Nem látok reményt egy jobb életre

16 éves fiú vagyok. Az életem félresiklott, mivel nem látok reményt egy jobb életre, az álmomat eldobtam, és depresszióba estem, persze ennek van háttere is, amit le fogok most írni. Kb. fél évvel ezel?tt elutasított egy lány, akit nagyon szerettem, és kiközösítettek az osztályban. Gondoltam, ha már ennyi rossz dolog történt, elkezdek pozitívan gondolkodni, elkezdtem a tanulás felé
indulni, és nagyon bezárkóztam. Kés?bb megjelentek pszichotikus tüneteim, és emiatt dobhatom el az álmomat, mégpedig, hogy segítsek embereken. Terapeuta szerettem volna lenni, de mivel pszichotikus tüneteim jelentkeztek, nem lehetek az. Már semmit nem tudok tenni. Folyton az öngyilkosságon gondolkodom, a pszichiáterem szerint a depresszió okozhatja a pszichotikus tüneteimet. Mivel régen eléggé rossz életet éltem, családi bántalmazás és nemi er?szak áldozata lettem kb. 7-8 évesen. A visszautasítás rátett a depressziómra. Azóta teljesen értelmetlen élnem. Amiért küzdeni tudnék, az pont hogy nem lehetek a betegségem miatt. Mit tegyek? Hogyan éljek úgy, hogy semmi reményét nem látom ennek?

Kedves 16 éves fiú!

Remélem, nem veszed rossz néven, ha egy kicsit provokatív felütéssel kezdem a válaszomat. Szerintem nagyon kitolsz magaddal, ha úgy fogod fel, mintha egyetlen cérnaszálon függött volna az életed, és mivel szerinted az a cérnaszál el lett vágva (ha egyáltalán így van), most a semmibe zuhansz. Ezzel a gondolatmenettel ugyanis több probléma is van.

1.: úgy t?nik, van pszichológiai érdekl?désed, hiszen e felé a pálya felé vetted az irányt. Akkor tudnod kell, hogy egyetlen álom - legyen bármilyen fontos is - szertefoszlása sem lehet a világ vége. Lehet másképpen is mendegélni a cél felé, nem pont azon az úton, amit korábban elképzelt magának az ember.

2.: ha a saját állapotod iránt is bírsz szakmai érdekl?déssel, akkor azt javaslom, kezdj el mélyen utánaolvasni a depresszió tüneteinek! Hiszen leveledben önmagad, a jöv? és mások leértékelése, önhibáztatás, reménytelenség, értelmetlenség-érzés illetve a súlyos negatív általánosítás jelenik meg, ami pontosan a betegséged tünete. Azaz: mindez nem te vagy - illetve, te nem csupán ennyib?l állsz!

Tudom, nem könny? ez a kett?s helyzet: el is fogadni a betegségedet (ami egyben azt is jelenti, hogy meg lehet gyógyulni!), ugyanakkor nem tehetetlenségbe süppedni és tenni is ellene. Szabad most kicsit elesettnek lenned, szabad szomorkodni, szabad elgyászolni veszteségeket.

Ugyanakkor most jött el annak az ideje, hogy egy igazi újjá-, illetve felépítésbe kezdj. Hogy felfedezd és elkezdd kamatoztatni er?forrásaidat, hogy kísérletezz, hogy kit?zz újabb kis és nagyobb célokat. A személyiséged ebben az életkorban egy teljesen átlagos élettörténet mellett is lazulhatna, széteshetne, akkor is megélhetnél egyfajta krízist (mint bizonyosan a legtöbb kortársad). Neked egy fokkal nehezebb dolgod van, mert nem csak a fejl?désb?l természetesen adódó kérdésekkel, dilemmákkal kell megküzdened, hanem súlyos múltbéli traumákkal is. Ahhoz, hogy mindezzel eredményesen tudj megküzdeni, az elkövetkez? években elengedhetetlen lenne, hogy rendszeresen és folyamatosan pszichoterápiás segítséget vegyél igénybe! Nem elég a gyógyszer, nem elég id?nként konzultálni. Egyéni terapeutát is kereshetsz, de valamilyen csoportos, közösségi módszer is igazán hasznodra válna - jó szívvel ajánlom pl. a Thalassa Házat (www.thalassahaz.hu).

Kívánom, hogy küzdelmes, de értékes utat végigjárva - ahhoz megfelel? segít?ket találva - egyre elégedettebben közelíts a céljaid felé!

Üdvözlettel

Benczné Simon Sarolta