Nem tudom, hogy mit akarok

Több dologban sem tudom eldönteni, hogy mit akarok. El?ször leírok néhány alapinformációt, amit tudni kell:
-  20 éves lány vagyok. Jelenleg még egyetemre járok. 1,5 év múlva végzek.
- Lassan 5 éve leszünk együtt párommal, aki fél éve megkérte a kezemet, amire  én igent mondtam.
- Rajta kívül nem voltam más férfival soha.
- 2 éve együtt lakunk albérletben. ? idén vagy jöv?re szeretne elköltözni saját házba, egy olyan településre, ahol én sosem éltem és nem tudom, hogy boldog lennék-e ott.
Nem tudom hogy jó irányba halad-e a kapcsolatunk a párommal. Szinte soha nem veszekszünk, minden rendben van. De valahogy még sincs... a kapcsolatunk eléggé ellaposodott, sosem megyünk el együtt szórakozni sehová, mert ? is és én is állandóan dolgozunk. Nem akarom ezt túlságosan részletezni, a lényeg, hogy nincs semmi romantika már a kapcsolatunkban, és még "csak"  5 éve vagyunk együtt. Mi lesz, ha saját házba költözünk és csak rosszabbodik a heyzet? Vagy mi lesz 10 év múlva?
A másik dolog, amiben nem tudok még dönteni, és szerintem ez normális, mivel még nagyon fiatal vagyok, hogy az iskola után mit és hol szeretnék dolgozni... és ha most elköltözünk arra a bizonyos településre, az engem nagyon lekorlátoz majd a kés?bbi karrieremben.
Nem tudom, nem vagyok-e még túl fiatal, hogy ennyire elkötelezzem magam e mellett a fiú mellett (házasság, közös ház, gyerekek pár év múlva), aki nagyon dolgos, rendes ember, de nem
tudom, hogy mit akarok. Nehéz kérdés ez, ami most nagy nyomást helyez rám, mert ? minél hamarabb szeretne elköltözni és családot alapítani.
Részemr?l csúnya ez a gondolat, ami futkos a fejemben, de sosem voltam még mással, csak vele. Nem tudom, hogy a mai világban létezik-e még az, hogy egy emberrel éli le valaki az életét.
Tudom, hogy konkrét válaszokat nem tud adni a kérdéseimre, csak tanácsokat, javaslatokat várok. Mit tegyek?

Kedves Fiatal Lány!

Egyetlen csúnya gondolatot sem találtam a levelében! Hanem egy kedves, érzékeny, felel?sségteljes, kapcsolata iránt elkötelezett ifjú ember nagyon is természetes és egészséges vívódását, kételyeit olvashattam.

A mai világban talán tényleg szokatlanul korán lettek egy pár, és egyre kevésbé "divat" az, hogy ilyen "simán" menjenek a dolgok férfi és n? között. Persze, hogy vannak kérdései, persze, hogy elbizonytalanodik!

Az elkötelez?dések, döntések, amelyeket életünk során meghozunk, mindig veszteséggel is járnak - hiszen amit nem választunk, arról (legalábbis abban a formában, vagy id?legesen, vagy részben...) le kell mondanunk. A kamaszkor végével, a fiatal feln?ttkorral érkezik el az az id?, hogy ezt elkezdjük belátni. Addig teljesen végtelennek t?nnek az el?ttünk álló lehet?ségek, az egész élet! Ma pedig még a minket körülvev? kultúra is azt az illúziót táplálja, hogy "a lehet?ségeinknek csak a képzeletünk szab határt!"... nehéz így elindulni valamerre, nehéz kitartani, valami, valaki mellett! S?t, önmagunkat megtalálni és meghatározni is nehezebb, faramuci módon. Mert ez az üzenet azt közvetíti felénk, hogy minden a mi hatalmunkban van, tehát minden (jó és rossz!) döntés a saját felel?sségünk, nem foghatjuk másra vagy a körülményekre. Illetve, hogy választhatunk akár folyton mást és mást, hiszen "megérdemeljük" - nem kell energiáinkat a már kiválasztottra pazarolni, inkább cseréljük le. Ugyanakkor persze az emberben természetes vágy van az újra, dolgozik a kíváncsiság.

E kett? egyénre szabott (és az élet során is változó) egyensúlya a megelégedett, boldog élet alapja. Ha tudunk küzdeni és dolgozni azért, ami mellett már letettük a voksunkat, és ha megengedjük magunknak, hogy nyitottak legyünk, és táplálkozhassunk, frissülhessünk újszer? élmények által.

Szándékosan fogalmazok ilyen homályosan: a rejtvényfejtés feladata Ön el?tt áll. Az önismeret, a tapasztalatszerzés (abban, hogy milyen munkát tudok hatékonyan és élvezettel végezni, hogy milyen emberek társaságában, milyen élettérben érzem jól magam stb.) az egyetlen igazán hiteles irányt?.
Egyik nagy tanítómesterem szerint, aki egyetlen asszonnyal élte le az életét, egy n?ben benne van az összes. Ha a párjával ?szintén, egymásra nyitottan, elfogadóan tudnak együtt lenni, bízhat abban, hogy értékként, és nem veszteségként éli majd meg életük alakulását, és hogy beleférhet sok minden, amire Ön (is) vágyik. A romantikát pedig minden kapcsolatban tudatosan éltetni kell! Megfakulása nem rossz el?jel, hanem természetes, de odafigyeléssel, egymás felé, a kapcsolatuk felé tett apró-nagyobb gesztusokkal visszafordítható folyamat (olykor egy szenvedélyes vita is jó tüzet ébreszthet...)

Üdvözlettel

Simon Sarolta