Nehezen fogadja az új helyzeteket

Kislányom 6 éves múlt, másodszor járja a nagycsoportot. Napközben nincs vele semmi baj, okos, érdekl?d? kislány, az óvón?k is szeretik. Szépen beszél, rajzol. A problémánk az, hogy a reggeli elválások még mindig nehezen mennek, illetve, ami nagyobb probléma, hogy nehezen fogadja az új helyzeteket. Ha megbetegszik valamelyik óvón?je, és egy másik csoport óvón?je van velük, akkor teljesen "kiakad", sír, hogy nem akar bemenni, fél t?lük. Akkor is ez van, ha már találkozott velük. Bábszínházba is csak akkor hajlandó elmenni, ha valaki a saját csoportjából (legalább dadus néni, de inkább saját óvónéni) megy velük. Azt mondja, hogy azért sír sokszor reggel az ajtónál (még néha saját óvónéni esetén is), mert nem velünk van. Próbálkoztunk tánciskolával, mert oda nagyon vágyott, de mikor megtudta,
hogy egyedül kell bemennie a terembe, akkor sírva fakadt, mondta, hogy így nem megy, de a helyszínr?l sem akart elmenni... olyan volt, mintha próbálná legy?zni a félelmét.... Nagyon sokat beszélgetünk vele a helyzetr?l, sajnos néha el?fordul, hogy kicsit türelmetlenebbek vagyunk már vele, amikor nem akar bemenni a csoportba, de igyekszünk higgadtan kezelni a helyzetet, és megértetni vele, hogy ez természetes, nincs félnivalója. Reménykedtünk, hogy mostanra megoldódik a helyzet, mert az igaz, hogy sokat javult már, de így is nehéz. Szeretném megérteni, hogy mit érez, hogyan tudnánk neki segíteni. Nagyon sajnálom, mert nehéz lehet neki, és az iskola ett?l még nagyobb önállóságot kíván. Tanácsait el?re is nagyon köszönöm!

Kedves Viki!

Kislánya reakciója szorngásra utal, ami az elváláshoz, szeparációhoz köt?dik. Kisebb gyerekeknél, korai életkorban ez egy természetes reakció, ahogy a gyermek szembesül azzal, hogy ? különálló személy, és mennyire kicsi és kiszolgáltatott a nagyvilággal szemben, és egyetelen támasza(i) a gondozó(k). Kés?bb ezen a félelmen az érdekl?dése, felfedezési vágya felülkerekedik, és kezd egyre jobban nyitni új helyzetek és új személyek felé. Ez a táncórás élményéhez hasonló, ahogy Ön is említette, mintha küzdene a két motiváció, mintha “próbálná leküzdeni a félelmét”. Az évek során, ahogy javult a helyzet, tulajdonképpen áttev?dött a biztonság más személyekre, az ismert óvón?kre. Így az életkori feladatát csak részben oldotta meg. Az új helyzetekben újra és újra meg kell találnia a biztonságot, mert nem épült be belülre, nem tette bels?vé ezt a biztonságérzetet, ezt a tudást. Kislányának szüksége van még gyakorlásra, tapasztalatra, megélésre ezen a területen. Ésszel biztosan felfogja, így a megbeszélés, átbeszélés kevésbé lesz hatékony. Inkább mesékbe, játékokba próbaljanak meg minél több ilyen helyzetet felhozni, hogy a szerepeket kipróbálva átélhesse újra és újra, hogy mi történik. Mesében lehet fél?s kislány, fél?s kisfiú, de lehet bátor kislány és bátor kisfiú, vagy ami legjobb, ha változó, fejl?d? (mint a Laci és az oroszlán pl.), ahol egyre ügyesebben szembenéz a félelmekkel. A játékban saját ízük szerint tudják változtatni a reakciókat, és kislánya akár azt is ki/el tudja játszani, hogy a feln?ttek részér?l milyen reakciót lát, vagy igényel.

Ett?l függetlenül a valós helyzetben nehéz lehet, f?leg, ha er?s szorongás látszódik a kislányon. Olyan megoldást lehet érdemes találni, ami emlékezteti ?t Önökre, vagy az Önökkel való kapcsolatra és a biztonságra. Egy “varázstárgy”, ami vele maradhat, vagy ha nem lehet bevinni semmit, akkor egy láthatatlan jel, amit egymás kezére rajzolnak, vagy valami titkos jelszó. Az óvodások nagyon fogékonyak ezekre a mesés, varázslatos dolgokra. 

Türelmet nehéz ennyi év után még mindig kérni, de ha a kislányának a kis lépések mennek, akkor a kis lépéseknek tudnak csak örülni, vagy nem örülni. Így - amennyire aktuális erejük-energiájuk engedi -, kis lépésekkel tervezzenek. Ha rövidebb ideig tart az elválás, vagy “csak” azokon a napokon, amikor a másik óvón? van bent. Az új helyzetekben próbáljanak meg minél jobban el?re beszélgetni, szerepjátékokat kipróbálni, hogy legalább az a biztonsága meglegyen, hogy tudja, mi történik, milyen forgatókönyv várható az adott eseményre. Vagy akár kicsit úgy reagálni egy ilyenre, mint az óvóda elején: el?ször együtt megismerni, aztán a biztos személyeket megismerni, stb. Természetesen az élethelyzetnek, körülményeknek a függvényében. Nyilván ebben egy személyes kontakt, egy szakember specifikusabban tudná Önöket kísérni, így ha továbbra is úgy érzi, hogy elakadás van, vagy lassabb a fejl?dés, változás, mint amit az élettempó diktál, keressenek fel egy pszichológust tanácsadásra.

Üdvözlettel

Standovár Sára