Mit?l változhatott meg a kisfiam?

Amire választ szeretnék kapni az az, hogy mi állhat a kisfiam megváltozott viselkedése mögött. Kicsit nehezebb id?szaka van, dackorszak, vagy gondoljak valami komolyabbra? Az els?dleges dolog mindenképp ez, hogy kiderítsük, mi okozza és utána megoldást találni rá.
Adott egy 3,5 éves eleven, egészséges, kiegyensúlyozott, boldog kisfiú. Els? gyerk?c. Az elmúlt több mint három év nagyon jó volt. Pici korától jöttünk-mentünk vele, mindig volt pörgés, programokat csináltunk, mindig élvezte és igényelte. Ültünk vele repül?n, buszon, vonaton, jártunk boltba, játszótérre, autóztunk, mindig sokat beszélgettem vele, türelmesen tanítottam. Soha nem volt hisztis id?szaka, mindenhez könnyen alkalmazkodott, nagyon nagy volt a harmónia és mindig kiegyensúlyozott volt. Ha elmentünk nyaralni vagy wellnessezni, soha nem éreztem azt, amire sok szül? panaszkodik, hogy gyerekkel ny?g az egész, nem lehet pihenni stb. Vele lehetett. Nem volt nyafi, minden szuper volt. Tudni kell, hogy nagyon szeret? családja van. Anyukámékkal egy udvarban lakunk. Mindenki szereti, odafigyel rá. Adott egy hatalmas kert, kutya, macska  szeretet, tör?dés, vidámság stb. szóval minden egy igazán boldog gyerekkorhoz.

Márciusban betöltötte a 3-at, ezzel elkezd?dött egy kemény id?szak. Júniusban megszületett a kistestvére. Szereti nagyon, soha nem bántja. Szeptemberben pedig elkezdte az ovit, ahol csak az els? két nap sírt otthagyásnál. Hamar megszokta, bár minden reggel pityereg, hogy nem akar menni, mindig úgy jön haza, hogy nagyon jó volt. Ott többnyire az óvón?kkel van, kicsit nehezebben megy a feloldódas, de már barátkozik és szépen eszik is. Viszont az itthoni viselkedése idegtép?. Ha hazajön az oviból, szinte szétszedi a házat. Pörög, ugrál, szétpakol. Evésnél folyton föláll, itthon szinte semmit nem eszik. Folyamatosan kiborul, hisztizik, nyávog. Ha valamit nem engedünk, addig-addig mondja és nyavalyog, amíg az ember agya teljesen elszáll. Hozzáteszem, sosem bántjuk és nem is volt még rá példa, hogy kikapott volna. De komolyan mondom, nagyon érik már neki, mert próbálkozunk szép szóval, szeretettel, néha hangosabban, sokszor hasztalan. Kezd kicsúszni a
gyepl? és nem tudom, meddig tart ez az állapot. Néha úgy érzem, direkt keresi, hogy min borulhatna ki, mikor minden szuper, akkor is talál valamit, amin ny?gl?dik. Állandóan azt mondogatja, hogy AKAJOOOM!! vagy éppen NEM AKAJOOOM!!! Nem mindegy, hogy vágom fel az ételt, nem mindegy, hova teszem le a poharat, hiszti van, ha fürdeni kell menni, ha menni kell valahová, ha nem az van, amit ? szeretne. Türelmetlen és nem akar sokszor együttm?ködni. És mostanában sokat megenged magának. Írok egy konkrét példát. Tegnap este fürdés után pucéron, könyékig a fenekében turkált, mire szóltunk hogy ezt inkább ne. Erre elvette a kezét és lenyalta, ekkor az apukája megfogta a kezét, hogy fejezze be, válaszként köpött egyet, kishíján az édesapja arcába. Aztán krákogó, sisterg? hangot adott ki, mint aki mérges. Mit lehet erre lépni? ? 2 perc múlva elfelejti és túllendül a dolgokon, én viszont nem tudok lenyugodni. Komolyan aggódok és kikészít. A harmóniának és a nyugalomnak nyoma sincs. Múltkor számoltam, hogy fél órája jött haza az oviból és már három dolog miatt kiborult. Az egész nap szinte egy ny?g és huzavona, könyörgés, sírás, akaratoskodás, és iszonyú makacsság, szófogadatlanság. Mit?l lehet?
Feszegeti a határokat és el?bb-utóbb ha rájön, meddig mehet el, akkor elmúlik, megtanulja vagy szimplán elmúlik, ez egy rossz id?szak neki, dacol - vagy gondoljak komolyabb dologra? Nálunk eddig kimaradt a dackorszak. És meddig fog még ez tartani? Köszönettel: Noémi

Kedves Noémi!

