Egy barátommal kapcsolatos kérdésem lenne. Nagyon bonyolult érzelmi helyzetben van, ami teljesen felemészti lelkileg. 3 évvel ezel?tt volt egy szexkapcsolata, ahol beleszeretett a n?be. A kapcsolatnak vége szakadt, akkor úgy érezte, az élet elvett t?le valamit. Aztán jött egy tartós kapcsolata egy másik lánnyal, akivel két évig együtt voltak. ?t is nagyon szerette, de nem volt boldog különböz? problémák miatt. Leginkább a család játszott közre, illetve hogy újra és újra flörtölni kezdett, igy elég sok volt a féltékenység. Közben megjelent egy haver lány is, akibe a szakítás után belezúgott. Illetve ? se tudja, hogy ez csak vágy-e vagy több? A lány elhúzta el?tte a mézes madzagot, hogy rendes kapcsolatot akar stb, ? ezt elhitte és nem tud túllépni azon, hogy mégse lett bel?le semmi. Görcsösen akarja jobbá tenni a lány életét, de ? tudomást sem vesz róla férfiként. És a fiú most ?rl?dik. 29 éves. A régi szexkapcsolat újra megjelent majd elt?nt, ezáltal felforgatta azt a részt. A kétéves kapcsolatból a lány folyamatosan jelen van az életében. Nem tud dönteni, mit akar, mindhárom n? kéne neki. Tegnap már olyan kijelentése volt, hogy akkor lenne a legboldogabb, ha mindhármat megkaphatná és elhalmozhatná a szeretetével. Állítása szerint a legmélyebb kapcsolata a kétéves párkapcsolatával van jelenleg, neki ezeket a dolgokat is elmondja, a másik két lánynak nem. Viszont úgy gondolja, hogy ez a lány többet ér annál, mint hogy így, ilyen állapotban belekezdjen vele bármibe, ezért elutasítja vele a párkapcsolatot, mert félti a lányt ezekt?l a dolgoktól, de közben ?t se tudja elengedni, féltékeny, sokszor akar vele lenni. De ott az a másik két n? is, akiket szintén nem tud elengedni. Ez a helyzet már meg?rjíti, hiszen ? is tudja, hogy nem lehet egyszerre mindenkivel, mégse tudja, mit akar. Annak ellenére, hogy tudja, a másik két lánnyal nem lenne, nem lehetne hosszú távú kapcsolata.
Mit tudnék neki tanácsolni? Egyáltalán mit?l alakulhat ki ilyen köt?dés, mit?l lehet az, hogy ennyire nem tud elengedni és élvezi a szenvedést? Úgy érzi, hogy ? tud a legjobban szeretni, és ezeket a lányokat is ? szeretné a legjobban. Mit?l lehetnek ezek a képzetek? Néha úgy érzem, nem is a valóságban él, csak megidealizál egy kapcsolatot, életet, és arra vágyik, aminek ugye köze nincs a valósághoz.
