Mit tegyek, ha az anyósjelöltem mindennap a fiával akar lenni?

Együtt élünk a párommal, aki középs? gyermek. A 3 fiú közül ? volt a legproblémásabb. A hab a tortán, hogy az anyósom egyben a f?nököm is. Többnyire jól kijövünk, de én már nagyon nehezen viselem ezt az egész helyzetet. Szinte minden egyes nap odahívja a páromat magához, aki el?bb végez a munkában, mint én (mert én szinte a fél életemet ott töltöm). Mindig valamilyen mondvacsinált dolgot talál ki, amiért segítségre van szüksége, mivel tudja, hogy amíg segítségként állítja be, a párom nem fog neki nemet mondani rá. Persze kérdezheti,  miért zavar ez engem, amikor én úgyis éppen a munkahelyemen vagyok, de már nem bírom elviselni az állandó szervezkedését. A legkisebb feln?tt fia még otthon él, de t?le sosem kér segítséget. Ha ? otthon is van, akkor is az én páromat hívja, hogy menjen át (pl. egy e-mailt megírni). Iszonyatosan unom már ezt a helyzetet és a párommal sem tudom megbeszélni, mert mivel elég sok segítséget kapunk a szüleit?l, így ? megmondta, ha ?k szorulnak segítségre, sosem mond nemet.  Amivel nem is lenne gond, ha valóban segítségre szorulna az anyukája. Kezdem azt érezni, hogy szándékosan csinálja, hátha össze tud minket ugrasztani, ezért szándékosan annyira nem is pedzegetem a páromnak.
Szeretném tudni, létezik-e erre bármilyen humánus megoldás?

Kedves Creamean!

Kérdésére válaszolva: igen, létezik humánus megoldás.

A humánus szó szerinti értelmében, vagyis emberi, emberek közötti megoldásról beszélünk, ami nem más, mint leülni a párjával, és elmondani azt, ami Önt bántja. Mindezt énközlések formájában, vagyis úgy megfogalmazva, mint „Engem az zavar, hogy”, „Számomra fájó, hogy”, „Azt szeretném, ha”.

A mondanivaló lényeges mozzanata, hogy elmondja, szereti és tiszteli, ugyanakkor azt szeretné, ha tudna kettejükre koncentrálni, több id?t tölteni együtt.

Véleményem szerint mind a szül?nek, mind a gyereknek fel kell ismernie, és el kell fogadni, hogy a segítség szép és nemes tett, ám ha valódi szeretetb?l fakad, akkor feltétel nélküli, nem követel?dz?. A segít? nem kötelezettséget ad.

Mindez f?leg fontos, ha a gyermek már feln?tt, és szeretne saját életet, harmonikus párkapcsolatot. Hangsúlyozom: ha szeretne. Amennyiben számára fontosabb az, hogy az alárendelt gyermek szerepét játssza, azzal egy id?ben nem tud egészséges feln?tt lenni, aki nem alárendelt, hanem egyenrangú felekb?l álló kapcsolatban kíván élni.

Hogy mi az „anyósjelölt” szándéka, azt egyel?re hagyjuk. Ezt els? körben Önöknek, négyszemközt kell rendezni. Ha úgy érzi, elakadtak, és szeretnének küls? segítséget kérni, forduljanak bizalommal egy párterapeutához.

Üdvözlettel:
Herceg Attila