Válaszom akkor lesz érthet?, ha beleképzeljük magunkat a kisfia helyzetébe. Ahogy Ön is írja: adott egy ideális közeg egy gondtalan gyermekkorhoz. Mindenki szeret, els?, egyetlen gyermek vagyok, így én vagyok a középpont. Egyszer csak születik egy testvérem, akivel osztoznom kell a szüleim és az engem körbevev? emberek szeretetén. Közben azt is várják, hogy szeressem (vagy legalábbis ne bántsam) azt a lényt, aki elvette t?lem mindazt, ami eddig megkérd?jelezhetetlenül az enyém volt. Majd nem sokkal kés?bb óvodába kezdek járni. Ami egyrészt a szül?kt?l történ? elválás szempontjából is nehéz, f?leg, ha azzal a fantáziával társul, hogy közben anyukám otthon van a testvéremmel, miközben nekem el kell mennem otthonról. Másrészt a közösségbe illeszkedés nagyon megterhel? a gyermekek számára. Rengeteg szabályhoz kell alkalmazkodni, kezdeni kell valamit a többi gyerekkel, ráadásul ? ott egy a sok közül, így a kitüntetett figyelem hiányával is meg kell küzdenie.

Ha a feln?tt életb?l vett párhuzammal kéne érzékeltetnem, hogy mekkora traumák ezek, a következ? hasonlattal élnék. Képzelje el, hogy a párja hazahoz egy másik n?t, és azt mondja, hogy mostantól velünk fog élni, ugyanúgy fogom szeretni, mint téged. Az elején még talán több energiát is venne el az új feleség. Kapna ruhákat, odaülhetne az asztalhoz. Közben a férje elvárná, hogy legyen vele kedves, talán még azt is, hogy szeresse. Majd kiderül, hogy dolgozni is el kéne járni, így egy új munkahelyen kezd az új feleség érkezése után nem sokkal. Ott meg kell szokni a munkát, a kollégákat, és mindent, ami egy munkahellyel jár. Ha pedig ez nem lenne elég, még a munkából hazaérve, otthon is a legjobb formát kéne mutatni.

Mindezt úgy, hogy egy három éves gyermek még nem rendelkezik azzal a képességgel, hogy kontrollálja és adekvátan kifejezze az érzéseit. Azt gondolom, hogy a fiánál tapasztalt nehézségek els?sorban ennek a helyzetnek köszönhet?ek, és kevésbé a dackorszaknak, ami persze nehezíthet a helyzet megélésén, de nem önmagában hangsúlyos.

Levelében azt sugallta, hogy érzése szerint a határok, keretek szigorúbb betartásától reméli a helyzet változását. Valóban, sok helyen olvashatjuk, hogy a határok nélküliség okozta frusztráció egyik következménye a dacos, hisztis viselkedés, bár ezzel a megközelítéssel nem minden szakember azonosul. Jelen esetben én is inkább azt mondanám, hogy talán pont ennek az ellenkez?je hozhat némi enyhülést. Hiszen a fia napközben végig szabálykövet?en viselkedik, alkalmazkodik számos nehéz helyzethez. Emellett tele van feszültséggel, így kell egy hely, ahol kiengedi a g?zt. És hol máshol tenné, mint otthon, ahol biztonságban van. Ahol tudja, hogy ha „hisztis” is, akkor is szeretve van. Érthet?, hogy egy fél óra alatt háromszor kiboruló gyerekkel nehéz kedvesnek lenni, de talán most még nagyobb szüksége van erre a fiának, mint korábban bármikor. Higgye el, el fog múlni ez az id?szak, humorral és szeretettel könnyebb túlélni.

Üdvözlettel,

Kovács Réka