Nem értem magamat. 2 évvel ezel?tt találtam egy nagyszer? párt. Hasonló az értékrendünk, a jöv?képünk, rengeteg szeretetet, tör?dést ad nekem, küls?re is teljesen az ideálom, és általában nagyon jól érzem magam vele. Nagyon értékes embernek tartom. Hamarosan esedékes az összeköltözés külföldön - ? lengyel, távkapcsolatban vagyunk de 2 hetente tudunk találkozni 4-5 napra. Tehát ezzel a kiköltözéssel együttjár számomra, hogy feladom a jelenlegi életemet. A problémám az, hogy állandóan - komolyan, akár óráról órára - változnak az érzelmeim. Néha azt
érzem, hogy imádom ?t, t?le szeretnék gyerekeket, néha pedig azt, hogy inkább egyedül szeretnék lenni. Rengetegszer idegesít egy-egy tulajdonsága, olyanok, amik nem igazán megváltoztathatóak, tehát nekem kell elfogadóbbnak lennem, de ez nagyon nehéz. Nyilván a nem anyanyelvünkön történ? kommunikáció is sok félreértéshez, súrlódáshoz vehet. Hamar ideges leszek emiatt. Nem tudom, hogy miért a hibáit látom er?sebben (ez amúgy az elejét?l kezdve így van, nem volt meg nálam az a rózsaszín köd), illetve hogy miért vagyok állandóan bizonytalan. Talán illúzióim vannak a szerelemr?l, és az nem minden esetben mindent elsöpr? érzés? Voltak már komoly kapcsolataim, ott is sokszor bizonytalankodtam. Vagy a kiköltözést?l tartok? Annak
mindenképpen szeretnék esélyt adni, örökké bánnám, ha nem próbálnám meg. Tisztában vagyok vele, hogy senki sem tökéletes, mindenkiben van olyan olyan tulajdonság, ami nem tetszik. Azt gondoltam, hogy ha ebben a korban találok valakit (31 éves n? vagyok), akivel tényleg nagyon jó minden, értékel és szeret, akkor biztos leszek az érzelmeimben... Nagyon köszönöm a segítséget!
Nem értem magamat - óráról órára változnak az érzelmeim
Kedves Hanna!
Az összeköltözés minden kapcsolatban komoly próba, f?leg akkor, ha úgy döntünk, hogy felégetünk magunk mögött minden hidat. Egyszerre sok dolog változik, pl.:
egyedül élés – párkapcsolat
saját lakás – a másik lakása
munka – új munka, vagy munkanélküliség
saját kultúra – egy másik kultúra
saját kapcsolatok – a másik ember kapcsolatai
életünk az anyanyelvünkön zajlik – életünk idegen, és/vagy egy közvetít? nyelven zajlik.
Az összeköltözés akkor is nehéz, ha minden egyéb változatlan marad, csak a lakhelyünk és az együttlét formája változik. Ilyenkor segíthet a kétségek feldolgozásában a „próba együttélés”, összeköltözés úgy, hogy megtartjuk a visszautat, ha mégsem sikerülne. Háttérként ott a családunk, munkahelyünk, barátaink, esetleg a korábbi lakhelyünk.
Ha külföldre költözünk, akkor legjobban az „emberi környezetünk” hiányozhat: család, barátok, munkatársak, szomszédok, a nyelv, a napi szeretet-kifejezések, támogatás, meger?sítés. Ha lesz is munkánk, el kell érnünk az elfogadást, bizonyítanunk kell a támogatásért, meger?sítésért. Nagy kihívás, melynek akkor tudunk eleget tenni, ha van valami pozitív dolog, amiért megéri ezt a sok nehézséget végigcsinálni. Ha ott van az érzés, mely vonz a párunkhoz, ha t?le megkaphatjuk mindazt az érzelmi támogatást, amire szükségünk van. Minden párkapcsolatban lehetnek nehézségek, olyan tulajdonságok, dolgok, amiket nem szeretünk, vagy nehezen szokjuk meg, de megéri elfogadni azért, mert jó együtt lenni. Ha már az összeköltözés el?tt is vannak olyan dolgok, amikkel nehezen tud megbirkózni, akkor érdemes meggondolni ezeknek a súlyát.
A kommunikáció az egyik legfontosabb tényez?je a párkapcsolatoknak, ha ez akadályozott, nehezített, akkor még fontosabb a közös nyelv ismeretének fejlesztése, a metakommunikációs jelek elemzése. Utóbbiban is lehetnek kulturális különbségek, melyek félreértésekre adhatnak okot. Ugyanakkor az élet kihívások sorozata, kalandok, élmények kellenek ahhoz, hogy rugalmasak, fiatalok maradjunk. Bátran belevághat egy ilyen kalandba, ha közben meg tudja ?rizni önazonosságát, saját értékeit, céljait.
üdvözlettel
bárdos kata
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
