Nem képes érezni semmit

Létezik érzéketlenség? Olyan problémával fordulnék Önhöz, hogy megismerkedtem nemrég egy férfival, akivel elég hamar megtaláltuk a közös hangot, teljes a harmónia, minden egyszer?nek és tökéletesnek t?nt els?re. Aztán elmondta a "titkát", hogy ? egy régebbi csalódása miatta nem képes érezni semmit. Én ezt furcsának találom, mivel ? is pont olyan jól érzi magát velem, mint én vele, ezt a tudtomra is adja folyamatosan, mindig ? keres, hív el randevúra, stb. Én hamar megkedveltem, ami nálam nagy szó, mert nehezen engedem az embereket a magánszférámba és nehezebben találom meg a közös hangot, épp ezért nem fordulok most sarkon és lépek ki. Elmondta, hogy nem szeretné, ha sérülnék érzelmileg, mert ? nem akar kihasználni, de nem tud semmi biztosat mondani, nem tudja, hogy készen áll-e egy komoly kapcsolatra. Úgy gondolom, hogy talán neki kellene szakemberhez fordulnia, hogy meg tudja emészteni az el?z? sérelmeit, de ? nem fog segítséghez fordulni. Több mint egy éve volt már a szakítása, tudom, hogy mindenkinek más a tempója, de van rá valami mód, hogy segítsek neki? Persze tudom, hogy semmi garancia nincs. Létezik, hogy valaki tényleg teljesen elzárja magát az érzésekt?l? És ha igen, akkor ezen lehet változtatni? Hogyan tudnék neki segíteni abban, hogy meglágyuljon a szíve és képes legyen egy újabb kapcsolatra? Válaszát el?re is köszönöm!

Kedves Kérdez?!

Jól gondolja, mindannyian eltér? „feldolgozási tempóval” bírunk, amit számos vonásunk befolyásol. Egyesek meglehet?sen rövid id? alatt túlteszik magukat a megrázkódtatáson, mások sebei viszont lassan gyógyulnak - f?leg ha azokat újra és újra feltépik.

Hogyan lehet újra megsebezni magunkat? Legf?képpen úgy, ha korábbi fájdalmainkat generalizáljuk, vagyis a jöv?ben adódó helyzetek szinte mindegyikére el?zetesen kiterjesztjük. Közben nem vesszük észre, hogy nincs két egyforma személyiség, így annak a valószín?sége, hogy ugyanaz a korábbi trauma megtörténjen (csak más szerepl?vel), igencsak kicsi. Az el?fordulhat, hogy kísértetiesen hasonló helyzetek adódnak, ám véleményem (és tapasztalatom) szerint ez arra utal, hogy mi magunk nem változtattunk azon a sz?r?n, amelyen keresztül befogadjuk és értékeljük a velünk történ? eseményeket.

Sajnos arra is hajlamosak vagyunk, hogy a korábbi sérelmeket az érzelmeink szándékos tompítása által akarjuk kivédeni, ez viszont korántsem hatásos módszer. Egyrészt az emócióink felett tanúsított önuralmat csak ideig-óráig tudjuk meg?rizni (egészséges emberr?l lévén szó), másrészt ezáltal eleve gátat szabunk annak, hogy képesek legyünk pozitív, örömet adó eseményeket el?idézni és megélni. Ha ezt egy párkapcsolatban alkalmazzuk, akkor nemcsak egy, hanem két embert is mérgezünk: önmagunkat és a társunkat is.

Érdemes tenni egy próbát arra, hogy ezt megértesse a párjával. Megkísérelheti világossá tenni számára, hogy amennyiben valóban fontos neki ez a kapcsolat és szereti Önt, akkor mindkettejük érdeke, hogy ne akarjon ártani sem önmagának, sem ezáltal Önnek. Elmondhatja, hogy Ön szereti ?t, és fontos Önnek a kapcsolat, ugyanakkor tart attól, hogy ha továbbra is elnyomja az érzéseit, akkor ezzel Önnek is fájdalmat okoz, másrészt a párja ördögi körbe ráncigálja saját magát. Ha tovább mérgezi a kapcsolatot, ami annak felbomlásához vezet, ismét önmagát fogja hibáztatni, és még jobban bezárja a kapukat.

Viszont ha mindezt felismeri és hajlandó tenni a változás érdekében, akkor még van kiút.

A lényeg, hogy éreztesse vele: saját magának és Önnek is fájdalmat okoz.

Esetleg vesse fel a párterápia lehet?ségét, ami nem kíván egyik?jükt?l sem er?feszítéseket, hanem arra szolgál, hogy a terheket és közös megoldás kínálta örömöket megoszthassák egymás között.

Üdvözlettel:

Herceg Attila