Mit csinálunk rosszul?

Kislányom a napokban lesz kétéves. Van egy lassan 5 hónapos húga, akivel kicsit többet kell foglalkozni (refluxos és tejfehérje-allergiás). A kétévesem eléggé temperamentumos gyermek. De hát mi, a szülei is eléggé temperamentumosak vagyunk. Az elmúlt hetekben egyre nehezebben tudjuk kezelni a dackorszakkal járó nehézségeket. (Tudom, van benne egy kis testvérféltékenység is. De ett?l függetlenül szereti a húgát, simogatja, puszulgatja, öleli.) Türelmetlen, akaratos és nagyon makacs típus. Nyilván most tanulja kezelni az érzéseit, ezzel tisztában vagyunk. Ám, ha valami nem úgy alakul, ahogy ? azt szeretné, egyszer?en dührohamot kap. Ha nem kap meg valamit, amit szeretne, teljesen kifordul magából. Dobálózik, földön fetreng (akár a hipermarket közepén is), kiabál és üvöltve sír (néha könny is csordul). Próbáltuk nem észrevenni, rászólni, hogy nem szabad, próbáltunk erélyesek lenni, próbáltunk megért?ek lenni. De egyszer?en olyan, mintha csak egyre rosszabb lenne a helyzet. A férjemmel elég sokat vitatkozunk ezen sajnos. Alapjában véve egy nagyon értelmes (3-4 szavas mondatokban beszél), aranyos és emellett energikus kisasszony. A napjaink egyre inkább könyörgéssel, kérleléssel, tiltással és állandó szócsatákkal telnek. Napjában 100x kérem meg például, hogy nem szabad az ágyon ugrálni, ezért szálljon le onnan, vagy épp hogy ne másszon fel a konyhaasztalra. Amint az apukája hazáér a munkából, sírva nyekerg?s hangulata támad, próbálja rávenni, hogy engedje meg azt, amit én napközben nem engedtem meg. Néha sikerül neki elérnie nála, hogy engedjen a "kérlelésnek". Ezt próbálom a férjemnek elmagyarázni, hogy nem kéne, de nyilván ? is ember és néha elgyengül. Úgy érzem, én vagyok a f?gonosz, mert sokszor kitartok a következetesség mellett. Mit csinálunk rosszul? Mivel tudnánk könnyíteni a jelenlegi helyzeten?

Kedves Anyuka!

Két gyereke között nagyon kicsi a korkülönbség, még mindketten sok tör?dést igényelnek. Egyszer? ezt testvérféltékenységnek min?síteni, de fontos látni, hogy mi vezetett ide. Nagyobb lánya volt az els? gyerekük, akit nagyon vártak. Vadonatúj volt minden, amit csinált, csodálták, szerették, ? állt a középpontban az egész családban. Nagy változást hozott, hogy ennek a figyelemnek a legnagyobb részét most egy másik gyerek élvezi, aki betegsége miatt több tör?désre szorul. Mindazt, amit a második gyereknek adnak, azt az els?t?l veszik el. Mondhatnánk, hogy ez természetes folyamat, hiszen a legtöbb családban több gyerek is van. Nagyobbik lánya mégis súlyos traumát él át, szülei „elhagyták”, valaki mást szeretnek. Emiatt hamar önállósítja magát, próbál döntéseket hozni, és ezeket mindenáron megvalósítani, a legdurvább hiszti útján is. Bizonyos mérték? önállóságra szüksége is van, hiszen vele szemben egyre több az elvárás, míg testvérét teljes mértékben kiszolgálják.

Segíthet, hogy ha lányuk az önállóság jegyében megpróbál maga megoldani helyzeteket, akkor ezt értékelik. Ha levetk?zik egyedül, vagy megpróbálja felvenni a cip?jét, akkor ez legyen érték. Az is beválhat, ha mindennap van valamennyi saját, "testvérmentes" id?, amikor legalább az egyik szül? csak vele foglalkozik. Ilyenkor érdemes azt játszani vele, amit ? szeretne, hiszen a két gyerek igényei nagyon különböznek. Lehet az is, hogy ha a kicsit lefektetik, akkor mindketten csak a naggyal foglalkoznak, beszélgetnek vele, mesélnek neki. Érdemes ?t bevonni a feln?ttek tevékenységébe, akár a pici gondozásába is, a gyerekek sokszor szívesen segítenek, szívesen dolgoznak együtt a szül?kkel. Segíthet a takarításban, bepakolni a mosógépet, teregetni, f?zni. Ezek a tevékenységek segítenek dönteni a „dackorszak nagy dilemmájában”: kicsinek maradni, vagy feln?ni. Ha érdemes a felnövés mellett dönteni, akkor hamar túlléphet a gyerek ezen a nehéz szakaszon, mert sok vonzó dologgal találkozhat, ami a jogai (és persze a kötelezettségei) körét b?vítheti.

üdvözlettel

bárdos kata