Nekem egy olyan problémám lenne, hogy mindennap ideges, feszült és rosszkedv? vagyok, és úgy érzem, már magamon nem tudok segíteni. A f? problémám, hogy a középiskola után nem találtam munkát kb 2 évig és a párom családja folyamatosan szekált ezért, és nyitottak egy boltot, hogy majd dolgozzak ott, úgy is lett, tehát
azóta az anyósom a f?nököm, folyamatosan engem piszkálnak, hogy ez miért
ide van rakva, miért oda, a másik alkalmazottnak soha nem szólnak. Tehát
mindenért én vagyok a hibás, és nem tudok vele nem foglalkozni, mindig
felidegesítem magam, már 2 fogam be volt gyulladva, fémallergiám lett,
gondolom, van hozzá valami köze. Nemsokára összeházasodnánk, anyósom a
menyasszonyi ruhámba is beleszól, nem tudok neki visszaszólni, mert akkor
megharagszik, és utána megint én vagyok rosszul, h h egyek itt nála stb. A
párommal is vannak konfliktusok, sokszor eszembe jut, mi lesz, ha megcsal, ha
mondja, hogy egy kollégája megcsalta a párját, egyb?l az jut eszembe, hogy akkor
? is meg fog engem, és ett?l megint rossz a kedvem. Nem lenne valami
módszer, hogy ne tudjak ezekkel foglalkozni, ne idegesítsem magam mindenen?
Már magamtól nem megy.
Kedves Fruzsina!
Ne haragudjon, hogy ilyen kés?n válaszolok. Remélem, hogy a helyzet legalább nem lett Ön számára rosszabb a levele megírása óta!
Az az élethelyzet, amit leír, tele van kiszolgáltatottsággal. És úgy érzem, hogy ezért sem meri megvédeni magát, kiállni az igazáért. Mert ha ezt tenné, akkor elveszítené a munkáját? És talán a v?legényét is? A félelmei, amelyeket leír, leginkább azt sugallják, hogy nem nagyon bízik magában, hogy alacsony az önértékelése. És amíg ez a helyzet, addig nem igazán tud mit tenni, hallani fogja a kritikákat, és sajnos sokkal jobban magára fogja venni ?ket a kelleténél.
Én inkább azon töröm a fejemet, hogy vajon a házasságukban mennyire lesz állandó szerepl? a leend? anyósa, és a v?legényében megbízhat-e, hogy megvédi majd magát. Mindenképpen fontosnak tartanám, hogy úgy lépjen be az életre szóló elkötelez?désbe, hogy partnerként kezeljék, és ne kiszolgáltatott, és „örökké hálás” szerepben legyen. De ezért Önnek is tennie kell, nem várhatja csak kívülr?l, hogy segítsenek – önmagát is meg kell tudni védenie.
Talán oka van annak, hogy ennyire fél attól, hogy valaki megharagszik. Ugyanakkor lehet, hogy nem is tudja, hogy meddig tartana a leend? anyósa haragja. Lehet, hogyha elkezdené szépen lassan apró dolgokban elmondani a véleményét, kimondani, amit gondol, akkor szép lassan megváltozna a viszonyuk, mert kénytelen lenne elfogadni, hogy Ön nem csak egy báb, akit ide-oda rakhat, hanem egy önállóan gondolkodó ember, akinek akarata és véleménye van? De amíg nem próbálja meg leküzdeni ezt a félelmét, addig nehezen fog tudni változtatni a mostani szituáción.
Én ezt az utat látom. Viszont azt is tudom, hogy gyakran nem könny? egyedül önmagunk meger?sítése. Ha van olyan családtagja, barátja, akivel el tud beszélgetni err?l, akkor tegye meg! Ha úgy érzi, hogy pont az van a háttérben, hogy otthon is szorongott kimondani, amit gondol, akkor érdemes lenne valami küls? segítséget, terápiát keresni. Akár egy olcsóbb csoportos megoldást, hogy megértse a félelmeit és a kisebbrend?ségi érzéseit.
Üdvözlettel: Majoros Andrea
