Hirdetés

Minden apróságban a biztos kudarcot látom

20 éves fiatalember vagyok és úgy érzem, komolyabb gondjaim támadtak az érzelmi életemben, amelyekkel nem mindig tudok mit kezdeni. Négy éve kerülget egy szörny? állapot. Gombócot érzek a tokromban, szorongó üres érzést a mellkasomban, sokszor fáradt, feszült vagyok - a tünetek sosem múlnak el, csak id?közönként enyhülnek. Csak az utóbbi másfél évben foglalkozom ezzel a problémával, el?tte nem tudatosult. Az egész egy romantikus viszonnyal kezd?dött, amikor is el?ször éreztem úgy, hogy viszonozzák érzelmeimet. El?tte többnyire csak gyermekes, plátói szerelmeim voltak, s ezek hatására igyekeztem mindent megtenni, nehogy még egyszer szerelmes legyek. De amikor ott volt az alkalom, nem bántam, mert úgy éreztem viszontszeretnek... mégis leblokkoltam az utolsó pillanatban. Szinte pillanatok alatt tört rám a fullasztó, gyötr? és nyomasztó üresség, görcsös tétovaság, amit nem tudtam hová tenni. Elbizonytalanodtam, nem tudtam, mit is érzek igazán - hónapokig tétováztam, ami érthet? módon véget vetett a kapcsolatnak. Akkor 15 éves voltam. Már több év is eltelt azóta, de nem múlt el ez a bizonytalanság, mindig ott van bennem. Sosem tudtam eldönteni, mennyire fontos nekem valaki, vagy mit is érzek iránta igazán. Ez megváltozott, amikor találkoztam a barátn?mmel, akivel jelenleg is együtt vagyunk és jól érzem magam vele, sokat lazított rajtam. De így is nehezen szabadulok fel, folyton aggódom, ami néha veszélyezteti a kett?nk közötti összhangot. Nagyon nehezen tudom kontrollálni az aggódás-lehangoltság rohamokat, ilyenkor úgy érzem, nem szeretem ?t eléggé, vagy ? nem szeret engem igazán; minden apróságban a biztos kudarcot látom, tartok mindent?l, ami véget vethet ennek. Eszemmel tudom, hogy irracionálisan viselkedem, de ez nem sokat segít, amikor elkap egy-egy ilyen er?sebb "roham". Amikor pedig felszabadulok és boldognak érzem magam, azonnal aggódni kezdek, hogy mi van, ha csak áltatom magam és ez csak egy hazugság? Az egészet bonyolítja, hogy túl sokszor jut eszembe egyik korábbi, plátói szerelmem. Bár akkor nagyon rosszul éreztem magam mellette és én vetettem véget a barátságunknak, most mégis úgy érzem, ?t tiszta szívb?l tudtam szeretni, akkor nem voltak bennem kételyek. Ez nagyon bánt, és félek, hogy rossz hatással lesz a párommal való kapcsolatomra, félek rosszulesik neki, hogy ilyen érzések kavarognak bennem. Lehet, hogy csak a viszonzatlan szerelem vonz? Vagy csak valamilyen szorongásos zavarom van? Esetleg az ilyen bizonytalan id?szakok megszokottak ebben az érési korban? Kérem segítsen! El?re is köszönöm válaszát!


Kedves Kérdez?!

Levele alapján nem gondolom úgy, hogy szorongásos zavarról beszélhetünk. Igaz, gyanakodhatnánk akár erre is, de van egy kulcsmondata, ami rávilágít a valódi okra.

Ugyanakkor az, ami 5 évvel ezel?tt történt, betudható egy szorongásos állapotnak. Elképzelhet?, hogy olyan helyzetbe került, amire még nem érezte felkészültnek önmagát, ezért fenyeget?ként élte meg – a szituációban jelentkez? szorongása pedig paralizálóan hatott Önre, így meggátolta abban, hogy racionálisan cselekedjen. Ebb?l a traumából származó szorongását generalizálhatta ugyan, ami magyarázattal szolgálna az állandó aggódására, és olyan fizikai tüneteire is, mint a fáradékonyság. Ha csak idáig ismernénk az Ön történetét, máris pontot tehetnénk az i-re, és azt mondhatnánk, igen, ez valóban szorongásos zavar. Csakhogy éppen ezután jön a csavar.

Mindannyian rendelkezünk egy igényszinttel, amit korábbi tapasztalataink is jelent?sen befolyásolnak. Minél több sikert érünk el, igényszintünk annál jobban emelkedik, s fordítva: kudarcaink hatására igényszintünk csökkenhet. Csakhogy a kutatók szerint az igényszint csökkenéséhez több kudarc szükséges, az arány itt eltér a sikerekkel összefügg? igényszint-emelkedéshez képest. Persze nem csupán a kudarcok mennyisége számít, hanem az is, hogy sikertelenségünk okát minek tulajdonítjuk. Ha els?sorban önmagunknak, képességeink hiányának, akkor a fennálló sikertelenségek hatására kudarckerül?kké válhatunk. Ebben az esetben igyekszünk kerülni a kockázatokat, visszahúzódóbakká, inaktívakká, lehangoltakká válhatunk.

Levelében említi, hogy fél a kudarctól, továbbá lehangoltságra, illetve az aggódó és letargikus hangulatok váltakozására panaszkodik. Ez azonban a szorongásos zavarokban szenved?kre kevéssé jellemz?.

Sorai alapján azt érzem, hogy az 5 évvel ezel?tti kudarc hatására (amit esetleg továbbiak is követhettek) igényszintje csökkent, s szinte a tanult tehetetlenség állapotába szorította önmagát – ebben pedig szintén jelent?s szerepe van annak, hogy sikertelensége okát minek tulajdonítja. Ha pedig ez az állapot hosszabb id?n át fennáll, fokozottan ki van téve az unipoláris depresszió veszélyeinek.

Hogy miért vonzza most a korábbi plátói szerelem? Talán éppen azért, mert tudatosítani akarja magában, hogy abban az esetben is Ön hibázott, ezzel viszont csak tovább rontja a saját helyzetét.

Mit tehet most? Vessen egy pillantást jelenlegi helyzetére. Van egy szeret? párja? Igen. Miért? Minden bizonnyal azért, mert rengeteg olyan értékkel bír, amit a társa szeret és megbecsül Önben. Ha gondolja, készítsen egy listát arról, Ön szerint melyek azok a tulajdonságai, amit a párja szeret. Majd készítsen egy másik listát azokról az erényekr?l, értékekr?l, amelyeket Ön szeret a társában. Mindezeket bátran mondja el neki, és akár megkérheti, ? is mondja el, miket szeret Önben, majd gondolatban hasonlítsa össze a saját listáját azzal, amit a párja elmondott. Nagyok az eltérések? Az is azt mutatja, hogy számos olyan remek tulajdonsága van, amir?l nem is vesz tudomást. Itt az id?, hogy szembesüljön velük, és büszkeség töltse el.

Higgye el, ez kiváló érzés. Nagyszer? elégedettségben, a saját értékeink ismeretével élni. Ha önmagával elégedett lesz, az pozitívan hat ki párkapcsolatára. Ha erre koncentrál, a félelmei, aggodalmai id?vel elhagyják.

 

Üdvözlettel:

Herceg Attila drs.

 

 

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.