2016 nyár végén találkoztam a férfival (40) közös baráti társaságunk révén. Már ekkor kifejezte szimpátiáját. Teltek a hónapok, s kapcsolatunk egyre szorosabbá vált, mégis inkább barátságként értelmezve, de a szikra mindig is ott volt. Ahogyan megismertem, jószív?, kedves ember, emellett viszont éreztem, hogy sokszor nagyon zárkózott és részben "sérült" a lelke. Mindezek ellenére nagyon köt?dött hozzám, én is hozzá, az önbizalomhiányom miatt mégsem tudtam elhinni, hogy ? tényleg engem akar. Kapcsolatunk 2017 tavaszán virágzott fel, nagyon segít?kész volt bizonyos helyzetekben, vonzódását szavakban és fizikai közeledéssel is kifejezte, én viszont konzervatív n? révén nem engedtem sokáig semmit. Ett?l függetlenül kerestük egymást, rengeteget beszélgettünk, egyre inkább megismertük egymást. A barátaink nem nézték jó szemmel ezt a se veled se nélküled kapcsolatot, várták a döntést, amire én már akkor nagyon vágytam, mégsem akartam semmit elsietni, pedig az én vonzalmam is egyre inkább növekedett. 2018 februárjában szeretkeztünk el?ször, mégsem mondtuk ki, hogy ez egy felvállalt kapcsolat, már sajnálom a sok félrekommunikálást, de nem akartam átlépni a határait. A többiek el?tt ? volt a kezdeményez?bb, én a szende. Tulajdonképp hamarabb kezdtem hozzá köt?dni érzelmileg, mint hogy bármiféle elkötelez?dést vállaltunk volna.
2018 júniusában végre történt komolyabb lépés, majd visszalépés. Elhívott az unokatestvére esküv?jére, majd nyaralni. Ekkor megkérdeztem, mit mond majd ott, ki vagyok, úgy fogalmazott, hogy a párja. Tulajdonképp erre vágytam, de ismét kontrollálva viselkedtem,
hogy nekem az esküv? hirtelen sok, de a nyaralásra utánamegyek. Ekkor indult el valami, aminek semmi jelét nem láttam. Egy héttel kés?bb szakított velem arra hivatkozva, hogy szeret, de nem szerelmes, nagyon jól érezte magát velem, vele van a baj, gyerekes és alkalmatlan a komoly kapcsolatra. Én jeleztem, hogy nem tudom egyik napról a másikra elfogadni, de tiszteletben tartom a döntését.
Ezután nem kerestük egymást, a méltóságomat védelmeztem, nem sokkal kés?bb kiderült, hogy a szakítás után szinte azonnal egy nála 14 évvel fiatalabb lánnyal kezdett kapcsolatba, akivel 3 évvel ezel?tt viszonyuk volt, a lány v?legénye mellett, s ez a lány a férfi elmondása alapján a legjobb barátjával is összesz?rte a levet, ami miatt egy évig nem beszéltek, majd kibékültek, megbeszélve azt, hogy érte nem áldozhatják fel a gyerekkori barátságukat. Sokkolt a hír. A lány szakított a v?legénnyel és azóta együtt élnek, s ? mintha kifordult volna önmagából, a baráti társaságból elt?nt, s olyan dolgokat csinál, amit korábban magától biztosan nem. A lány folyamatosan a Facebookon posztolja boldogságukat. Kés?bb eszembe jutott, hogy a férfi mondta, a lány év eleje óra írogat neki, de ? azt állította, már elkésett, azt is elmondta, hogy június elején találkoztak a falujukban, de nem történt semmi. Én persze gyanútlanul hittem neki, meg sem fordult a fejemben, hogy ne lenne ?szinte.
Még mindig fájdalmas, pedig 9 hónapja történt, egyrészt még mindig szeretem, másrészt haragszom, mert nem volt ?szinte. És magamra is, hogy mindez másképp is alakulhatott volna. Nagyon nehezen lépek túl. A kérdésem az, hogy mit jelenthettem számára, csupán gyógykapcsolat voltam? ? most boldog így, s igazi társai egymásnak, vagy ez csak egy felszínes kapcsolat? Lehetséges, hogy most fog elkötelez?dni e mellett a lány mellett (minden múltbéli történés ellenére), ha korábbi kapcsolatait tekintve erre nem volt képes?
