Üdvözlöm, előre is bocsánat az ékezethiányért.16 éves lány vagyok, és egy olyan problémával fordulok Önhöz, amit már egy jó ideje észrevettem, és szerintem elég hétköznapi dolog a kistesóknál. Nem érzem magamat a családba tartozónak. Ez elég viccesen hangozhat, de így van. Én vagyok a második, azaz utolsó gyerek. Nővéremnek ekkora korában sokkal több mindent engedtek, és nem is csak erről van szó, de bármi van, mindig mellé állnak, őt támogatják, ő meg manipulálja őket. Úgy érzem, én szeretem őket legjobban, mégis nem látom, hogy ezzel tisztában lennének, folyton arra panaszkodnak, hogy mindig velem van a baj, csavargok, bulizok, pedig csak a barátaimmal aakarok lenni, mivel fiatal vagyok. Azt is észrevettem, hogy ha ebédkor az aztalnál ülünk, mindig én vagyok a téma, és akkor is sokszor gúnyolódnak velem. Főkent a nővérem irányitja ellenem őket. Ők lehet hogy ezt poénnak veszik, de nekem nagyon rosszul esik. Na a lényeg, ami egyúttal a kérdésem is: Mit tegyek, hogy másképp nézzenek rám, hogy lássák, már érett vagyok, és főképp hogy úgy érezzem, hogy nem én vagyok a felesleges negyedik ebben a családban? Előre is köszönöm a valaszát.

Kedves Nobody!

Talán furcsának tűnik a kérdésem, de volt már olyan alkalom, amikor leültél beszélgetni a szüleiddel, és őszintén elmondtad nekik, hogy számodra nagyon bántó és fájó a viselkedésük? Ugyanis ez nem feltétlenül evidens mindenki számára, elképzelhető, hogy mindezt tényszerűen kell tálalnod. Ha úgy érzed, nincs arra mód, hogy hatszemközt beszélgessetek, írj nekik egy levelet. Bármelyik formáját választod is a kommunikációnak, emeld ki, hogy szereted őket, fontosak a számodra, ezért is esik különösen rosszul az elutasításuk.

Persze ahhoz, hogy kérdésedre valóban kielégítő és megnyugtató választ lehessen adni, sokkal mélyebbre kellene látni a családi életedbe. A családtagok között húzódó viszonyokat szinte lehetetlen felmérni néhány sor alapján.

Van esetleg olyan családtag (nagybácsi, nagynéni, nagyszülő), akinek mindezt elmondhatod, és úgy gondolod, hatással tudna lenni a szüleidre?

Ha nincs ilyen, még mindig van lehetőséged arra, hogy szakértő segítségét kérd. Bizalommal fordulhatsz szakemberhez (pl. iskolapszichológushoz), vagy felkereshetsz olyan támogató szolgálatokat, amelyek kimondottan tizenéveseknek nyújtanak támaszt. 

Üdvözlettel:

Herceg Attila