólag nagyon jól viselte a kis tesó érkezését, segített körülötte, nem féltékenykedett, egészen addig volt békés minden, amíg a kicsi nem lett mozgékony és nem kezdett a játékai után menni. Utána már ? is "támadás áldozata" lett, ez a hihetetlen nagy birtoklási vágya megmaradt máig, sokszor megüti, megharapja, ha el akarja venni t?le a tesó a játékot (és hozzáteszem, a kicsi - 2 éves - szintén harap és verekszik, még talán intenzívebben, mint a nagyobb, csak még egyel?re otthon van velem, úgyhogy nincs, aki panaszkodjon). Ugye a gondot most az ovi okozza a nagyobbnál, mert panaszkodnak az óvón?k, hogy verekszik, belerúg másokba, aztán nevet rajta, olyanokat mond, hogy neki ez tetszik, mindenkinek mondja, hogy hülye vagy, buta vagy, kidoblak az ablakon - fogalmam sincs, ezt honnan vette... állítólag olyat is hazudott, hogy mi (anya, apa és ?) esténként körbeálljuk a kis tesóját és lehülyézzük és lebutázzuk... Szörnyen el vagyok keseredve. Amikor elkezdte az ovit, akkor
nem volt ilyen gond, ez kb. egy hónapja tart (addig "csak" rapli közbeni verekedések voltak ellenünk, meg az irigységb?l). Amikor kérdezem, hogy miért csinálja ezt, azt állítja, hogy egy kisfiú csinálja ugyanezt vele az oviban, és t?le tanulja... Hallottam más szül?kt?l, hogy tényleg piszkálja a többi gyereket az a fiú, de az óvón? a többi gyerekr?l szokott beszélni, nem err?l az egyr?l.
Nagyon okos kisfiú amúgy, de mindig is gond volt vele abból a szempontból, hogy a kortársaival sosem akart barátkozni, mindig inkább nagy gyerekekkel vagy feln?ttekkel. Feln?tthöz mérhet? logikája és tájékozódási képességei vannak, evidensen reál beállítottságú gyerek, motorikusan mindig is le volt maradva, önállósággal is mindig gond volt, máig nem akar egyedül öltözni, nem szeret és nem is tud rajzolni, csak firkálni, pedig már minden létez? kézm?ves dologgal próbálkoztam (egyedül nyírni szeret, azt elég precízen).
Szerintem harmonikus családi légkörben neveljük ?t a férjemmel, bár nem tagadom, a hisztirohamokat és az utóbbi id?ben felvett találgatós viselkedéseit nehezen kezeljük, mi is tanácstalanok vagyunk, mi lenne a jó nevelési módszer, illetve hogy kell-e ezt valahogy komolyabban oldani (pl. pszichológus). Azért valahogy mindig büntit kap, ha így viselkedik, pl. elveszem a kedvenc játékát, és elmagyarázom neki, miért kapja a büntetést, de nem tudom, ez helyes-e, vagy hogy mit kéne tennem. Mindig kéri, hogy ne vigyük oviba, de délután meg nem akar hazajönni, szépen eszik, alszik, játszik ott, bár nehezen kapcsolódik be a csoportos tevékenységekbe, de nem tudom, mi váltotta ki azt, hogy így elkezdte bántani a társait, pláne, hogy eddig nem volt gond.
Tény azért, hogy az utóbbi id?szak nagyon megterhel? lelkileg, feszültebbek vagyunk, mindenkit megvisel ez az egész helyzet, ami van a világban, nem tudom, lehet, hogy ezt érzi... Nagyon köszönök bármilyen tanácsot!
Kedves Niki!
A kistestvér érkezése a legtöbb családban nehéz, f?leg akkor, ha viszonylag kicsi a korkülönbség. A nagy is kicsi még, sokat bújna ölbe, folyamatos figyelmet igényel, még nem önálló. Az újszülött teljes figyelmet kíván a szül?kt?l, a nagyobbra jutó id? és energia mindenképpen csökken. Az els? gyerek nagyon különleges helyet foglal el a családban. Az ? születését?l válik a pár családdá. Az általában tapasztalatlan szül?k rajta próbálnak ki mindent, t?le tanulják meg a szül?séget.
