N?ként is érdeklem az orvosomat?

Nagyon nehéz leírni és megfogalmazni azt, ami velem történik. Évekkel ezel?tt leukémiával diagnosztizáltak, és ezzel együtt - ahogy az lenni szokott - kaptam egy kezel?orvost. Az els? pillanattól fogva nagyon szimpatikus volt. Saját magamnak sem akartam évekig bevallani, hogy elkezdtem érezni iránta (amit a mai napig mindenáron próbálok palástolni), majd azzal vigasztalódtam, hogy az évek során majd csak elmúlik. Sajnos nem lett igazam. Nem tudom, mit kezdjek ezzel az érzéssel/helyzettel, amit az sem könnyít meg, hogy az orvos képet készít rólam és egy év múlva is megvan neki. Mire erre rákérdeztem, csak annyit felelt, hogy tetszik. Ez csak egy példa a sok közül. Mindig kedves, megdicsér, megérint, ha kontrollra megyek. Mindig azt hittem, hogy csak azért teszi, hogy jobb kedvem legyen, ne gondoljak a betegségre, ne féljek. Ma már teljesen jól vagyok, de a bókok, érintések megmaradtak. Ön szerint mit tegyek?

Kedves Kérdez?!

Alapvet?en úgy gondolom, az érzései nem feltétlenül azonosak a szerelemmel. Ne feledjük, hogy Ön betegként találkozott a kezel?orvosával, aki – szerencsére – kiváló gyógyító munkát végez, és emellett emberként is empatikus, tehát nem csak magával a betegséggel, hanem az Ön személyével is tör?dik. Ez Önb?l megbecsülést vált ki, megnyugtatja, és egyúttal felnéz rá. Mindezt pedig összekapcsolja nem csupán az orvos, hanem a férfi képével is.

Úgy gondolom, hogy a fotók valószín?leg hozzátartoznak a gyógyulása dokumentációjához. A „tetszik” válasz arra is vonatkozhat, hogy orvosa örül az eredménynek, és jólesik látnia a folyamatos javulást. A bókok, érintések ugyancsak származhatnak a kezel?orvos empatikusságából, egyúttal arra is szolgálhatnak, hogy a páciens-orvos kapcsolatban megalapozzák és meger?sítsék a bizalmat.

Ha úgy tartja jónak, bátran kérdezze meg a legközelebbi találkozás alkalmával, hogy más klienseir?l is készít-e fényképet. Amennyiben igennel válaszol, jó okunk van feltételezni, hogy nincs szó kivételezésr?l

Üdvözlettel:
Herceg Attila