Kedves Sarolta! Kérem nézze el nekem, ha kicsit b?ven fogalmazok, de minden részlet fontos lehet. Szeretném kívülálló szemmel jellemezni a helyzetet és f?leg a a gyerekem. A fiam augusztusban volt 2 éves. Mindent korábban csinált, mint a a kortársai. Szépen mászott, elindult, 11 hónaposan beszélt. A férjemmel nyugodt életünk van, nem veszekszünk, a háztartás rendben megy. A fiamnak külön szobája van, ott alszik délután már teljesen egyedül, esténként a férjemmel mondókáznak, mesét olvasnak, majd elalszik szintén a saját szobájában. Az éjszakai alvás kritikus volt, a szoptatás befejezésével (8 hónapos kora után) is felkelt éjszakánként 3-4 szer: csak "anyahiány", egy kis víz, de visszaaludt. A szomszédságban sok gyerek van, összejárunk - kicsit fiatalabbak, de mégis van gyerektársaság. Amint jó az id?, a gyerekek kint játszottak az udvaron egész nap együtt, persze voltak viták, hogy melyik kinek a játéka, de azt gondolom, ez normális. Amióta bejött a rossz id?, es?, a fiammal ketten voltunk "bezárva", és úgy láttam, unatkozik. A játékai nem érdeklik, nincs is túl sok pont ezért, mindig az az érdekes, amit én csinálok: f?zés, sütés, teregetés..stb.
Se tévé elé ültetni, se egész nap "vele foglalkozni" nem szerettem volna, ezért úgy döntöttünk, beíratjuk a közeli magánbölcsibe, hogy legyen gyerekek között. Csak délel?ttre. Itthon reggeliztünk, elmentünk a bölcsibe, és itthon ebédeltünk. Ez napi 3 óra. 15 napot voltunk eddig összesen. Mikor otthagyhattam, elbúcsúztam t?le, adtam neki puszit, és mondtam, hogy jövök érte - nem volt semmi gond, se sírás, se hiszti, rendben volt. 3 napja reggelente nem akar bemenni a csoportba. Már a beszokás ideje alatt, míg ott voltam, felt?nt, hogy a két gondozó milyen "hideg", se mosolygás, se kedvesség, a mondókázás is monoton, semmi érzelemkifejezés az arcon. De úgy voltam vele, ez biztos csak nekem gond, a gyerekek elvannak. Majdnem mindenki kisebb a fiamnál.
A gyermekem kicsit nehéz természet. Ha ezt lehet örökölni, akkor teljesen t?lem örökölte. Szerintem egy normális kétéves dupla akarater?vel és önérzettel. Itthon is voltak nehézségek, de úgy gondolom, az életkorának megfelel? nehézségek. Pl: ha nem szabad neki valamit vagy nem szeretne valamit, és többször figyelmeztetem, kérem, akkor eldobja, ami a kezében van. Ez már a bölcsi el?tt is megvolt, hogy a dühét levezeti azonnal azon, ami a közelében van. Van itthon egy kis fotel, abba ültetem, mikor rosszat csinál, dobál, nem
fogad szót. Elmondom neki, hogy nagyon szeretem, de amit csinált, nem szabad, és az a következménye, hogy itt kell ülnie. Mikor megyek érte pár perc múlva, újra elmondom, hogy miért kellett ott ülnie. Ma a gondozó hölgy - 15x3 óra együtt töltött id? után - megkért, hogy forduljak szakemberhez a gyerekkel, mert nagyon nehéz vele. Ha megkérik, hogy vegyen fel egy játékot, nem veszi fel. Ma mondták, hogy mennek ki az udvarra, és a fiam nem akart, aminek hangot adott, majd újra szóltak, mire a gyerek a mellette lév? asztalról lesöpörte a játékokat. Aztán végül kimentek az udvarra. Azt is elmondták, ha foglalkozás van, gyurma, színezés, ragasztás, akkor nincs gond, de 8 gyerek van, és nem tudnak mindig az én fiammal foglalkozni csak, ami teljesen érthet?, de közös játékot kéne megteremteni a többi gyerekkel, úgy gondolom. Mivel a hölgyek hozzáállása a gyerekekhez nem túl kedves, és nekik az a jó gyerek, aki csendben eljátszik, szeretném azt gondolni, hogy a gyerekem normális kétéves kicsit több akarater?vel, amit igyekszem keretek közt tartani. Az, hogy nem fogad szót, ellenkezik, kipróbálja mindennap, hogy ugrálhat-e a kanapén, és egyik nap sem szabad és újra megpróbálja, nem adja fel, szeretném hinni, hogy a korosztály sajátossága és nincs gond vele. Kérem, mondja el a véleményét a "dühömben dobálok, de kétéves vagyok" gyerekemr?l! El?re is köszönöm a válaszát! Tisztelettel Kata
