10 éve vagyok együtt a párommal. Sok minden történt velünk, de én már nem érzek iránta semmit. Szexuálisan sem kívánom. Egyszer már elköltöztem, de visszamentem hozzá. Szó szerint irreálisan nehezen viselem a jelenlétét is. A fejemben már ezerszer elhatározásra jutottam, hogy elhagyom. Lenne is hova mennem, de valami visszatart. Kezdek bele?r?lni ebbe, nagyon magányosnak érzem magam. Tudom, hogy boldogabb lennék nélküle. Sajnálom is ?t, de tartok t?le, mit fog reagálni, ha elhagyom ?t.
A másik dolog, hogy gyermekkoromban molesztált az egyik családtagom (plusz a szomszéd). A legjobb szó a kísérletezgetés. Ez nem okozott problémát a kapcsolataimban. Alkalmanként eszembe jut a dolog. Ezek szerint kellene ezzel foglalkozni? Tavaly felkerestem egy pszichológust, de úgy gondolom, nem volt megfelel? a számomra.
Nehezen viselem a jelenlétét
Kedves Fuzsi!
El?fordulhat, hogy nem sikerül olyan pszichológust találni, aki elfogad és úgy segít, hogy érezzük a támogatását, elfogadjuk a visszajelzéseit, és ha fájdalmas is a munka, úgy érezzük, hogy nem hagy magunkra. Talán most már jobban látja, milyen szakembert szeretne.
Bizonytalan, hogy kilépjen-e a kapcsolatából, amit egyre nehezebben visel. Egyszer már kilépett, de visszament, Miért? Ha szakítana, akkor miért párja reakciójától fél? Vajon ? még nem vette észre, hogy ennyire kih?ltek az érzései iránta? Nem t?nt fel neki a szexuiális idegenkedés? ? ugyanúgy szereti magát, mint az els? években? Ha a kapcsolatunk már nem olyan, mint az els? években, akkor sokat tehetünk azért, hogy ismét megtaláljuk azokat a dolgokat, amiért megszerettük egymást. A megszokott hétköznapok unalmasak lehetnek, de nem várhatjuk csak a párunktól, hogy izgalmassá tegye az életünket. Ha megpróbálkozna azzal, hogy megnézze, vannak-e még érzelmi tartalékok a kapcsolatukban, akkor próbáljon meg tenni érte. Szervezzen randikat, közös programokat, élményeket, ami mindkett?jüknek örömet okozhat. Megpróbálhatna beszélgetni párjával a problémáiról, hátha ketten könnyebben megtalálnák az okokat. És persze elmehetnek együtt párterápiára, hogy kiderüljön, merre mehet a kapcsolatuk, mi köti össze Önöket. Szakembert a MIPSZI oldalain is találhat.
üdvözlettel
bárdos kata
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
