Több mint 3 évig voltunk együtt, és ez a harmadik szakításunk. Sok mindent tettem ezért a kapcsolatért, és ? is alkalmazkodott hozzám, mégis azt érzem, hogy én többet adtam bele. Most nyáron talán már össze is költöztük volna, mégis, nem bírtam tovább és elengedtem. Pár napja átmentem az ott maradt ruháimért, és beszélgettünk a problémákról. Illetve tett igéreteket
arra, hogy minden más lesz, ha összeköltözünk, meg úgy csinálja a házat, hogy az én stílusom is benne legyen és jól érezzem magam én is. De ezek csak szavak, tettekben nem látom az eredményét. Teljesen össze vagyok zavaroda. Mi van, ha nem adom meg az esélyét annak, hogy megnézzük, milyen az együttélés? Minden lány arról álmodik, hogy legyen egy jószív? párja, és kertes házban élhessen. De ha felteszem magamnak a kérdést, hogy kint lennék-e vele, együtt, mint régen, akkor inkább választom a kényelmes kis lakásomat. Elég volt, hogy 3 évig
alkalmazkodtam hozzá, és csak a töredékét kaptam vissza ennek. A "közös" ház felújítás alatt van már 2 éve, és nem igazán élhet? még ott az élet számomra. Ha az ember mindig csak ad és nem kap vissza semmit, akkor kiábrándul a partneréb?l....asszem. Mert nem tudom, sokszor gondolok rá, hogy mit csinálhat, megnézem, hogy elérhet?-e a közösségi oldalakon. Jó lenne egy kis tanácsot kapni. Nekem ez volt az els? komoly kapcsolatom, így összehasonlítási alapom sincsen. Ezek az érzések újak számomra.
Miért nem akarok visszamenni a páromhoz?
Kedves Borja!
Ha valami 3 évig nem ment, akkor kevés az esély, hogy ezután jobb lesz. Elmélyült közös munkára és sok id?re lenne szükség ahhoz, hogy értékeik, elvárásaik közelebb kerüljenek egymáshoz. Fordulhatnak esetleg párterápiával foglalkozó pszichológushoz (online is), de ehhez mindkett?jük motivációja szükséges. Ha egy kapcsolatban az egyik fél igényei, vágyai alig kapnak teret, akkor nem lehet boldog az együttélés. Nem kell egy kész kertes ház ahhoz, hogy mindketten jól érezzék magukat, csak elegend? „pszichés” tér, amiben mindketten megvalósíthatják magukat és közös céljaikat. A közös cél valami olyasmi, amihez nem kell feladni saját utunkat, ami felé együtt mehetünk. Ha túl sok alkalmazkodásra van szükség, az azt is jelentheti, hogy nem nagyon illenek össze, nagyon más a kulturális, szociális hátterük, neveltetésük. Fontosak tehát az eddig tapasztalt int? jelek. Egy közös ház vagy lakás nemcsak attól közös, hogy egyforma arányban tulajdonosok, hanem attól is, hogy együtt tervezik meg, rendezik be, lakják be. Amikor az egyik fél lakását alakítjuk át közös térré, csak akkor érhetünk el jó eredményt, ha nulláról indulunk, vagyis lehet?leg a legkevesebb bútort, tárgyat, szokást tartjuk meg.
üdvözlettel
bárdos kata
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
