Tisztelt szakért?! Van egy 12 éves lányom. Van egy n?vére és egy öccse is, és még két féltestvére. Az apja kb. 3 éves korában elhagyott minket, azóta egy évben egyszer találkoznak. A legid?sebb lány az apukával ment, és nekem azóta van egy új férjem és egy mostohalányom. Kislányom az iskolában nagyon agresszív, és nem tanul. Kérdezés nélkül csinál dolgokat (pl.: melírt fest a hajába, levágja magának a haját), csak a szakadt ruháit hordja, és nagyon rondán, tiszteletlenül beszél másokkal. Van egy szellemileg sérült osztálytársa, akit megállás nélkül piszkál. A tanáraival tiszteletlenül beszél, és nem egyszer zavarták már ki az óráról. Szünetekben a wc-ben bújkál, és késik az óráról. Gyakran megy neki embereknek, mindenbe beleköt, ha tehetné, meg is verné az illet?t, de a barátai mindig lefogják. A jegyeit sosem akarja megmutatni, amit megértek, mert rengeteg egyese és kettese van. Öt írásbeli figyelmeztetést és két osztályf?nökit is kapott már, de minden héten jön egy új.
Osztálytársaival is rondán beszél, ráadásul kleptomániás. Boltból még tudtommal nem lopott, de a mostohan?vérét?l megállás nélkül lop. Itthon nem csinálja meg azt, amit kell, csak akkor, ha az ember már ordít vele. Az a baj, hogy a mostohaapja nagyon er?szakos vele. Amibe csak tud beleköt (a kinézetébe, abba, hogy hogyan csinálja a dolgokat stb...) és (szerintem) emiatt fordul el annyira az emberekt?l. Egy héten kb. annyit mond nekünk, hogy Szia. Kényszeríteni kell, hogy kimenjen
az emberek közé, mert iskolán kívül nem nagyon megy sehova. Ha teheti, a gép el?tt ül. Testvéreivel nagyon gonosz, még akkor is, ha ?k kedvesek hozzá. Az öccsét napi szinten üti, nem telik el úgy nap, hogy ne verekedtek volna. Mindenben csak a rosszat látja, ha mennénk valahova, ? mindig olyanokat mond, hogy "mi van, ha leszakad, eltörik, kigyullad, felrobban stb..." Nem tudom, hogy mi lehet vele, de nagyon aggódom.
Kedves Édesanya!
Szíven ütöttek a sorai, melyekb?l kiabál, hogy a lánya mennyire kétségbeesetten verg?dik. Mivel szenvedésének tünetei intenzívek és a külvilág felé irányulnak, nehezebb ezt a „durva üvöltözést” empátiával, megértéssel, odafordulással fogadni – pedig valójában itt segélykiáltásról van szó! Ennek a kislánynak, aki már nem gyerek és még messze nem feln?tt, már eddig is rengeteg súlyt pakolt a puttonyába az élet: családja szétesését pici korában, az apai min?ség hiányát éppen akkortól, amikor igazán szüksége lett volna rá... nagyobb testvére elvesztését, egy kritikus, er?szakos (!) mostohaapát, mostohatestvért kéretlenül... (nem tudom, ? vajon tudja-e egyáltalán még követni, mi is a családi felállás, illetve „ki kivel van” - nekem nem teljesen sikerült). Ami egyáltalán nem derül ki leveléb?l, hogy kettejüknek milyen a kapcsolata? Tud-e ? vigaszt meríteni az édesanyjával való viszony melegéb?l, meg tud-e abban pihenni két vihar között? Sajnos, egyetlen erre vonatkozó utalásából erre nézve rosszat sejtek: „...ha az ember már ordít vele...”.
Dóra! Ez a kislány ?rjít?en szorong, és a depresszió jeleit mutatja (ami kamaszkorban nemcsak hangsúlyos befelé fordulás, hanem épp ellenkez?leg: túl impulzív viselkedés formájában is megjelenhet). Elvesz dolgokat, amik éppen kellenek neki, mert amire szüksége lenne, nem kapja meg: azt, hogy valaki (leginkább Ön!) odaforduljon hozzá, meghallgassa, megértse, elfogadja. Nem tud gondoskodni magáról, mert nem gondoskodnak róla (? valószín?leg így éli ezt meg). Szenved a szövevényes családi viszonyok érzelmi terheit?l, kilátástalannak érzett helyzetében azoknak adja a bántást tovább, akiket még magánál is gyengébbnek ítél. Hál' Istennek „legalább” vannak igazi barátai, akik próbálják ?t saját magától megóvni!
Mindenképpen az Önök kapcsolatának rendezése, meger?sítése itt az els?dleges fontosságú, és éget?en sürg?s feladat – az Ön feladata! Még éppen gyerek ez a nagylány – még az anyjából kell ahhoz eleget kapnia, hogy ne így, vagdalkozva kelljen kiszaggatnia a saját identitását, hanem ebb?l a kapcsolatból töltekezve, annak biztosabb talaján állva kezdhesse el keresni saját magát.
Egy gyermekpszichológus sokat segíthet Önnek abban, hogyan induljon el ezen a göröngyös, de mindkettejük egészségét, lelki épségét szolgáló úton. Kívánom, hogy „tudja meg, mi van vele”, merjen szembenézni, és képesek legyenek együtt változtatni.
Üdvözlettel
Simon Sarolta
