Azért keresem meg Önt, mert tanácstalan vagyok. Fiam januárban lesz 13 éves, 7. osztályba jár. Els?s korában elvesztette édesapját, így hárman maradtunk bátyjával együtt, aki 18 éves most. Januárban lesz 5 éve, hogy együtt élünk új párommal, akivel harmonikus, jó a
kapcsolata. Sokat játszanak, viccel?dnek. Harmonikus, boldog családnak tartom a miénket. Kisebbik fiam tanára felhívott, hogy ismét nem tanulta meg a verset, már kettesre áll, nem jelentkezik, közömbös az órán. ? szeretné szórakoztatni az osztályt. Kérte, szidjam meg alaposan. Fiam jó esz?. Hazaérkezése után elbeszélgettem vele. Nem kiabáltam, normál hangnemben beszélgettünk. Azt mondta, hogy sokkal jobb feküdni, tv-t nézni. Nem szeret tanulni. Céljai vannak, építész szeretne lenni. Esténként kikérdezem, beszélgetünk. Külön programjai nincsenek. Falunkban barátai nincsenek, csak az iskola és az otthona van. Nem jár sehova. Nem szeretne, azt mondta, jobb itthon. Ez lehet a baj, hogy nincsenek társas kapcsolatai? Kérem segítsen! Mit tegyek? Köszönöm válaszát!
Nincsenek barátai, csak az otthona van
Kedves Anyuka!
Ebben a korban, amiben a fia most van, gyakran látjuk a lustaság jeleit. Ez azonban nem valódi lustaság, hanem felkészülés egy nagy változásra, ami a serdül? korral fog bekövetkezni. Ilyenkor nagy munkában van a fiatal személyisége: kialakulnak a párkapcsolatok, beindul a leválás a szül?kr?l és a munka világával kapcsolatos kérdések is elindulnak. Az nagyon jó, hogy a fiának vannak tervei. Érdemes lehet néha szembesíteni azzal, hogy a célja eléréséhez miket kell letenni az asztalra.
Az már aggasztóbb, hogy nincsenek kortárs kapcsolatai a fiának. Kamaszok esetében azt szoktuk mondani, hogy nagyon sok minden belefér abba a változatos képbe, amit a serdül?kor hoz magával, de a kortárskapcsolatok megléte az, ami meg tud minket nyugtatni, hogy minden rendben. Javaslom, beszéljen a fiával az aggodalmairól. Írta, hogy azt mondta a fia, hogy "jobb itthon". Vajon miért? Kérdezze meg t?le! Amennyiben nem változik a kép, keressék fel a nevelési tanácsadót, ahol megvizsgálják a fiát, és szükség esetén megfelel? segítséget nyújtanak.
Üdvözlettel,
Kovács Réka
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
