Én 33 éves vagyok, a barátom 38. Egy éve vagyunk együtt, de nem tudom, mit érez irántam, mikor együtt vagyunk. El?ször azt mondta az els? 5 alkalommal, szerelmes belém, kimondta, hogy szeret. Eleinte sokat is keresett. De valahogy az utóbbi id?ben változott, azt mondta, csak kicsit szerelmes, de mikor velem van, nem úgy érzem, figyel rám minden szempontból. Ha együtt vagyunk, utána is átölel, sokat beszélgetünk. Szeretünk együtt lenni, de mikor nincs velem, fura, írni
magától nemigen teszi, ha írok, visszaír, néha lecsesz, hogy ne most írjak, meg mintha le akarna rázni, mindig kitalál valamit, hogy dolga va,n vagy ezt vagy azt csinálja és elköszön. Hááromszor volt, hogy ráértem volna randizni, de ? volt hogy utolsó pillanatban lemondta, mert 80 km-re lakik t?lem és azért mondta le, mert vagy munkatársakkal már megbeszélte, hogy koncertre mennek, vagy éppen vihar lesz és úgy nem akar autóba ülni. Néha úgy érzem, kerül engem, megkérdeztem, azt írta, nem kerül, de mindig van dolga. Csak rám nincs ideje, gondolom. Ami nagyon zavar. Nem tudom, mit csináljak? Miért teheti ezt velem? Azt mondta, fontos vagyok neki és komoly, ami köztünk van, de én sokszor nem ezt érzem. Az önbizalmam lassan elmegy...
Az önbizalmam lassan elfogy
Kedves Emi!
Egy kapcsolatban mindig nehéz, hogy minek higgyünk: a szavaknak vagy a cselekedeteknek. Persze mindkett? fontos, és kiegészítik egymást. Az Ön esetében azonban kicsit elbillent a mérleg, és több a szó, mint a cselekedet. Legalábbis a szubjektív megélése ez, hiszen azért merül fel a kétely: vajon tényleg úgy gondolja-e. Kezdetnek már az is jó, hogy megkérdezte t?le, hogy hányadán állnak, de az nem derül ki, hogy rossz érzéseit is kifejezte volna. Az egyik lehet?ség ugyanis tényleg az, hogy neki nem jó az id?pont, és esetleg fel sem merül benne, hogy ez rossz érzéseket kelt Önben. Lehet, hogy más az elképzelése arról, mi a komoly kapcsolat, és hogyan m?ködik.
Az, hogy a szerelem érzése változik, elhalványul, majd visszakerül, teljesen természetes. Fontos ezzel együtt dolgozni, ha tényleg hosszú távon gondolkodnak: akkor is kitartani és összefogni, ha éppen nem úgy érzik. És azt hiszem, ez az Ön dilemmája: tart-e ott a kapcsolat, hogy kitartson mellette az elhanyagoltság érzése mellett is? Vagy ez azt jelenti, hogy mindig erre számíthat? Egy biztos: ha nem beszélik meg, hogy hogyan hat Önre ez a fajta hozzáállás, vagy nem értik meg, hogy miért éli meg ennyire elhagyatottnak magát, mikor nem találkoznak, akkor a kés?bbiekben is ez a fajta m?ködés várható. Magától nem fog változni.
Nem derült ki az az oldala, hogy egyébként milyen gyakran találkoznak, és milyenek az együttlétek. Ugyanis azt is érdemes megvizsgálnia, hogy mennyire reális ez a félelem, mennyire van tényleg egyedül hagyva, vagy esetleg a bels? féleleme, önbizalomhiánya generálja, vagy legalábbis nagyítja fel ezt az érzést. Valószín?leg a kett? között van az igazság: párja is dönt néha úgy, ami neki egyszer?bb, és Ön is reagál bels? félelmeire alapozva, nem pedig párja valódi viselkedésére. Közös nevez?re kell jutni, hogy lássák, hogy lehet egyensúlyt találni, ha valójában hosszú távú kapcsolatban gondolkodnak mindketten.
Üdvözlettel
Standovár Sára
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
