Visszatérő depressziós szakaszai vannak az életemnek, egyre nehezebben viselem. Előre félek a nyártól, mert akkor eszmélek rá, hogy senkinek sem hiányzom és mindenki boldogabb nélkülem. Rengeteg dolgot próbáltam, hogy elűzze a negatív gondolataimat, de egyiknek sincs értelme, fizikai fájdalmat érzek, ha bármit csinálok a sötét szobámban való fekvésen kívül. Emiatt rengeteg programot (családi szülinapozás, találkozás ismerősökkel) lemondok valami más indokra hivatkozva, mert nem akarom az ő kedvüket is elrontani. Aztán egyszer csak elmúlnak a szuicid gondolataim és semmi bajom nincsen. Viszont kéthetente kell egy olyan nap, amikor egész nap csak fekszem, nem iszom és nem eszem. Ez segít túlélni, ilyenkor elképzelem, hogy egy kis időre is, de kikapcsolok. Ha valamilyen okból kifolyólag nem tudok egyedül lenni, a sírás fojtogat, mert nem akarom, hogy az emberek tudjanak a létezésemről.

Kedves Anonymous!

Hangulata hullámzó, ha jól értem, akkor a negatív hullámok mélyebbek. Ilyenkor nincs kedve semmihez, „kikapcsolni” vágyik. Az ilyen szünetek segítenek túlélni a negatív időszakokat és elmúlnak a szuicid gondolatok. Nem tudom, milyen gyakoriak ezek a rossz időszakok, és mennyi ideig tartanak, de nagyon nehéz lehet kimászni belőle. Fontos, hogy ne maradjon egyedül ezzel a hullámzással, ne csak az legyen a „megoldás”, hogy elbújik a világ elől. Szükséges lenne beszélni ezekről az állapotokról valakivel, aki segíteni tud. Elsősorban pszichológusra, de még inkább pszichiáterre gondolok. Segíthetnek abban, hogy kizökkenjen ebből a hullámzásból, hogy ne legyenek olyan mélyek a negatív szakaszok, és könnyebben találjon olyan pozitív élményeket, melyek segítenek visszatartani a mélységek megélésétől. A karantén-időszak során több, ingyenesen felkereshető, online szakmai csoport alakult a hasonló problémák kezelésére, melyekről az interneten tájékozódhat. Szakembert a MIPSZI oldalain is találhat,

üdvözlettel

bárdos kata