A problémám a következ?: állandóan stresszelek az új munkahelyem miatt. Még csak pár hónapja dolgozom ott, de számomra nagyon nyomasztó a légkör, a besavanyodott kollégákról nem beszélve. Engem is frusztrálttá tettek. Amikor hazaérek a munkából, elvonulok és sírok. A másik nagy gond pedig az, hogy utálom a feladatkörömet. Sajnos nem abban dolgozom, ami a valódi szakmám. Nincs benne kihívás, és nem lehetek kreatív. Monoton és szürke az egész. Nem érzem magam teljesnek, valamint nem érzem úgy, hogy ez az én asztalom lenne. Egyszer?en utálok bejárni, és annyira stresszelek, hogy már enni sem bírok. Nem vagyok önmagam. Másrészt meg muszáj bejárnom, mert szükségem van a pénzre. Már most úgy érzem, hogy ha jön egy kedvez?bb munka, akkor ezt otthagyom. De hogyan tegyem elviselhet?bbé ezt az id?szakot? Félek, hogy rámegy az egészségem és az idegrendszerem.
Tisztelettel várom válaszukat: Zsu
Kedves Zsu!
Az ember gyakran kerül az élete során olyan helyzetbe, amit szíve szerint azonnal otthagyna, ha tehetné. Mert semmi sem az el?zetes elképzelése szerint alakul. Ha megpróbálja ezt a helyzetet inkább kihívásnak tekinteni és felülemelkedni rajta, akkor talán jobban elviselhet? lesz. Az emberek gyakran várják a munkahelyükt?l, hogy az úgy viszonyuljon hozzájuk, mint egy család, hogy a kapcsolatban legyen valami ragaszkodás, hogy legyen fontos a személye, hogy a f?nökség el?relátóan gondoljon a munkatársak fejl?désére is, stb. De ki kell, hogy ábrándítsam: a munkahely egy hierarchikus felépítmény, amelyben maga egy fogaskerék. Néhány szerencsés esetet leszámítva csak a felszínen t?nik úgy, hogy fontosak az emberi kapcsolatok. Sokkal inkább gazdasági és egyéb érdekek irányítanak.
De ett?l még lehetnek személyesen a munkatársak között jó kapcsolatok, lehetnek izgalmas kihívások a feladatokban, és fejl?dhet önmagához képest. Csak ennek az energiáját ne kívülr?l várja, hanem saját magából. A saját hozzáállása a fontos. Ha a munka és a munkatársak nem jók, akkor fogadja el úgy, hogy ez egy átmeneti állomás az életében, de ne legyen az az elvárása, hogy a munkahelyének kellene változnia, hogy maga jól érezze magát. Ha ezt el tudja engedni, akkor sokkal jobban meg fogja tudni fogalmazni saját maga felé azokat a mellékes id?töltéseket, amelyekkel hasznosan eltöltheti az unalmas órákat: tanuljon nyelvet, verseket, hallgasson jó zenéket – és közben végezze el valahogyan, amit kell. Ne a munkatársaktól várja, hogy izgalmasak, jó fejek legyenek. ?k olyanok, amilyenek. Hanem forduljon a barátai felé. A munkaid? után szervezzen programokat, iratkozzon be tanfolyamra, beszélgessen, keresse magában, hogy mire is lenne kedve. Ha ezt az id?szakot egy útkeresésnek tekinti – mint egy labirintusban – akkor megváltozik a hozzáállása és remélem, hogy ezzel a hangulata is.
(Figyelmébe ajánlom James Hollis: Édenterv c. könyvét, amely bár els?sorban a szerelemr?l és a varázslatos másikról szól, de helyet kap benne egy érdekes cím? fejezet is, az „Erosz a szervezetekben”. Nem a munkahelyi szerelemr?l szól – bár els?re nekem is inkább ez volt a fantáziám –, hanem arról, hogy milyen elvárásaink vannak a munkahellyel, mint közösséggel szemben.)
Üdvözlettel: Majoros Andrea