A gyereknevelésben nagyon sok változás történt az elmúlt 50 évben. Az apák sokkal fontosabb szerepl?k a gyermek életében. Az érzelmek, a szeretet kimutatása és kimondása sok családban magától értet?d?. A kisbabát születését?l nagyon sok támogatás, dicséret (néha ajnározás) kíséri, aki ezt a hozzáállást éli meg „normálisnak”. ? a f?szerepl?, mindenki az ? kegyeiért verseng.
Nagyon nagy törés következik be a kistestvér születésekor. Mindazok az el?jogok, amiket addig élvezett egy gyerek, egycsapásra elt?nnek. Az anya a legtöbbet a kisbabával foglalkozik, az apa is erre vágyik, miközben mindketten próbálnak a nagyra is figyelni. Most a kicsi kegyeiért verseng a rokonság, és a nagyobb gyerek szinte láthatatlanná válik. El?fordulhat, hogy ez a helyzet komoly traumát jelent az els? gyerek számára, ami visszavetheti a fejl?dését. Toporog azon a fejl?dési szinten, ameddig eljutott a testvére születése el?tt, els?sorban azok a funkciók sérülnek, amik éppen lendületesebb fejl?désben voltak. Visszaeshet pl. az önállóság, beszéd, szobatisztaság terén. Emellett látja, hogy ezekben a funkciókban a kisbaba milyen sok segítséget kap, a felé irányuló elvárások pedig egyre n?nek. Egy kisbabát feltétel nélkül szeretünk, a nagytestvér azonban egyre komolyabb elvárásokkal szembesül. Mindezek komoly agressziót és szorongást válthatnak ki a gyerekekb?l, és általában azok a „támadó” eszközök rögzülnek, melyek az adott életkornak megfelelnek (pl. harapás 2 éves kor körül), és amelyek megijesztik a környezetet.
Az óvoda tovább mélyítheti ezt a szakadékot, ha az anya otthon van a második gyerekkel, és a nagynak viszont oviba kell járni. Megjelenhetnek fantáziák arról, hogy mi mindent kap a kicsi, amíg az anyával kettesben vannak, amib?l a nagyot kizárják. Emiatt nehezebb az oviba indulás, és napközben is sokat munkálkodhat a gyerekben a féltékenység, mely az oviban is kirobbanhat.
Nehéz általános tanácsot adni, mert gyorsan rögzülhet az agresszív magatartás, és a büntetések miatt a gyerek egyre nehezebben megközelíthet?. Ilyenkor teljes fordulatot kellene venni, fejünkben áthangolni a gyerek értékelését. Kezdjük el keresni azokat a pici mozzanatokat, amik pozitívak a gyerek viselkedésében, és emeljük ki ezeket. Érdemes figyelni arra, hogy a kiemelt dolgokat értékén kezeljük, tehát ne dicsérjük túl, és lehet?leg nagyon pontosan jelöljük meg, hogy mivel vagyunk elégedettek (pl. milyen gyorsan bef?zted a cip?d, köszönöm, hogy idehoztad a krémet).
Segíthet még a „min?ségi id?”. Olyan fél óra, egy óra, amikor valamelyik szül? csak a nagy gyerekkel foglalkozik. Vele játszik, sétál, vásárol, csak rá figyel, megpróbálja olyan tevékenységekkel kitölteni a közös id?t, amiben a gyerek jól érzi magát. Fontos lenne, ha minden napra jutna ilyen, és a szül?k váltogassák egymást. Lehet, hogy elég annyi, hogy leülünk a gyerek szobájában a földre és nézzük, hogy mit játszik, és hagyjuk, hogy belevonjon minket, ha szeretne. Az sem baj, ha csak ? játszik, de „kibeszél” nekünk, vagy csak hangosan beszél a játék közben. Így is érzi, hogy ott vagyunk vele, figyelünk rá. Ha ezek nem segítenek, akkor érdemes pszichológushoz fordulni.
üdvözlettel
bárdos kata
