Hirdetés

Mint férfi már nem vonzom

A párom 34, én 46 éves vagyok, 11 éve alkotunk egy párt. 2 gyermekünk van, a kisebbik 5 éves és autista. 5 éve külföldön élünk, ami nagyon sok energiát felemésztett mindkettônk életében. Lassan egyenesbe jöttünk, a gyerekek sem igényelnek annyi idôt, erre bejelentette, hogy változást akar. Kérdésekre keres választ, mert azt tudja, hogy ami volt, az már nem lesz úgy többé. Nagyon szeret mint társat, barátot,  mint a gyerekei apját, jó embernek tart, de mint férfi már nem vonzom. Amúgy sem jelentett neki sokat a szexualitás, ami most már szinte teljesen elt?nt. Aggódom érte , magamért és legf?képpen a gyerekekért. Szükségük van rám és a páromnak is, de csak ezért együtt lenni meddig lehet? Próbáljuk megbeszélni, de még azt mondja, hogy ? sem tudja, mit akar. Szerinte pánikolok, viszont a megérzéseim mindig bejönnek, čs azt látom, hogy valaki sérülni fog. Én szeretem ?t, de nem tudom, hogy ez elég lesz-e.

Legf?képpen azt szeretném megkérdezni, hogy hogyan kezdjük rendezni a kapcsolatunkat? Hogyan segítsek neki és magamnak? Ráadásul ? most egy nagyon (szŕmomra) negatív környezetben éli. Én amíg dolgozom, ? addig a milliomos anyukŕk között tölti a szabadidejét, és ahogy észreveszem, kicsit ůgy gondolja, hogy oda tartozik, és oda is akar tartozni, čs ennek az "életnek" csak mi vagyunk a gátja. (Angliŕban élünk.) 8 évig csak anyuka volt, azt mondja, most már élni akarja az életčt. Help!


Kedves Uram!

Nem véletlen, hogy most vettek ilyen irányt az események: eddig keményen küzdöttek a feleségével, vállt vállnak vetve dolgoztak a közös életük megteremtésén egy új környezetben, kultúrában, és egy fokozott odafigyelést, tör?dést igényl? gyermek sorsának egyengetésén. Amíg mindez lefoglalta Önöket és igénybe vette a kapacitásukat, er?forrásaikat, addig egyikük sem volt abban a helyzetben, hogy a saját életér?l, a kettejük kapcsolatáról elmélkedjen. Természetes tehát, hogy a felesége életében felszabadult helyet a kételyek töltik ki, és elkezd választ keresni a felmerül? kérdésekre. Mik ezek a kérdések vajon? Egy részüket Ön is ismeri - egy részüket nem - egy részüket pedig még a felesége maga sem.

Önmagában nem tartom ijeszt?nek e folyamatot. Id?nként vannak olyan életszakaszok, amikor az önismereti igény el?térbe kerül, aminek lehetnek persze a környezet, s?t, az egyén számára is ijeszt? vonatkozásai. Sok minden megkérd?jelez?dik, az ember mintegy számot vet az életével. Értékeli életmódját, kapcsolatait, kit?zött és elért céljait, kudarcait, lehet?ségeit, vágyait. Ha a párjának lenne munkája, amellyel hozzájárul a család fenntartásához, netán hivatása, amelyben még az anyagiak biztosításán túl is értelmet talál, valószín?leg nem élez?dne ki ennyire a helyzet. De úgy t?nik, nem így van, s ez arra figyelmezteti Önt, Önöket, hogy most a kapcsolatukon kell együtt dolgozniuk, mert veszélybe kerülhet. Mégpedig azért, mert ha nem tudnak együtt változni, akkor "elfejl?dhetnek" egymás mell?l, és egy kiüresedett párkapcsolat valóban nem jó alapja egy gyermekeket nevel? családnak, de boldog feln?ttek életének sem. Gyakran el?fordul, hogy a kisgyermeket nevel? családokban a hangsúly áttev?dik a szül?ségre a párkapcsolatról - pedig annak épsége, egészsége, kiegyensúlyozottsága a valódi alap!

Szóval: ne féljen közelíteni a feleségéhez! Ha valamerre el lehet indulni, akkor erre érdemes: egymás felé, újra. Hol tart most? Hogyan éli meg a mindennapjait? Mit vár Önt?l, és mit kíván adni? Nem az a fontos, hogy pontos válaszokat tudjon adni, hogy "tudja, mit akar"; az a fontos, hogy láthatóvá váljanak a benne zajló folyamatok. Együtt a bizonytalanságot is könnyebb elviselni! Ugyanezek természetesen Önnel kapcsolatban is fontosak. A sikeres házasság egyik alapelve a pár mély barátsága - ápolják, frissítsék egy kicsit! Mik éltették annak idején az Önök szerelmét? Milyen közös szokások, gesztusok er?sítették meg? Érdemes ezekhez, ahogy lehet, illetve a mostani életkörülmények adta keretek között, de visszanyúlni!

Az egymásra szánt id?, figyelem, apró kedveskedések, szívb?l szóló ajándékok, melenget? ölelések, érintések mind építhetik a szeretetkapcsolatokat. Támaszkodjanak környezetük segítségére is ahhoz, hogy most több energiát fordíthassanak egymásra, magukra. Ez a befektetés bizonnyal megtérül majd.

Üdvözlettel

Simon Sarolta

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.