Hirdetés

Nem látja be, hogy alkoholista

Párommal már 8 éve élünk együtt, közös gyermekünk nincs, nem is tervezzük. 6 éve kiköltöztünk külföldre, és az els? fél évben nem volt munkája - ez igencsak megviselte. El?tte is fogyasztott alkoholt, de akkoriban nagyon belelendült, ami azóta is tart szinte napi szinten, de az utóbbi id?ben nagyon elfajult. Mindent én intézek, a ház körül is mindent egyedül, ha a munkahelyén probléma van, nekem kell a f?nökével beszélnem! Mindemellett ugyan tettlegesen nem bántalmaz, de pszichikailag kikészít, ittasan órákon keresztül tudja taglalni a hibáimat, mi mindent csinálok rosszul, és kritizálja a kinézetemet is. Egyszer?en már nem vonzódom hozzá, és reménykedem, mire hazaérek a munkából, addigra alszik. 5 évvel ezel?tt volt egy pánikrohama, azóta egyébként el is határozta, hogy ? pánikbeteg és ezért is iszik meg mert unatkozik, nem látja be, hogy alkoholista, pedig többször próbáltam vele tényleg türelmesen beszélni err?l. Apukájának szintén voltak alkoholproblémái, sokszor  bántalmazta is anyukáját, ezért tudom, hogy engem soha nem fog bántani, de lelkileg már úgy kivagyok ettöl a helyzett?l, hogy csak a szakítást látom megoldásnak, de ezt sem látom tökéletes megoldásnak, mert mikor józan, akkor ? a legjobb barátom, imádom, szeretem, a lelki társam! Tanácstalan vagyok...


Kedves Bündi!

A legjobb barátommal, lelki társammal jókat beszélgetek, számíthatok rá az élet dolgaiban, becsüljük, tiszteljük egymást, és legf?képpen nem bántjuk a másikat. Azzal, hogy elfogadja párja mélypontjait, tartósítja ezt az állapotot. ? úgy érezheti, hogy bármit megtehet, bárhogy viselkedhet, Önre mindig számíthat. És így is tesz. Lehet, hogy valóban a szakítás a jó megoldás. Ahogy lehet „próbaházasság”, úgy elképzelhet? a „próbaválás” is, ami a kapcsolat szüneteltetését jelenti, akár határozatlan id?re is. Ha valóban összeköti Önöket valami, akkor párjának is tennie kell ezért valamit. Lehet ez gyógykezelés, párterápia, a feladatok jobb elosztása. Eltelhet így akár néhány hónap is egymás nélkül, anélkül, hogy a közös létet azonnal feladnák. Egy id? után akár együtt is kiértékelhetik a tapasztalatokat, és dönthetnek úgy, hogy együtt maradnak - de úgy is, hogy békében szétválnak. Valószín?leg mindkett?jüknek elviselhetetlen a jelenlegi helyzet, így lépniük kell. Szakembert (pl. online párterápiára) a MIPSZI oldalain is találhat.

üdvözlettel

bárdos kata

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.