Nem is tudom, hogy fogalmazzam meg a problémámat a kisfiammal kapcsolatban, de már nagyon el vagyok keseredve, és komolyan gondolkodom rajta, hogy szakemberhez fordulok. Bár régebben jártunk a pedagógiai szakszolgálathoz, mert úgy gondoltam, hogy a költözés miatt Ádámnak problémai vannak. De én úgy éreztem, nem foglalkoznak a gyerekkel, semmilyen változást nem tapasztaltunk. A kisfiam most els? osztályos. De a problémák nem most kezd?dtek. Már régebben. Most lesz harmadik éve, hogy a jelenlegi lakásunkba költöztünk. El?tte szül?kkel laktunk. Ádi amúgy is érzékeny gyerek volt mindig is. Nem akart oviba sem járni, de ott jól érezte magát. S?t mondták, hogy a legjobb gyerek a csoportban. Most az iskolában is ugyanez a helyzet. ? a legjobb fiú az osztályban, csak rettenetesen szétszórt. Nem figyel a saját dolgaira, nem is vigyáz rájuk. Öltözködésnél nem érdekli, hogy veszi fel a ruhákat. Sokszor fordítva veszi fel a nadrágot, pulóvert. Vagy ha mondom, öltözzön át, képes a pólóra rávenni egy másikat, vagy ha szólok, hogy vegye át az alsónadrágot, ráveszi a kisgatyót egy másikra. Volt, hogy a kezébe adtuk a húga szoknyáját, és azt is felvette. Persze utána háborgott, de ennyire trehány, szétszórt. Pl. a narancs héját szerteszét hagyja a szobában, holott a kezébe adtam egy tálat, hogy rakja abba. Én már kibeszéltem neki a lelkemet is, hogy figyeljen jobban, de hiába. Próbáltam szép szóval ráhatni, csúnyán, elvettem a játékát, de hiába. Nem tudom, hogy érdekli-e, amit mondok. Folyamatosan szekálja a testvérét. Állandóan picibabának hívja, mert ezzel idegesíti. Itthon sokszor undok, kicsúfol másokat. Tanulni nem akar. (Bár hozzáteszem, hogy nem buta gyerek. Jó tanuló. Ügyesen olvas és matekozik, igaz, a rajzolás nem az er?ssége, de szerintem az nem is baj.) Nem igazán keresi a kapcsolatot más gyerekekkel. Igazából zárkózottnak mondanám. Kevés dolgot tudok vele megbeszélni. Az a problémám, hogy már nem telik el olyan nap, hogy ne szidnám le valami miatt. Már nagyon sajnálom ?t is, de mindig tesz valamit, amivel kihoz a sodromból. F?leg a trehánysága miatt. Igazából pontosan nem is tudom megfogalmazni, mert szerintem így elég piti problémának tünhet, de én már teljesen el vagyok keseredve. Mit tegyek, hogy ne legyen zárkózott a többi gyerek felé? Nem túl sok barátja van. Igazából nem is tudok olyan gyereket mondani, akinek vágyna a társaságára. Úgy érzem, megbuktam, mint szül?, mert nem tudok rá hatni. Mit tegyek, hogy nyisson felém is? Nem szeretném, ha ilyen ember lenne feln?ttként is. Kérem segítsenek! Válaszukat el?re is köszönöm!
Nem telik el nap, hogy ne szidnám le valami miatt
Kedves Édesanya!
Nem gondolnám pitinek problémáját, amit leírt, hiszen Önt nagyon foglalkoztatja, hogyan tudnák mindannyian jobban érezni magukat a b?rükben.
Els? körben azt javasolnám, kérjen egy fogadóórát a pedagógusoktól, és beszéljék át, milyennek látják fiát az iskolában. Nagyon kontrasztos ugyanis, amit ír: fia otthon a végtelenségig szétszórt és figyelmetlen, az osztályban viszont ? a legjobb gyerek, jól teljesít, nincs rá panasz. Érdemes lenne megtudni, a tanító nénik is érzékelik-e figyelmetlenségét, hogy látják, tud-e tárgyi környezetére vigyázni, a tanórákra figyelni stb. Fontosak lennének az osztályközösségre vonatkozó meglátásaik is, akár a segítségüket is lehetne kérni, vonják be jobban a társaság „s?r?jébe”.
Ha úgy t?nik, az iskolában tényleg minden rendben van, és a szétszórtság csak az otthoni színtéren jelentkezik, érdemes lenne a Nevelési Tanácsadóban kérni egy-két beszélgetést, hogy segítsenek kevesebb konfliktus árán is megtalálni az utat fiához.
Sok szerencsét kívánok mindehhez! – Kiss Kinga
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
