Van egy lány, akivel úgy érzem, összeforrt a lelkem. Amikor meglátom, melegem van és nehezebben válaszolok. Olyasmit éreztem legutóbb, amit eddig csak sejtettem. Nem akarok nélküle élni. És más nem tudja ?t pótolni. Ezt érzem, viszont én egy gyáva emberként ismertem meg, és rosszabbnál rosszabb dolgok történtek kett?nk sztorijában. Összejöttünk és együtt voltunk két hétig. Aztán szétmentünk, mert valami miatt úgy érezte, neki id? kell. Én nem vártam, 3 nappal ez után összejöttem egy másik lánnyal. Amit azóta is kudarcként könyvelek el, mert hiába nem voltunk annyira rossz kapcsolatban a lánnyal, emiatt a döntésem miatt vesztettem el álmaim hölgyét. Szakításunk után 10 napra találkoztunk egymással (akkor egyhetes kapcsolatom volt) és elmondtam neki, mi a helyzet. Nem is tudom, miért tettem, és már sajnos nem tudok vele mit kezdeni. Akkor azt hittem, továbblépek és ennyi. Nem számoltam azzal, hogy én ?t szeretem. Nem tudtam megérteni, mi az az érzés, ami elfogott, amikor vele voltam. Különleges érzés a mai napig, ha meglátom. Volt egy olyan id?szak, amikor azt hittem, ez csak azért van, mert nem feküdtünk le, de tudom, hogy nem emiatt kezd a szemem tikkelni és nem emiatt van az velem, hogy mindent megtennék, hogy megölelhessem és a karjaimban tudjam.
Viszont itt a folytatás. Egyik oka annak, hogy nem bízik bennem, az, hogy nagyon hirtelen ugrottam egy másik kapcsolatba. A másik pedig az, hogy ebben a kapcsolatban a "páromat"
háromszor is megcsaltam ezzel a lánnyal. Ezzel a mai napig nem tudtam kiegyezni, hogy
miért csináltam. Ilyenek játszódtak le bennem, hogy azért, mert nem akartam azt a
lányt se megbántani, de az igazit sem elengedni. Nem voltam egy gerinces ember. Szakítottam a lánnyal, de mivel az utolsó megcsalásnál azt mondtam annak, aki a szívem választottja, hogy ne mondja el, mi történt, mert nem akarom a másik lányt megbántani, és jött a válasz: engem viszont már számtalanszor meg tudtál... ennek köszönhet?en egyáltalán nem bízik bennem. És nem tudok vele már beszélgetni se, mert mikor látni szerettem volna, azt mondta, hogy beteges vagyok és a múlt rabja. Pedig nem. És hogy honnan tudom? Onnan, hogy a múltkor véletlenül bejött a munkahelyemre és összetalálkoztunk. Mikor rám nézett és én rá, bámultunk egymásra egy-két másodpercig. Melegem volt. És tudom, hogy neki is. Látszott az arcán, hogy pirul. De hirtelen észbe kapott és elfordult, hogy megy a mosdóba. Én is elt?ntem a színr?l, mert nem tudtam, mit mondhattam volna neki. Kb. az a helyzet most:
- Szükségem van rád!
- Nekem is volt, akkor te hol voltál?
- Már itt vagyok...
- De már nem kellesz...
Nem az érdekel, van-e rá esély, hogy újra velem legyen, és én legyek az, akiért képes vizes hajjal futni két utcán át, hogy lásson és megcsókoljon. Az érdekel, hogyan érjem el ?t. Mert nélküle meghalok. Nélküle nincs értelme semminek, amit teszek, hiába építem a cégemet, hiába dolgozom, hogy vagyonos ember legyek, akinek mindene megvan. Nélküle semmim sincs és nem akarok jobbat nála, én ?t akarom! Mindenhol, mindig és már azóta, hogy megismertem, minden nap! Milyen eszközeim vannak arra, hogy megértessem vele, hogy már más vagyok, és hogy érjem el, hogy újra felkeltsem az érdekl?dését úgy, ha nem akar velem beszélni, se találkozni, se egyáltalán semmit. És mi az, amivel le tudnám venni a lábáról?
