Nem szeretek külföldön élni

Az én problémám az, hogy nem szeretek külföldön élni. Hat éve menekültem el egy nagyon rossz kapcsolatból, és itt, Németországban ismertem meg a férjemet és született egy kislányunk. A férjem megtalálta itt a számítását, nem akar soha hazaköltözni, ellentétben velem. Aki ismer, nem érti, miért vágyom annyira vissza Magyarországra, és ha az eszemre hallgatok, akkor én sem értem saját magamat, hiszen nem vár otthon szinte senki. Az édesanyám hatéves koromban elhunyt, az apám ekkor külföldre ment dolgozni, engem pedig a szomszéd id?s házaspárra bízott, a bátyáim ekkor már nagykorúak voltak. Néhány év után hazajött, gyakran megvert, és a n?k jöttek-mentek nála, akik persze nem szívleltek engem.
Az id?s házaspár, azaz a nevel?szüleim miatt járok már csak haza, nagyon hiányoznak.
A férjem nagyon zárkózott, nem sokat beszél, csak ami fontos. Van úgy, hogy hetekig nem beszélgetünk. A fontos kérdéseket is elhallgatja el?lem, egyedül dönt mindenben. Itthon vagyok a kétéves lányommal, és hetekig ki sem mozdulunk a lakásból. Egy éve pánikrohamaim vannak, el szoktam ájulni, hiperventillálok és síróroham jön rám. Félek az autóvezetést?l, tömegben, az utcán, hogy németül kell beszélnem, féltem a gyermekemet szinte mindent?l. Volt olyan, hogy a férjem tudomást sem vett róla, amikor éppen rosszul lettem mellette. Sokszor van, hogy legalább háromszor teszek fel neki egy kérdést, mire reagál. Leveg?nek néz. Orvoshoz járok, sok gyógyszert próbáltunk, semmi nem használ, csak rosszabb lett a sok mellékhatás miatt. Beszédterápiát javasolt, de az a nyelv miatt nem megoldható, pedig jól beszélem a németet, de szerinte ezt anyanyelven kell kibeszélnem magamból. Javasolta, hogy járjak közösségbe és próbáljak beilleszkedni, de ezen már túl vagyok. Nem szeretek itt élni, zavar, hogy nem az anyanyelvemen kell kifejeznem magam, és hogy a gyermekem itt fog feln?ni. A terhességem el?tt nem éreztem ilyen er?s honvágyat, azt hittem, id?vel ezt le tudom gy?zni, de sajnos csak rosszabb lett. Az egészben talán a legjobban a férjem hozzáállása zavar. Látja, hogy szenvedek, tudja, hogy minden percben azon gondolkodom, hogy bárcsak otthon, a hazánkban élhetnénk, és mégis olyan döntéseket hoz, ami azt mutatja, hogy ? innen soha nem szeretne haza menni... még akedvemért sem.
Mit teszek rosszul? Mindennap, amikor felébredek, az az els? gondolatom, hogy megint egy napot túl kell élni ebben az országban, aminek nincs számomra egyetlen pozitív tulajdonsága sem. Úgy érzem, hogy teljesen zsákutcába kerültem, soha nem fogom tudni meggy?zni ?t, hogy Magyarországon szerényebben, de boldogabban élhetnénk. Teljesen különbözik a jöv?képünk. Meg lehet ezt javítani? Vagy már csak az elválás maradt?

Kedves Hölgyem!

Igen összetett a helyzet, amelyben segítséget kér, azt gondolom, nem is lenne helyes pusztán egyetlen irányból megközelíteni - biztos vagyok benne, hogy nem csak egyetlen helyes megoldás létezik. Ahhoz, hogy megtalálja az Önnek, Önöknek jelenleg leginkább megfelel?t, sok mindent kell ?szintén átgondolnia, megbeszélnie, letisztáznia - els? körben saját magával. Ehhez tényleg érdemes lenne szakmai segítséget igénybe vennie; nem tudom pontosan, mit értenek beszédterápia alatt, de én inkább magyar nyelv?, szakpszichoterápiás segítséget javasolnék. Elképzelhet?, hogy akár a környéken személyesen is elérhet? magyar szakember (sokan dolgoznak anyanyelvünkön külföldön is!), illetve ma már a Skype-os terápia is teljesen szokásos, bejáratott megoldás.

Azért is fontos lenne, ha el?ször saját maga meger?södne, mert aztán könnyebben és hatékonyabban kommunikálhatna ezekr?l a fontos kérdésekr?l a férjével. ?t választotta, neki szült gyermeket, bizonyára sok-sok érték van a kapcsolatukban, melyeket újra felfedezhetnek, melyekre támaszkodhatnak megpróbáltatások idején is. Ugyanakkor kimerült, kétségbeesett állapotban senki nem képes a másikat meghallgatni, megérteni, valódi közös döntéseket hozni - és ez nem csak Önre igaz.  B?ven elképzelhet?nek tartom, hogy a férjét is nagyon aggasztja az Ön betegsége, az, hogy látja Önt szenvedni, és a maga módján képes csak reagálni (vagy éppen ezért "nem reagálni"), talpon (er?snek, családfenntartónak!) maradni ebben a helyzetben. Azt is feltételezem, hogy bármilyen egyértelm?nek t?nik az Ön számára (pedig szerintem még csak ez sem igaz teljesen!), hogy pontosan mi is a baja és mit szeretne, a férje számára valószín?leg korántsem ennyire tiszta a kép. És ezért nem is érdemes ?t kárhoztatni. Nagyon széls?ségesen fogalmazva ugyanis az a helyzet, hogy Önök Németországban ismerkedtek meg, ? ott alakított ki stabil egzisztenciát, ott kezdtek közös életet, egyiküket sem köti szinte semmi  Magyarországhoz, és Ön nem tudja megfogalmazni, mit is szeretne - mire is alapoznának tehát egy hazatérést...? Amikor is számtalan objektív körülmény szólhat a maradás mellett is...

Kívánom Önnek, hogy adja fel ezt a néma "sztrájkot", amit az aktuális élethelyzete ellen folytat, jusson el önmaga mélyebb megértéséhez, ami segíti majd egymás teljesebb elfogadását is a férjével.

Üdvözlettel

Benczné Simon Sarolta