Csináltam külföldön egy éttermet, ahol megismerkedtem egy 23 éves fiúval, aki nekem dolgozott. Én 36 éves vagyok és van egy kisfiam, aki 3 éves. Bezártuk az éttermet, és a srác folyamatosan udvarolgatott és írogatott. Egy buli alkalmával összejöttünk, de féltem komolyabb kapcsolatba belemenni a korkülönbség miatt. Egyre többet találkoztunk, és beleszerettem, de nagyon. Összeköltöztünk, de mivel nem tudtam megoldani, hogy elmenjek dolgozni a pici mellett, egy baráti párral költöztünk össze, akik segítettek a pici vigyázásában. Egyre többet vitatkoztunk,mert nyilván szeretett volna külön életet velünk, de nem tehettük meg anyagilag, és a kisfiam szempontjábol is kényelmesebb volt, hogy otthon vigyáztak rá. Nekem se tetszett, hogy túlságosan is beleláttunk egymás életébe és vitáiba, ezért úgy döntöttünk, hogy akárhogy is, kiveszünk két külön lakást. A viták nem sz?ntek meg ott se, sokat kiabált a párom a
pici el?tt, mire én a kisfiammal átmentem a szomszedba a barátainkhoz. Néha ott is aludtunk. Az utolsó vitánk olyan mértékben elfajult, hogy véletlenül megdobta a kisfiamat valamivel, amit t?lem kapott. Nagyon összevesztünk és elköltözött. Azóta beszélgettünk párszor és belátom, hogy miken veszekedett mindig és bocsánatot kértem, könyörögtem neki, de ? már nem tud megbízni bennem, mert állandóan a barátainkhoz menekültem... és szeret, de lezárta, azt mondja. Egy hónapja, hogy elköltözött, de én belehalok a fájdalomba. A kisfiamat teljesen elhanyagolom, és csak sírok egyfolytában. A lakásban minden ?, minden éjjel vele álmodom, mindenröl ? jut eszembe. 37 évesen már túléltem pár szakítást, de ezen nem tudom magam túltenni, annyira szeretem...
Mindenr?l ? jut eszembe...
Kedves Orsi!
Levelét olvasva azon gondolkoztam, hogy mi is egy kapcsolat alapja. Régen a házasság gazdasági, öröklési, politikai kérdés volt. A romantikus szerelem egy viszonylag új alapja a hosszú távú kapcsolatoknak. Bár nem biztos, hogy népszer? lesz ez a gondolatom, de a tapasztalatom az, hogy a “szeretet” nem biztos, hogy mindig elég egy hosszú távú kapcsolathoz. Hiszen a mindennapok nehézségein a szeretet segíthet átlendülni, de a nagyon eltér? élethelyzet (amely egy része adott esetben a nagy korkülönbségb?l is fakadhat), az anyagi különbségek, stb. hosszú távon lehet akkora teher egy kapcsolatban, hogy az nem m?ködtethet?.
A másik kérdés, hogy vajon az Ön által szeretet-nek címkézett érzés mit is jelent? Mit szeretett a volt párjában? Milyennek látta saját magát ebben a kapcsolatban? Azt az arcát szerette meg? Vagy inkább egyfajta vágyakozás ez, vagy szexuális vonzalom? A tapasztalatom az, hogy ha sikerül megérteni, hogy az adott kapcsolatban, a másik emberben mi is volt vonzó, és mi az, ami valójában hiányzik, illetve nem hiányzik, az segíti azt a tudatos folyamatot, hogy a vágyakozás ellenére el tudja engedni a kapcsolatot. Hiszen vannak olyan helyzetek, amikor az érzéseink ellenére a józan észnek kell felülkerekednie. Jelen esetben azért is, mert a fiáért nagyobb felel?sséggel tartozik, mint ezért a kapcsolatért.
Üdvözlettel,
Kovács Réka
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
