14 hónapos kisfiam ügyében kérnék segítséget: néhány hetes korától nagyon aktív, folyamatosan foglalkozni kell vele, mert minden csak percekig köti le, újabb és újabb ingerre van szüksége, különben elkezd
hisztizni. Ez mostanra konkrétan azt jelenti, hogy ha nem alszik, szinte minden percet a lekötésével kell töltenünk. Ha 5 percet eljátszik valamivel, már megmozdulni sem merünk, nehogy kizökkentsük. Ha mondjuk
kirakjuk a játékait a szobában a földre és valamelyik?nk mellé ül, akkor szépen eljátszik, de abban a pillanatban, ha azt veszi észre, hogy mással foglalkozunk (kezünkbe vesszük a telefont, könyvet), odajön és
kiveszi a kezünkb?l, mutatja a helyét, hogy oda rakjuk vissza. Ha nem így történik, elkezd hisztizni. Ha mondjuk kimegyünk az étkez?be (ott is van néhány játéka), addig elvan, amíg mellette ülünk/állunk, ha
leülünk enni, azonnal felugrik és az asztal mellett hisztizik. Tehát az szinte kizárt, hogy a feleségem és én együtt vacsorázzunk, vagy leüljünk beszélgetni kicsit, mert legalább az egyik?nknek vele kell foglalkozni. Még annyit sem bír ki, amíg a mosdóba elmegy az anyja (amikor egyedül van otthon vele), végig az ajtóban üvölt, ha berakja addig a kiságyba, akkor pedig ott. Igazából az egyetlen, amikor egyedül elvan, az az, amikor kint lehet a szabadban. Ha lehetne, soha nem jönne be a lakásba.
Idegen helyen is elvan, mert minden új, fel lehet fedezni a világot. A múltkor kíváncsiságból megkértük a szomszédot (60-as házaspár), hogy mi lenne, ha átvinnénk hozzájuk, aztán mi eljönnénk. Kíváncsiak voltunk, hogy ott marad-e olyan helyen, ahol még csak néhányszor járt. 1 óra múlva hozták haza, de akkor is csak azért, mert bekakilt. Azt mondták, hogy körbejárta az egész házat, kimentek az udvarra, játszott, jól elvolt, de egy pillanatra sem áll meg, nem is értik, hogy mehet egy ilyen kicsi gyerek ennyit. Szóval csak az olyan dolgok kötik le, amikor mehet, mozoghat és új dolgokat tapasztalhat. Imádja az embereket, gyerekeket, állatokat, autókat, mindent, csak minél több impulzus érje. Imádnivaló, közvetlen, mosolygós baba, aki mindenkit levesz a lábáról. Az ismer?sök nem hiszik el, hogy otthon, amikor csak mi vagyunk, mennyire megváltozik a helyzet. Egyszer?en mérgesek sem tudunk lenni rá a hisztik miatt, mert egyébként annyira aranyos, értelmes, bújós. Próbálkoztunk leszoktatni arról, hogy csak a közvetlen közelünkben érezze jól magát, és próbáljon kicsit önállóan is játszani, de mindig megsajnáljuk pár perc sírás után. Tudom, hogy következetesnek kéne lennünk, de azt is tudom, hogy ez így akkor sem normális és nem mi rontottuk el, már néhány hetesen kiderült, amikor egész nap gügyögni, bábozni kellett neki, különben sírt, amíg oda nem mentünk hozzá. Az el?z? házasságomból van két gyermekem, tehát van viszonyítási alapom. A két nagyobbik gyerek közül a fiú nyugisabb természet? volt mindig is, a lány viszont már a huncutabb kategória, de velük ilyen soha nem volt. Simán játszottak egyedül akár egy-két órán keresztül, amikor pedig még nem tudtak járni, a kiságy fölé lógatott játékot lökdösték.
A kérdés tulajdonképpen annyi lenne, hogy megpróbáljuk-e fokozatosan „lerázni” napi néhány órára (ami a részér?l sok sírással, részünkr?l sok lelkifurdalással fog járni), vagy vészeljük át ezt az id?szakot, és van rá esély, hogy hamarosan, ahogy n?, a probléma elmúlik magától?
