Tisztelt Andrea!

Lassan 2 éve vagyok a párommal. Épp egy kapcsolatból szálltam ki, és ebbe már bele is csöppentem. Nem akarta egyikünk sem komolyan, aztán mindketten szerelmesek lettünk. Kb. 8 hónapja kiderült, hogy a kapcsolat elején már meg is csalt a párom. Mindent részletről-részletre ismerek. Azóta csak ez jár a fejemben. Elképzelem, ahogy együtt voltak, és csak düh és megbántás tombol bennem. Van, hogy éjszaka nem alszom és csak sírok. Sokszor egy kis apróságért is kiakadok rá. De ez gondolom, sőt tudom, hogy a harag. Viszont úgy érzem, nincs benne bizalmam. Ráadásul én vagyok az első komoly kapcsolata. Ő eddig bele sem gondolt olyan kapcsolatba, ami komolyabbra fordulna az élet során (gyerek, házasság). Én azt mondtam neki, hogy döntse el, mit akar tőlem, mert nem akarok senkinek sem már csak egy kapcsolat lenni, amiből tanul, majd továbblép, én meg maradok a padlón. Inkább akkor hagyjuk egymást és ne húzzuk egymás idejét. Most készülünk kimenni. Mert válasza az volt, ő szeret s velem akar lenni. De én félek, ráadásul ami eddig nem volt rám jellemző, az a féltékenység,  most már jellemző rám. Ez idegesít. Nem tudom, mit tegyek. Próbálom legyőzni a bizalmatlanságot, de nagyon fáj és nehéz, de szeretem és érzem, ő is szeret. Mit csináljak? Előre is köszönöm válaszát: Viola

Kedves Viola!

Számomra az derült ki a leveléből, hogy egy olyan kapcsolat miatt haragszik a párjára, ami még abban a fázisukban volt, amikor még senki sem vette túl komolyan a kapcsolatukat, és Ön is csak „búfelejteni” akart. Ugyanis azt kevésbé valószínűnek tartom, hogy amikor már mindketten beleszerelmesedtek a másikba, akkor tett volna ilyet. Tehát egy olyan hibáért bünteti, ami akkor történt, amikor még Ön sem vette ezt a kapcsolatot túl komolyan. Nem lehetne azt a kapcsolat elmélyülésének betudni, hogy elmesélte Önnek ezt a viszonyt? Ha nem lenne fontos, akkor nem tette volna. Valahogyan ez Önről szól, hogy nem bízik saját magában. Nem elég bizonyíték az, hogy Önt választotta, Önbe lett szerelmes? A saját maga felé érzett bizalmatlansága vetül a párjára.

Nem tudom megmondani, hogy mit tegyen, még akkor se tenném, ha ismerném Önöket. De azt tudom, ha nem tud megnyugodni, és higgadtabban nézni az elmúlt (!!) dolgokra, akkor nem kell majd döntenie, mert úgy is el fogja maga mellől marni a párját. Ezt érdemes megfontolnia.

Üdvözlettel: Majoros Andrea