Nem bírtam tovább sem lelkileg, sem anyagilag

Problémám a következ?: 2 évig tartó kapcsolatot próbálok lezárni. A volt párom viselkedése miatt távolodunk el egymástól. Az az érzésem vele szemben, mintha nem látná reálisan a dolgokat. Álmokat, terveket szövöget a jöv?vel kapcsolatban, amib?l semmi nem valósul, ill. valósulhat meg. ? 49 éves, már 8 éve elvált, két gyereke van, akikkel nem tartja a kapcsolatot. Korábban vállalkozó volt, de tönkrement, azóta, kb. 5 éve nem dolgozik semmit, csak feléli a szülei szerény vagyonát. Nem is áll szándékában elhelyezkedni, volt ilyen irányú próbálkozása, 2 hónapig bírta/bírták.

A kapcsolatunk kezdetén egy energikus, céltudatos, vagány férfi képét mutatta, kés?bb egyre inkább rám telepedett, ellenséges lett a családommal szemben, igyekezett anyagilag rám támaszkodni. Ez utóbbival kezdetben nem
volt gondom, de szép lassan eladósodtam mellette, és mikor err?l próbáltam beszélni vele, még ? érezte sértve magát. Az utóbbi fél évben teljesen bezárkózott, nem hajlandó semmit csinálni. Vannak id?szakok, amikor sikerül kizökkenteni, de egyre ritkábban. A viselkedése emellett kiszámíthatatlan lett, sokszor indulatos, rosszindulatú, végül már tartottam t?le. Mindezt tetézi , hogy 2-es típusú diabéteszes, de nemhogy diétázna, még szándékosan olyan dolgokat eszik, ami árt neki, utána pedig sajnáltatja magát, hogy rosszul van. Tényleg sokáig próbáltam neki ?szinte szeretettel segíteni, beszélgetni, anyagilag is támogattam, de neki semmi sem megfelel?, amit én teszek. Amikor már nem bírtam tovább, és beszéltem vele a szakítás lehet?ségér?l, nem vállalta fel a véleményét, azt mondogatta, azt csinálok, amit akarok. Szakember segďtségét sem fogadta el, próbáltam elvinni pszichiáterhez. Nekem viszont b?ntudatom van, hogy elhagytam, de már nem bírtam tovább, sem lelkileg, sem anyagilag, mert úgy éreztem, teljesen fel fog emésztési ez a helyzet. Van megoldás erre a dologra egyáltalán, vagy hagyjam, hogy teljesen lecsússzon?

Kedves Zsanett!

Úgy hiszem, a hozzám intézett kérdését már megválaszolta önmagának, de ha még lennének kétségei, rávilágítanék a kapcsolat lényegére. A leírtak alapján nem két feln?tt, egyenrangú partner viszonya jelent meg el?ttem, hanem egy durcás kisgyerek és az ?t bátorítani, támogatni kívánó pótanyuka. Rögtön adódik a kérdés: kialakulhat-e harmonikus párkapcsolat e két szerepl? között? Kétlem.

Tény, hogy a volt párja életében történt legalább egy olyan trauma, amin még nem sikerült túllendülnie, de a magam részér?l úgy gondolom, egy közel 50 éves ember már el tudja dönteni, mit választ: felveszi a tanult tehetetlenséget, és a benne dúló haragot mások ellen fordítja, vagy tanul a hibából és igyekszik önmagához is méltó életet élni.

Mindketten látjuk, melyiket választotta. Ez az ? döntése. Megpróbált segíteni, de anyagilag és lelkileg is összetört. Akkor tehát mit tehet? Leginkább azt, hogy tiszteletben tartja a férfi döntését.

Gyakran elmondom: egy párkapcsolatban nem az a feladatunk, hogy megmentsük a másikat, miközben mártírrá válunk. Mindenki felel?s a saját életéért és a saját döntéseiért.

Üdvözlettel:
Herceg Attila