Hirdetés

Nem tudja a gyerek el?tt felvállalni, hogy van valakije

Párommal 9 hónapja vagyunk együtt, én 31 éves vagyok, ? 39. Három évvel ezel?tt véget ért a házassága, amib?l született egy lánya, aki most 12 éves múlt. A gyermek az anyjával és annak új élettársával él jelenleg. Miel?tt mi összejöttünk, a kislány úgy döntött, hogy elköltözik az apjához. 3 hónapig lakott az apjával, de aztán végül az édesanyja mellett döntött. A költözést megel?z?en a kislány minden hétvégét az apjával töltötte, azonban miután mi összejöttünk, a párom azt kommunikálta a kislánynak és a volt feleségének, hogy 2 hetente tudja ezentúl vállalni a hétvégéket.
A párom rendkívüli módon szereti a gyerekét és nagyon sokszor mondta, hogy majd lassacskán eljön az ideje, hogy bemutassa nekem, de még úgy érzi, hogy a kislány nem áll készen. A válás utáni kapcsolatait sem vállalta fel a volt felesége és a gyerek el?tt, mondván, hogy nem akarja, hogy összeomoljon a gyerek, hiszen a ? az egyetlen fix pont az életében és megviselné a gyereket, ha oszoznia kellene valakivel az apján. A volt felesége el?tt pedig azért nem vállalja fel a kapcsolatát, mert akkor a n? befolyásolni fogja a gyereket és nem szeretné, ha megromlana a gyerekkel a kapcsolat. Minden reggel együtt viszik a kislányt iskolába, mondván, hogy érezze a gyerek, hogy van anyja és apja.
Az utóbbi id?ben egyre többet konfrontálódunk a kialakult helyzet miatt, hiszen én úgy gondolom, hogy szerintem elég er?s a kapcsolatunk ahhoz, hogy bemutassa a gyereket és felvállalja a kapcsolatát a volt felesége el?tt is. A párom mindig azzal védekezik, hogy ennek semmi akadálya nem lenne, ha átlagos lenne a gyerek, de a kislány ?szerinte szellemileg némileg elmaradottabb, éretlenebb a többi társánál. A hétvégén arra a döntésre jutottunk, hogy nem tudjuk tovább ezt a kapcsolatot folytatni, mivel ?t nagyon leterhelik a gyerek dolgai és sorsának kézben tartása, és nem szeretné elveszíteni a gyerekét. Tehát nem tudja el?tte felvállalni, hogy van valakije.

Mit gondol, mi lenne a helyes cselekvés ebben a szituációban? Ezt a problémát leszámítva - amit id?vel minden bizonnyal kezelni tudtunk volna, ha bemutatja a kislányt -, nagyon szeretjük egymást. Nekem az a meglátásom, hogy túlságosan elfogult a gyerekkel és hagyja, hogy a gyerek diktáljon. Mindent azzal magyaráz, hogy a válás miatt sokat sérült a gyerek lelkivilága (az anyjának ez a második élettársa, amit a n? rákényszerített a gyerekre), és hogy legalább az ? oldaláról ne sérüljön tovább. Várom válaszát! Üdvözlettel, Anett


Kedves Anett!

Tagadhatatlan, hogy a szül?k válása miatt nagyon sérül a gyermek(ek) lelkivilága. A szül?k pedig az emiatt érzett b?ntudatuk, tehetetlenségük miatt sokszor nehezen kezelik az új helyzetet, és oly módon próbálják kárpótolni a gyermeket (ami eleve lehetetlen), ami pontosan ellentétébe fordulva gátolja saját maguk és a gyermek továbblépését, érzelmi feldolgozási folyamatát is.

Nehéz új partnerként belépni egy ilyen helyzetbe, és elkerülni a partnerért gyermekkel, a szül?társsal való rivalizálást, a partner megoldási módjainak kritizálását - pedig ezek melegágyai a kenyértörésig men? konfliktusoknak. Alapvet? lenne (válási helyzetben is!), hogy a gyerek nem dönt! Mert túl nagy súly az ? éretlen vállán a választás terhe, hogy: apánál vagy anyánál éljen, kivel mennyit és hogyan találkozzon... mindezeket a súlyos döntéseket a gyermek érdekeinek érvényesülése mellett a szül?knek kell meghozniuk! Ennek felel?ssége el?l menekülnek a szül?k, ha a gyerekre hárítják a döntést. Sajnos, mindezt egy olyan helyzetben, amikor párkapcsolatuk megromlása, közös életük és az ahhoz köt?d? megannyi remény meghiúsulása hatalmas érzelmi terhet ró rájuk, ami nem könnyíti meg a konstruktív egyezkedést, közös problémamegoldást. Ezért, f?leg eleinte, csetlenek-botlanak a családok a "külön, de mégis együtt" hogyanjának kidolgozásában - évekig. A szül?ket például családi mediátor nagyban segítheti a különélés kereteinek kidolgozásában - de Önnek most máshol van dolga ebben a helyzetben.

Ön azzal tudja segíteni a párját, ha nagyon nagy elfogadással, beleérzéssel van mellette, érzékenyen figyeli, hogyan küzd ezzel az embert próbáló helyzetben - és csak a legszükségesebb esetben kezd el kardoskodni a saját igényei mellett. Életkorukból ítélve, és "egyébként" harmonikusnak leírt kapcsolatukból, valószín?leg mindketten komolyan gondolják, és akár hosszabb távon is együtt képzelik el az életet. (A szakításukat csak egymásnak adott kétségbeesett segélykiáltásként tudom értelmezni). A még biztosabb megalapozás érdekében mindenképpen érdemes lenne pár- és családterapeuta szakemberhez fordulniuk! A terápiás munka során lehet?ségük nyílna egyrészt egymás mélyebb megértésére, elfogadására, másrészt az Önöket körülvev?, sajátos családi rendszer jellegzetességeinek átlátására - így igényeik szerinti átformálására is.

Üdvözlettel

Simon Sarolta

 

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.