Nem alszik el nélkülem

Kedves Andrea! Kisfiam elalvási nehézségeivel kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni: Attila 2 éves, els? gyermekünk. Kiegyensúlyozott, jókedv?, érdekl?d? kisfiú, apukájával is nagyon szeretik egymást. Egyedül esténként ütközünk nehézségbe: A lefekvés el?tt minden egy megszokott rituálé szerint zajlik: vacsorázunk, fürdetés apával, közös mesélés, hálaadás a napért, éneklés és villanyoltás, s én bent maradok nála. Egyrészt csak úgy tud elaludni, hogy végig ott vagyok, ha kijövök egy id? után, akkor kétségbeesik és sír, kiabál utánam: anya marad, anya gyere. Meddig normális ez, hogy csak úgy tud elaludni, hogy ott van valamelyikünk? Próbáljuk azt is bevezetni, hogy egyik nap férjem, másik nap én maradunk, de ha apa marad, akkor nagyon kétségbeesik, üvölt utánam, és nagyon sokára nyugszik meg. Hogyan tudnánk úgy csinálni, hogy ? is megértse, rendben van minden? Ha mással is el tudna aludni, nem csak velem, akkor lenne segítségünk, aki vigyáz rá, ez is távoli cél, hogy kicsit kettesben is kiszabaduljunk a férjemmel. Egyébként, a délutáni alvásnál nincs ilyen probléma, mondjuk, akkor mese sincs, hanem ebéd és alvás. A napirendje rendezett, legkés?bb fél kilencre ágyban van, az éjszakát átalussza az esetek nagy többségében, s 7 körül kel. Kiságyban alszik, külön szobában, 20 hónapos kora óta nem szopizik. Addig ilyen gondunk nem volt, mert a mellemen aludt el. Ez az egyetlen nehézségünk, s azért szeretnék iránymutatást kérni, mert én katasztrofálisan rossz alvó voltam, a szüleim nem nagyon tudták kezelni, s kés?bb én sem. Szeretném a fiamnak megadni az esélyt, hogy el tudjon aludni egyedül, s ne féljen, ne legyen gondja, mint ahogy nekem volt. El?re is köszönöm válaszát!

Kedves Anyuka!

A levele végén egy nagyon fontos momentumot említ: azt, hogy gyermekkorában Ön nagyon rossz alvó volt. Nem lehet, hogy a háttérben ott m?ködik ez a félelme, „jajj, csak nehogy a fiam is így járjon?”

Ezért a természetesen adódó helyzet – egy nehezebb elalvós szituáció – megterhel?dik az Ön félelmeivel. És ahogy telnek a napok, Ön egyre feszültebb lehet, mi van, ha ? is így jár majd. Ezért a reakcióiból átmehet aggodalom a gyermekébe, ami fokozza az ? félelmeit. Valahogyan ebb?l az ördögi körb?l kell el?ször érzelmileg kilépnie. Mondjuk eldönteni, hogy most 3 hétig azt csinálják, hogy minden további nélkül ott maradnak mellette. Mondjuk beül egy fotelba, és ott olvas egy kis lámpa mellett az ? szobájában, ha akarja, akkor láthassa Önt. (Ez jelenthet távolodást, ha mondjuk el?tte közvetlenül az ágya mellett ült vagy feküdt.) Majd ha ebben így megnyugodott, akkor a következ? fázisban még nap közben azt lehet mondani neki, hogy ma apa fog ott ülni egy nap, mert anyának dolga van a konyhában. Ilyenkor, ha hiszti van, akkor abban kell következetesnek lenni, hogy eleinte be is mehet hozzá egyszer-kétszer, de utána ki kell jönnie, mert hiszen megbeszélték, hogy apa marad vele. Aztán, ha m?ködik, akkor fokozatosan lehet továbblépni. A férjét meg kell nyugtassa, hogy az elutasítás – ha lesz – nem neki szól, a küzdelem része.

A fokozatos szoktatásban az a nehéz, hogy a heves érzelmi reakciók közepette is nyugodtak tudjanak maradni és következetesek. Persze nem biztos, hogy az én ütemezésem vagy elképzelésem a helyes megoldás, de valahogyan hasonló logikával elképzelhet?, hogy m?ködni tud.

De azt tartom a legfontosabbnak, hogy ne féljen attól el?re, hogy a fiával is az fog történni, mint Önnel!

Üdvözlettel: Majoros Andrea