Nem köt?dik eléggé a szüleihez?

2,5 éves fiam kapcsán kerestem fel. Úgy érzem, nem megfelel?en köt?dik a szüleihez, és ezzel kapcsolatban kérnem a véleményét. Általanosságban elmondható, hogy bárhol, játszótéren, bevásárlóközpontban stb. ha elengedem a kezét, gond nélkül elindul felfedezni, odamegy ismeretlenekhez, és abszolút nem úgy t?nik, hogy keresné akár a szül?k tekintetét is. ha társaságban vagyunk, nem ragaszkodik, nem csimpaszkodik az anyjára, nem szalad oda egyik szül?höz sem, ha vitába keveredik másik gyerekekkel, ellentétben az összes többi ismer?s gyerekkel, akik jobban vagy kevesbé, de csak az édesanyjuknál keresik a menedéket, biztonságot. Mindezek persze feldolgozható körülmények, hisz ugyanakkor azzal biztatjuk magunkat, hogy azért ilyen, mert magabiztos, önálló, és biztonságban érzi magát alapból, nem fél és nem ijed meg semmit?l. Viszont van egy olyan szituáció, amire nem találjuk a magyarázatot. A nagyszül?k sajnos elég távol laknak, így havonta egyszer látják, igaz, akkor 2-3 napig is együtt van a család. Ilyenkor az els? pár óra után mintha teljesen megfeledkezne a szül?kr?l, és a legutóbbi alkalommal a második napon már kérésre sem akart odajönni, s?t inkább ellökött, hogy ? inkább a mamához akar menni. Ez egy normális állapot? Hogyan tudnánk elfogadni, hogy ilyen esetben úgy viselkedik, mint akinek nincs szüksége a szüleire? Egyébként problémamentes, nem hisztiz?s, szeretetteljes és egészséges, bátor gyermek, csak erre a szituációra nem találjuk a magyarázatot.

Kedves Szül?!

Levelében részletesen beszámol a kisfia viselkedésének jellemz?ir?l, ugyanakkor egyáltalán nem ír arról, ami pedig a köt?dés szempontjából ugyanakkora jelent?séggel bír: a szül?k reakcióiról, magatartásáról az idézett helyzetekben.

A köt?désnek persze vannak egyéni sajátosságai, de egyrészt ezek kapcsolatban születnek, formálódnak, másrészt személyközi helyzetekben jelennek meg. Ezért elengedhetetlenül fontos a megértéshez, hogy a másik oldalt is figyelembe vegyük.

Annyi utalást tesz az Önök szerepére, hogy a kisfiuk viselkedésének ez a sajátossága feldolgozást, elfogadást igényel az Önök részér?l. Ez biztos így is van: hiszen a szül? természetes módon egyfajta visszaigazolást, meger?sítést igényel szül?i szerepében a gyermekét?l. Ha a gyermek úgy "m?ködik", mint a többi, és képes alkalmazkodásra a tágabb környezetében, akkor megadja a szüleinek a megfelel?ség érzését. De ha eltér másoktól, vagy a szülei elvárásaitól, akkor hiányérzetük keletkezik. S?t, egyenesen megbántódhatnak azon, hogy mintha feleslegesek volnának?! Mintha a gyereknek nem lenne rájuk szüksége - hovatovább nem szeretné ?ket eléggé?

Ez a kisfiú "magabiztos, önálló, és biztonságban érzi magát alapból, nem fél és nem ijed meg semmit?l (...) problémamentes, nem hisztiz?s, szeretetteljes és egészséges, bátor gyermek" - a szülei büszkesége lehet tehát. Ön nem említ olyan helyzetet, amikor mindezzel veszélybe sodorná magát a kisfia. Milyen helyzetekben és módon jelenik meg, hogy ? szeretetteljes? Ezek szerint erre is van b?ven példa. További kérdés, hogy milyen gyorsan reagálnak a szülei az eltávolodás jeleire - lehet, hogy ha kicsit több id?t és teret kapna a gyermek, magától is kezdeményezné a közeledést.

Megmosolyogtatóan kedves a nagymamás helyzet. Ennyi alapján én azt mondanám, hogy a kicsi magától bepótolja a mama nélkül töltött hosszú id? hiányát: minek "pazarolná" a szüleire azt a ritka 2-3 napot, ha velük úgyis mindig együtt lehet...?

Összességében: a leírtak alapján nem állapítható meg a gyermek köt?désének az egészségest?l eltér? jellege. A jelenségek magyarázatát inkább a családi rendszer m?ködésében, illetve a szül?k viszonyulásában keresném. Pontosabb képe nyerhetnek gyermekpszichológussal való személyes konzultáció során, illetve ha a szakember együtt is találkozik a gyermekkel, a családdal.

Üdvözlettel

Simon Sarolta