Hirdetés

Néha nem tudom, mit is szeretnék valójában

Rábukkantam cikkeikre, végül úgy döntöttem én is feltennék pár kérdést, hátha választ és megnyugvást találok a kérdéseimre.

Els?sorban egyetemre készül? vagyok. 1 évet kihagytam az érettségi után, hogy bejussak a megfelel? szakra, ami a legf?bb vágyam. Ez ebben az évben rengeteg tanulással járt/jár. Most jön még csak a neheze a vizsgáknak. Éjjel-nappal tanulok, de stresszes vagyok, mert mégis úgy érzem, hogy semmi nem ragad meg és csak kimerülök benne. De a stressz nem engedi meg, hogy pihenjek, mert ha nem megyek át a vizsgákon, akkor nem jutok be az egyetemre, amire megannyi id?t rá szántam. Kezdek elveszni a sok papír között, néha már azt sem tudom, hogy mit is szeretnék valójában. Hogy melyik az az út amit nekem az élet tartogat. F?leg, hogy már egy ideje nem élek párkapcsolatban. Néha szeretnék valakivel lenni, néha meg jobb, ha nem. Ez f?leg azért is lehet mert júliusban kiderül, hogy melyik egyetemre megyek, ha megyek, és az
valószín?leg városváltással járna. Ami azt jelenti, hogy akkor itt kell hagynom a jelenlegi lakhelyemet. Nem igazán érzem célszer?nek így mostani partnert a jelenlegi városban találnom, mert nem látom értelmét a távkapcsolatoknak. De még az sem biztos, hogy megyek idén egyetemre, ami viszont a felé hajt, hogy nem kéne egyetlen esélyt sem eldobnom magamtól.

Nem igazán tudom, hogy mit tegyek.

Most jött egy fiú, akivel igaz csak egyszer találkoztam, de olyan érzelmeket váltott ki bel?lem, mint még soha senki. Még az el?z? párkapcsolatomban sem éreztem ezt. Valahogy más.
Annyira nagy hatással volt rám, hogy a találkozónkról hazafele menet az utat végigmosolyogtam, szerintem bolondnak néztek az emberek, de abban a pillanatban semmi másra sem tudtam gondolni, csak rá és a találkozónkra.
Azóta ? egyáltalán nem keres. Beszéltem vele, azt mondta, hogy ? nem az az írogatós fajta. Én ezt elfogadom, ezzel nincs gond. Azt is mondta, hogy nagyon szeretne velem még találkozni. De hogy mikor? Ki tudja. ? is dolgozik, én most vizsgáról vizsgára járok. A kérdésre én magam sem tudnék válaszolni. Viszont már nagyon szeretném újra látni. Újra hallani a hangját.
Lehetséges ez? Lehetséges, hogy valakit egy találkozás után annyira látni akarunk, mint a szerelmünket vagy a családtagunkat félév után?

Mert jelenleg én ezt érzem. Fogalmam sincs, hogy mi játszódik le most bennem, és ez megrémiszt. A kérdés az, mit tegyek? Tudom, még ha én magam sem tudom rá a választ, Önök hogyan tudnák? De az biztos, most annyi minden kavarog bennem, hogy egyedül nem bírom, nem látom a kiutat az út veszt?b?l. Menjek-e egyetemre? Ha igen, akkor megéri-e? De mi történik, ha többet találkozom ezzel a fiúval? Mi történik, ha beleszeretek és nem szeretnék a kiválasztott egyetemre menni? De akkor a szüleim haragudnának, mert annyit dolgoztam érte, ezenkívül pénz, id?, energia-pazarlás volt?! Valahogy segítséget kellett kérnem és én Önöket választottam. Nem tudom, hogy látják-e magát a kérdést ebben a kis monológban, de ha
igen, akkor nagyon örülnék, ha segítenének.


Kedves Meli!

Igen, látom a kérdést a monológ mögött! Megpróbálok felvetni pár gondolatot, bár abban igazat adok Önnek, hogy a döntést nem tudja senki más meghozni. De együtt gondolkodni talán sikerül.

Az egyik, ami felmerült bennem, az pont az együttgondolkodás: van-e bárki, akivel tudna err?l beszélgetni? Olyan barát vagy családtag, akivel ?szintén lehet beszélgetni dilemmákról, érzelmekr?l? Ugyanis a stressz, a vizsga, a tanulás olyan mókuskerékké tud válni, hogy tényleg nem lát ki bel?le, és onnan nehéz jó döntést hozni. Már az is el?relépés, hogy egy ilyen monológot leírt, de még jobb, ha van hozzá megért? hallgatóság, vagy olyan aktív beszélget?partner, aki segít továbbgondolni.

A folyamatos tanulás és besz?külés magával hordozza a megkérd?jelezést. Bármilyen régóta készül, bármennyire tudatos, el szokott jönni egy pont, mikor felmerül a kérdés: tényleg ezt akarom? Ilyenkor érdemes feleleveníteni az eredeti, régi motivációkat. Miért pont ez a szak, miért pont ez a város? Az akkori fejével mit látott bele, milyen lesz oda járni, vagy ezzel foglalkozni?

Ezután érdemes végignézni a jelenlegi helyzetet és jelenlegi állapotát. Mert mindannyian változunk, így Ön is. És lehet, hogy új szempontok is szóba jönnek, és lehet, hogy másképp dönt, vagy formál a korabbi elképzelésén. Ha meg meri fogalmazni a kételyeit, félelmeit, akkor könnyebb számításba is venni. Nem muszáj a teljes egész pakkot elutasítani, nem vész minden kárba. Az új szempontokhoz kellenek új ötletek és új megoldások. (Pl. ugyanaz a szak, de másik egyetem? Vagy a vizsga beszámítása egy másik felvételibe). Inkabb ezek, mint egy olyan életút, amit nem szeret, és majd kés?bb, sokkal nehezebb helyzetben akar rajta változtatni.

A párkapcsolat kérdésre szerintem válaszolt is saját maga. F?leg, hogyha a továbbtanulás kérdésben is sikerül kicsit tisztábban látni.

Logikus döntés nem belemenni egy kapcsolatba, ha tudja, hogy el fog menni. És nem is kereste a helyzetet. De az érzelmeink, kapcsolataink, vágyaink cseppet sem logikusak. Érdemes persze megtalálni egy középutat, és nemcsak az aktuális vágyak mentén sodródni, ha az ember hosszú távon akar gondolkodni, de a megjelen? intenzív érzéseket nem érdemes szerintem figyelmen kívül hagyni. Az Ön esetében ez a srác nagyon nagy hatást gyakorolt. Hogy ez egy idealizált helyzet vagy valós? Vágy, vagy valami er?s érzelmi összekapcsolódás a személyiségeik hasonlósága, kapcsolódása miatt? Sose derül ki, ha nem nézi meg. A besz?külés, a stressz és a motiválatlanság ellen nagyon jó lehet egy ilyen kaland, amely sok lehet?séget rejt magában. Lehet, hogy nem is fogja megzavarni az egyetemre való felvételi kérdését. Sose derül ki, ha nem nézi meg.

A monológból úgy vettem észre, hogy lelkiismeretes, szorgalmas. Bárhogy is dönt, a korábbi tudása, tanulása, vizsgája nem vész el. Még ha nem menne vidékre, akkor sem zárja el maga el?tt a jöv? lehet?ségeit.

Üdözlettel

Standovár Sára

 

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.