Nem állom meg a helyem egy munkahelyen se

NEM ÁLLOM MEG A HELYEM EGY MUNKAHELYEN SE hosszú távon... túl maximalista vagyok magammal szemben is. Szeretem a szakmám ..nagyon ..és nem tudom elviselni, hogy valaki rondán, nem tör?dve végzi a munkáját..azt se, ha igazságtalanság ér. Nem tudok nem ?szintén élni, folyton kimondom, ami nem tetszik, velem se könny? ezért eggyütt dolgozni, de sose rúgtak ki és mindig alkalmazkodnak és normálisan végzik a dolgukat, és ett?l én még nem vagyok elégedett, mert úgy érzem, hogy ezért meg utálnak, ami igazából azért dühít vagy elszomorít, mert nem akarok rosszat. Ha tudnak változni a jó felé, akkor miért nem alapvet? ez nekik, miért kell felhívnom a figyelmet... és én hogy tudjak magamban esetleg megváltozni, hogy ha ök is belesz...nak akkor én is. Az a baj, hogy ha ez igy van, akkor megyek tovább, mert én úgy nem tudok dolgozni ...

Kedves Hahajni!

El kell fogadnunk, hogy akárhol is dolgozzunk, sosem fogunk olyan helyet találni, ahol mindenki tökéletesen egyenl? szerepet vállal a munkából. Legalábbis olyan munkahelyen, ahol alá-fölérendeltségi viszony van, biztosan nem.

Ön minden bizonnyal tökéletességre törekszik - ez az önjellemzéséb?l is kiderül -, csakhogy a tökéletesség nem keverend? össze a hibátlansággal és a megbonthatatlan egyensúllyal. Levelében a maximalista szót használja. Gondoljon csak bele a szó értelmébe: mindig a csúcson lenni, mindenbe a lehet? legtöbbet beleadni. Ön szerint mennyire érhet? el az egyensúly, ha mindig csak egy irányba megyünk? Hogy egyszer?bb példával éljek: képes lenne Ön úgy hazavezetni, hogy csak jobbra kanyarodhat, balra nem? Szerintem meglehet?sen kicsi erre az esély. Még ha sikerülne is, biztos lehet benne, hogy sokkal hosszabb id? alatt, és lényegesen nagyobb er?feszítések árán jutna haza. Még az is lehet, hogy félúton kiürülne a tankja.

Pontosan ez történik most is. Minden erejét arra használja, hogy elkerülje az akadályokat, a buktatókat. Ám tövig nyomott gázpedállal falnak fog ütközni.

Meg kell tanulnunk valóban egyensúlyba kerülni, ehhez pedig az szükséges, hogy szokásainkat, vélt vagy valós erényeinket, tulajdonságainkat képesek legyünk az adott cél, de els?sorban önmagunk érdekében felülbírálni, és szükség esetén változtatni rajtuk - ami persze id?- és energiaigényes folyamat, de már középtávon rendkívül kedvez? hatásokat fog észlelni.

A kitartás véleményem szerint Önben lakozik, már csak a jó cél szolgálatába kell állítania.

A maximalizmus ideig-óráig a segítségünkre lehet, ám legtöbbször észre sem vesszük, hogy magunk alatt vágjuk a fát. Err?l b?vebben olvashat a Mindennapi Pszichológia V. évfolyamának negyedik és hatodik számában, Tárnok Zsanett kétrészes cikksorozatában, A perfekcionizmus csapdái címmel.

Üdvözlettel:

Herceg Attila drs.