Másfél éves kisfiam nyomkodja az apja szemét. El?ször arra gondoltam, hogy azért csinálja, mert nem figyel rá, de akkor is el?fordul, ha játszanak. Körülbelül egy hónapja csinálja, minden el?jel nélkül. (El?tte a cicák szeméhez is hozzá akart nyúlni, de ez gondolom a
kíváncsisága miatt volt). Például apa ül a kanapén, tv-t néz, a kisfiunk felmászik mellé és nekiesik, vagy ülnek, játszanak valami játékkal - felé fordul és megpróbálja megnyomni a szemét. Eleinte csak nézte, hogyan reagál az apja, most már van, hogy nevet rajta. Hiába mondjuk neki, hogy fájdalmat okoz vele. Nekem is csinálta 2-3-szor, de nem annyira durván. Én csak néztem rá, más reakciót nem mutattam, így nekem nem csinája. Mivel sokszor csinálja, az apját lelkileg nagyon megviseli. Korábban sikított neki a kisfiam, mert látta rajta, hogy idegesíti. Amiatt is szóltunk neki, hogy ne csinálja, és egy id? után magától abbahagyta. Két dologra tudok gondolni: azért csinálja, mert játéknak fogja fel és a határait feszegeti, vagy amiatt, mert nagy a feszültség köztem és az apja között.
Mindenképpen szeretnék valami békés módszert találni rá, hogy leszoktassuk róla, mert félek, hogy fizikai sérülést okoz az apjának. Természetesen a lelki sérüléseket is szeretném elkerülni/helyrehozni.
Nyomkodja az apja szemét
Kedves Erika!
Nagyon jól látja a helyzetüket. Eleinte nyilván az érdekl?dés vitte rá gyereket a szem nyomkodására, de mivel hamar észrevette, hogy ezzel szenvedést okoz, egyre inkább büntetésre használja. Talán azt érzi, hogy az apját kell büntetnie a feszültségek miatt, átérzi az Ön haragját a férje iránt, és ? is "beszáll" a feszült helyzetbe. A gyerekkel semmit nem kell csinálni, legfeljebb határozottan figyelmeztetni. A legfontosabb, hogy miel?bb rendezzék a kapcsolatukat a férjével, mert a gyerek számára ez egyre elviselhetetlenebb. Igénybe vehetnek mediációt (pl. a családsegít? szolgálatban ingyenesen) vagy párterápiát, mindez online is elérhet?. Szakembert a MIPSZI oldalain is találhat.
üdvözlettel
bárdos kata
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
