Nem tudok elszakadni a pszichológusomtól

Szorongással és depresszióval kezelnek úgy fél éve. Mivel az egész a munkahelyemen robbant ki, dolgozni sajnos nem tudok. A pszichológusom és a pszichiáterem elküldött egy rehabilitációs szanatóriumba, ahol a problémámon sajnos segíteni nem tudtak, viszont megállapították, hogy dependens személyiségzavarban is szenvedek. Ezenkívül sajnos testi tüneteim is vannak, mint a hasmenés és a székletinkontinencia, aminek a tünetei sajnos egyre súlyosabbak lesznek. A függ?ségem is egyre komolyabb méreteket ölt, miután teljes mértékben a pszichológusomtól függök, amit ? is tud. Kész csoda, hogy ezek után elvállalta a kezelésemet. Azt mondta, hogy a kezelésnek id?határa van, amiben igaza van, csak sajnos én nem tudom elfogadni, mert ha el kellene szakadnom t?le, attól tartok, hogy öngyilkos lennék. Azt szeretném Önökt?l kérdezni, hogy ez a sok fizikai tünet lehet-e pszichés eredet?, vajon valaha vissza tudok-e menni dolgozni, és a lelki függ?ségem a pszichológusomtól (akit nagyon szeretek és nem akarom a bajaimmal terhelni) az öngyilkosság veszélye nélkül megszüntethet?-e? Tisztelettel várom válaszukat: Ili

Kedves Ili!

A konkrét kérdésére nagyon gyors választ tudok adni: igen, a testi tünetei mögött állhatnak a pszichés problémái.

Tekintettel arra, hogy a tünetein túl nem sokat írt magától, és jós sem vagyok, határozott választ nem tudok írni arra, hogy mikorra fognak megsz?nni a tünetei, és vissza tud-e menni dolgozni.

Az azonban nagyon biztató, hogy rendszeresen jár pszichológushoz, csak mintha pótszül?nek tartaná, és továbbra is gyermeki szorongással kapaszkodna belé, és nem azt tartaná feladatának az üléseken, hogy rajta keresztül jobban megértse, hogy mi is történik magával. Az öngyilkossági gondolata pedig próbálja még szorítóbbá tenni ezt a kapaszkodást, hiszen fenyegeti azzal, hogy ha abba akarja hagyni az id?korlát miatt a terápiát, akkor Maga életképtelen és inkább megöli magát.

Keresse meg inkább annak a gyökerét, hogy honnan fakad ez a bizonytalansága, hogy úgy érzi, egyedül életképtelen. Mindennek oka van, de nem nézhet mindig hátrafelé, egyszer el kell határoznia azt, hogy talpra áll, ez nem megy az Ön döntése nélkül.

Ne haragudjon, hogy keményebben fogalmaztam! Azt gondolom, hogy ha az ember szembe mer nézni a fájdalmaival, az elszenvedett veszteségeivel, elhagyatottságaival, és végre meggyászolja azokat, akkor képes lesz élni végre. Sok könyv is íródott e témában, keressen ilyeneket. Hogy ajánljak is egyet: Pál Ferenc: A szorongástól az önbecsülésig.

Kívánom, hogy minél hamarabb talpra álljon!

Andrea